Sztakó Zsolt
A Kelet ügynöke Nyugaton
Ha olyan világirodalmi személyiséget kellene kapásból megnevezni, akit mind a „hétköznapi" olvasók, mind pedig a kritikusok egyaránt ünnepelnek (és valljuk be, ez a kettő nem feltétlenül jár együtt), tízből kilencen Salman Rushdie nevét említenék. Nem indokolatlanul.
Az életrajza szerint Rushdie indiai születésű brit író, ami tökéletesen kiérezhető a könyveiből is. A Kelet és a Nyugat olyan ötvözetét nyújtja át az olvasónak (ezt nevezik a kritikusok talán mágikus realizmusnak - még szerencse, hogy én nem vagyok kritikus), aminek könnyű a rabjává válni. Mire észbe kapsz, már el is olvastál száz oldalt. Rushdie a keleti mesélőkedvet párosítja a nyugati technikával, és ebből olyan elegy képződik, ami sorra szüli az olyan műveket, amelyeket legszívesebben egy ültő helyében végigolvasna az ember.
Először A Mór utolsó sóhaja című regényt olvastam tőle, ami lenyűgözött a meseszövésével, s egy életre Rushdie rajongójává tett. Mintha a hindu mitológiát akarná újraírni egy családregény keretein belül, amire egyébként a történetben is vannak utalások. Már a Mór születése is csodálatos, hiszen anyjának, Aurorának, az elismert festőművésznek, és egy gazdag portugál kereskedőcsalád utolsó sarjának a terhessége a szokásos kilenc hónapnak pont a feléig tart, ami azt is előrejelzi, hogy a Mór biológiai órája a szokásosnál gyorsabban fog ketyegni. Hogy egy év alatt él kettőt.
Habár Rushdie ebbe is beletesz egy csavart, és eljátszik a gondolattal, hogy bár a kirándulás, amelyen a Mór fogant, valamint a szülés között valóban négy és fél hónap telt el, de a kirándulás előtt újabb négy és fél hónappal Aurora Új Delhiben járt, ahol a szeretőjével, Nehru miniszterelnökkel találkozott. Így aztán könnyen lehetséges, hogy a Mór apja nem is Abraham Zogoiby, hanem Dzsavárharlál Nehru...
De hát az apa személye nem is olyan fontos, mert az anya olyan mindent elsöprő erővel telepszik rá a családra, hogy még gyerekeinek az életére is befolyással van, és mint egy dévaj istennő a halandók sorsával, úgy játszik ő is gyakran kegyetlen játékot velük. A lányai különböző stratégiákat választva próbálnak kilépni anyjuk árnyékából, de végül mindhármuk kísérlete kudarccal végződik.
A Mórral, egyetlen fiával viszont láthatatlan kötelék fűzi őket egymáshoz, legalábbis ez Aurora meggyőződése, és ezt a Mór sorozattal igyekszik demonstrálni, amiben Moares életének különböző epizódjait örökíti meg. Ezeken a festményeken gyakran von párhuzamot a Mór és az utolsó mór császár, Mohammad al-Gáni között, akinek az uralkodása alatt Granada elesett. Az ő anyja volt hasonlóan határozott egyéniség, és mindketten uralkodtak fiaikon.
Sajnos néhány bíráló szó se kerülhető el, mégpedig a kiadónak címezve, amely olyan kivitelben jelentette meg a könyvet, ami egy másodosztályú ponyvaszerzőre nézve is sértés lenne: a könyv a kezeink közt hullik lapjaira. Pedig ez az a mű, amit az ember egymás után akár többször is elolvasna, hogy felfedezze összes rétegét. Egy ilyen kvalitású szerző talán megérdemelne egy keményfedelű, fűzött kiadást is. Több tiszteletet a szerzőknek, kedves kiadók! Eddig a morgolódás, ami, lehet, csak az én problémám, és mást nem is érint.
A Mór utolsó sóhaja után gyors egymásutánban elolvastam Rushdie két további regényét is. Egyszer majd talán azokról is írok.
Salman Rushdie: A Mór utolsó sóhaja. Fordította: Greskovits Endre. Ulpius-ház, Budapest, 2007
