Lovász Andrea
A szabadság szele
Tehát a katartikus végkifejletre utaló szabadság szele kifejezés a maga nemes (?) egyszerűségében a pukizást jelenti. Kissé modoros meg finomkodó ebben a kontextusban, mondjuk a könyvben is, de hát a fordítónak nem lehetett könnyű dolga, nehéz úgy néven nevezni a fingást - emígy különben többször néven is neveztetik a könyvben -, hogy kissé finomítsa, de ne legyen gügyögős, sőt, vicces legyen.
A hazai gyerekirodalomban szerencsére (milyen jó, hogy vannak ilyen kakis-pukis szövegeink) van előzménye: Pernilla Stalfelt 2006-ban magyarul is megjelent Kakikönyve (ford. Polonyi Benigna, Vivandra) nemcsak biológiai alapmű, de szellemfilozófiai (bocs) traktátusként is olvasandó, s külön tárgyalja a pukizás gyönyörűségeit (pukielőadás az ágyon ugrándozva, barátokkal együtt - egyszerűen lehengerlő!). Varró Dani mára már klasszikus (no, ennek most örüljön a varródani, hogy ettől lett híres a gyerekek között?) Badar állathatározójának pisi-kaki krokodilja is („Szép állat a krokodil,/ minden este bekakil./ Bepisil, bekakil,/ szép állat a krokodil.") a maga rövid és lényegre törő egyszerűségében sokat tett azért, hogy a kakizás-pukizás szelleme kiszabaduljon palackjából.
Ti. az altesti funkciók, az emésztéssel, ürítéssel kapcsolatos történések igen sokáig tabuként kezeltettek mindenféle irodalmakban - a közvécék poézisének évszázados/ezredes hagyománya amolyan élő kövületként üdítő (még egyszer bocs) kivétel maradt -, a gyerekirodalomban pedig csak az antiautoriter hullám folyományaként szabadult fel a téma. A kimondásban rejlő szabadság, egyáltalán a nem elhallgatás lehetőségének, a téma elengedésének szabadsága pedig - per definitionem - örömkönyveket eredményezett, olyanokat, mint ez a mű is.
A tabutörés egyik legfontosabb oka és okozata a témával történő játék, a játék-kontextus ugyanis úgy teszi valóságossá tárgyát, hogy eközben mégsem a valóst, hanem annak szimulákrumát működteti, megmaradva egy biztonságos, esetlegesen kellemetlen következmények nélküli terrénumon belül. Magyarul: úgy pukiznak és finganak itt egyénileg és csoportosan kicsik és nagyok és mindenki, hogy az mindig csak vicces, sosem ijesztő vagy fájdalmas. (Nagy elismerés és köszönet az írónak, aki mindjárt úgy ötölte ki a híres pukiport és annak erősebb, felnőtteknek, sőt később a NASA-nak szánt változatát, a fingonautaport, hogy abszolút szagtalan legyen - csak fincsi bugyborékolás meg csikiződés a hasban, és már robban is!) Van ugyan néhány szétrepedt nadrág, még a díszsortüzet a pukipor segítségével adó katonák nadrágján is, de hát ők meg kaptak érte egy-egy Királyi Érdemérmet. A groteszknek ilyen elegáns és könnyed kezelése ritkán olvasható gyerekirodalomként.
Ráadásnak van itt egy beilleszkedés-történet (Bulle, az apró termetű kisfiú új iskolába kerül), egy barát elvesztésének és egy új barát szerzésének eseményei (Lise és Bulle), tolvajlás és rendőri intézkedések, börtön és átverés - és egy anakonda (neve: Anna Konda) Oslo szennyvízcsatornájában. Ez utóbbi hivatott a regényben a horrorisztikus/abb vonalat képviselni, ugyanis míg a felszín felett lebegően vicces dolgok történnek, és végül is minden közbeeső megpróbáltatás ellenére kirobbanóan jókedvű és elégedett lesz mindenki, addig odalenn, a bűzben, a kloákában, a „tamponokkal és használt vécépapírral tarkított barna vízben" létre-menő küzdelem és (külön köszönet megint az írónak ezért a bravúrért) al/túl-világi igazságszolgáltatás zajlik.
Bulle a fingonautaporral sikeresen kirobbantotta magát az alvilági szörny gyomrából (tényleg, meddig lehet életben maradni egy fojtókígyó belsejében?) és egy akciófilmnek is dicsőségére váló egyetlenszálgyufátólfüggazélet-jelenet után a csatornahálózatból is, de a gonosz Thrane úrra egész borzalmas vég vár ugyanitt. Megérdemelten persze, nemcsak a Doktor Proktornak okozott sérelmek és a csalások miatt, hanem gyerekkori állatkínzásaiért is bűnhődnie kell (megint csak külön köszönet a cselekménybonyolításért az írónak, ahogyan újra összehozza a gyerek-állatkínzót és áldozatait, ugyanis még egy vízi patkány is bekerül ebbe a körbe, de a csúcsragadozó természetes Anna Konda marad).
A pukipor gyerek- és felnőttvilágbeli diadalútjában és a hihetetlen, de azért még éppen hihető kalandokban kirajzolódó könnyed groteszk és az al-világba száműzetett mocsokságok, a nagyon is testi, reális való közötti ellentét, és ennek egy kisfiú, Bulle személyében történő feloldása teoretikusan is indokolja a könyv gyerekirodalmi sikerét. Ám az igazi ok, hogy mindezt olvasni (vegy)tiszta beszarás! (Azért arra nagyon kíváncsi lennék, ha valaki mondjuk nem Norvégia, hanem Magyarország nemzeti ünnepével merne - többek között fingó-sortűzzel - viccelődni, ahhoz jelen felállásban mit szólna itt néhány Irodalmár és a Nagy Nemzeti Érzület mint olyan...)
Jo Nesbø: Doktor Proktor pukipora. Ford.: Petrikovics Edit. Kolibri, Budapest, 2012
