Tóth Tünde
Sorsod művészete
„Azt mondhatjuk: a Rákosi-féle kommunista zsarnokság és az egész kommunista terror azt a létfilozófiát volt képes létrehozni (…) ebben a médiumban, akit Gérecz Attilának hívtak, s ami nem különbözik Jób könyvének létfilozófiájától.” Szörényi László
Különleges kötetet tart a kezében az olvasó. A csaknem fél évszázados posztumusz kiadás nem az első Gérecz Attila verseit tartalmazó gyűjtemény, de az első kiadás, amely közreadja Gérecz munkásságát, rövid életrajzát, az 1955-ben kicsempészett levelét, a hagyaték több szempontú elméleti feldolgozását. Mindezeken túl esszék, visszaemlékezések nyújtanak átfogó képet a költőről, és általa a Füveskertiek köréről. Az elnevezés a kilencvenes években terjedt el, azokat a Rákosi diktatúra alatt bebörtönzött szerzőket jelöli, akik 1954-ben a Váci börtönben létrehozták a Füveskert antológiát.
Bár mennyiségi értelemben csekély életműve javarészt a váci illetve a márianosztrai börtönévek alatt keletkezett, változatos témájú, terjedelmű, formai tekintetben is eltérő, mégis egyedülálló költemények születtek.
Számomra azok a legizgalmasabbak, amelyek a történelmi helyzetre reflektálnak, lírában fogalmazva meg a hatalmi alávetettséget, rögzítve a börtönszituációt, amelyről lemondással, kétségbeeséssel, reményvesztetten vagy elszántan ad hírt. Olyan korszakot tesz jelenvalóvá a zárt rendszer belső működése szempontjából, amelyre a Füveskertieken kívül nincsen példa.
Az ítélethozatalt és annak végrehajtását például a Gyűjtő című verse tömöríti, a Fuit pedig a haldokló rabtárs szenvedését:
A szomszédomnak vér csordul a száján.
Tüdőbajos. Még néhány napja van,
hogy fuldokolva öklendezzék, s aztán
sajnálva benne sorsukat, sokan
majd kérdezik: “hány évet ült? hetet?”–
Kereszt se lesz a sírhantja felett.
Hogy miért élt? Ki tudna rá felelni.
Gúlába hordott kövek sorsánál
még sokkal többre úgyse vitte senki.
Családja sincs. Idősebb férfi már,
s csak ifjú vágyaktól levetkezett
húsát nyeli a Gúla kő helyett...
(Vác, Rabkórház, 1955. jan.)
Mégis hiba volna beskatulyázni kizárólag a szituációs versei alapján, mint írja: „Nézd, nincs e hangban semmi nyúlós bánat / Ez csak a vers. Ez csak a puszta én.”
Művészetfelfogását nehéz összefoglalni, versei folyamatos átalakulásról árulkodnak. Műfaji kötöttség és kötetlenség egyaránt jellemzi, a szabályozott rímképletű feszes műformáktól a fesztelen műfajiságig terjednek alkotásai. Ellentmondások, kételyek rajzolódnak ki művészetének holdudvarában, ezek azonban szüntelen megújulásra, újraértékelésre ösztönzik.
„Gérecz Attila igazi költő volt – írja Fodor András – nagy tehetségű, ígéretes, formaérzékeny, csiszolt stílusú lírikus.” Költészetének jelentősége nem vitatott, mégsincs kijelölt helye a kánonban, ez ellen szólal fel Szörényi László és ennek ad hangot többek között Rónay László Csillagfény a börtönben című tanulmányában. Rónay úgy véli, Gérecz életműve, élete és utóélete általános jelentést hordoz, amit a kollektív tudatba beépíteni elengedhetetlenül szükséges. „Ráadásul élete és sorsa legalább olyan élesen világít bele egy elnyomásra és embertelenségre hangolt korszakba, mint a történelmi analízisek.”
A kötetcím találó, még ha Gérecz azonos című, Gérecz K.S-nek ajánlott verséből is származik. A költő alig 19 évesen már válogatott öttusázó, fényes karrier előtt áll, de 1949-ben letartóztatják koholt vádak alapján, innentől kezdve (a szökését leszámítva) hét éven keresztül raboskodik a váci, később a márianosztrai börtönben. A Sorsod művészete cím azt sugallja, élete és költészete egyaránt patetikus és tragikus egyszersmind. Gérecz 1956. októberi kiszabadítása után a szabadságharcban éli meg élete utolsó szabad hét napját.
Kárpáti Kamil írja, hogy „’56 mögül hiányzik – még mindig hiányzik – a költészet és az irodalom. Ez a különbség éppen Gérecz Attila, a hősi halált halt költő halála utáni sorsában fejeződik ki a legdrámaibban.”
Kárpáti Kamil, a költői hagyaték elsődleges gondozója rendkívül körültekintően járt el a kötet megszerkesztése során. A szerkesztői jegyzetekkel ellátott fejezetek közül az utolsó Gérecz szépirodalmi utóéletébe nyújt bepillantást Költők fejhajtása címen, melyben a megemlékező versek Béri Géza, Csillag Tibor, Döbrentei Kornél, Kárpáti Kamil, Kulicz Gábor, Nagy Cili, Oravecz Péter, Rózsássy Barbara, Szathmáry György, Tollas Tibor, és Tóth Bálint tollából származnak.
A bevezetőt Jankovics Marcell írta, a Gérecz Attila utóélete (1) fejezetben pedig többek között Fodor András, G. Komoróczy Emőke, Varga Domokos és Tarján Tamás tanulmányait olvashatjuk. Függelékben, Gérecz műfordításai között Hesse, Shelley, Heine, Goethe és Rilke verseket találunk, emellett a kötet összeállítói gondoskodtak a vizuális élményről is: a Gustave Doré Dante poklát megjelenítő rézkarcai, továbbá Czigány Zoltán Szökés a nagy árvíz idején című, Gérecz Attila életét megelevenítő filmjének képkockái adják a könyv képanyagát.
A Sorsod művészetének, öt évvel később, 2006-ban megjelent a második, kiegészítő kötete is, ami bővítve a tanulmányok sorát, szintén hozzájárulhat Gérecz Attila költészetének szélesebb körben való megismertetéséhez és kritikai, irodalomtörténeti feldolgozásához.
Gérecz Attila: Sorsod művészete. Stádium, Budapest, 2001
