Fodor György
A molnárlegény visszavág
Egyszer volt, hol nem volt, történt egyszer, hogy éppen Kiss László olvasónaplóját olvastam Mikszáth felemlegetett klasszikusáról, előtte pedig esti gimnáziumban A mese című érettségi tételt tanítottam, továbbá megfigyeltem, hogy a meseirodalom és annak feldolgozása kedvelt kortárs téma, így jutottam arra a döntésre, hogy magam is előveszem és leporolom a borítóját néhány gyermekkori „emlékkönyvemnek".
Ezek közé tartozik Tatay Sándor 1955-ben közreadott népszerű ifjúsági regénye, amelyben a szerző a nép sorából felemelkedett, egyszerű, de hatalmas erejű és szívű molnárlegényről „költött" romantikus és hősies történetet. Nem véletlen, hogy én épp egy 1976-os változatot ragadtam kézbe a nagymama padlásáról, ami már a 8. kiadás volt (és ez elektronikusan is elérhető) - nem beszélve arról, hogy emlegetett, kedves Kiss kollégám ebben az évben született, és mindketten betéve tudjuk a Mesék Mátyás királyról 13 részével kultikus magasságokba emelkedett mesesorozat bevezető dalának szövegét. Továbbá illeszkedik a tematikába az is, hogy 2011-ben Csohány Kálmán rajzaival a Sulikönyvtár sorozatban újranyomták e közkedvelt opuszt (legutóbb a Ciceró Könyvstúdió Kft. gondozta).
Kinizsi Pálról már eszmélő koromban legendákat hallottam, dagadó ereit színeztem a kifestőmben, kardját faragtam nagyapával a színben, malomkövet próbáltam emelni az első útba eső parasztmúzeumban. (Ekkor még sem János, sem Kádár vitézekről, sem Toldiról nem hallottam). Alakja szervesen összeforrt bennem a kenyérmezei csatával, Báthory Istvánnal, Magyar Balázzsal és meseszép lányával, Benignával, akit Jolánkaként még hírből sem ismertem. Tatay ugyanis a valós történelmi adatokhoz képest sok tekintetben kiszínezte a Kinizsivel esett történeteket. Ezekről a színekről elmélkedem alább néhány kortárs karakterben, felidézve a legfontosabb népmesei motívumokat a ténylegesen létező történelmi személy mellett.
Kevés olyan művet olvasni, ahol ennyire megfér a valós és irreális, hiszen az író hihetetlen tehetséggel vezet át bennünket a mesevilágba. Mindent elhiszünk neki, még akkor is, ha ilyen ereje, szerencséje, délcegsége, vitézsége nemigen lehetett senkinek. Bár tény, hogy a valós Kinizsit korának legtehetségesebb hadvezéreként emlegették. Már apja harcolt Hunyadi János alatt a törökök ellen, Magyar Balázs egyik alvezéreként tűnt fel 1468-ban a morvaországi hadjáratban. 1472-ben hűségéért megkapta a Budáról Itáliába vezető út mentén fekvő Vázsony várát, a hozzá tartozó birtokokkal. A „Kinizsi várban" a pálos rendnek építtetett kolostort és templomot. 1481-ben Mátyás király a déli végek védelmével bízta meg, és 1482-ben Szendrőnél győzelmet is aratott az ellenséges hadsereg ellen. Mátyás halála után azonban Corvin János ellen fordult, sőt II. Ulászló király mellé állt. Még 1490-ben I. Miksa császártól visszafoglalta Nagyvázsonyt, 1492-ben megsemmisítette a szétzüllött Fekete sereget, 1494-ben megmentette Nándorfehérvárt az árulástól. Halálát az 1494-es szendrői ostrom okozta.
A kisregény (mindössze 148 oldal, 22 fejezetben) azt az utat kíséri végig, ahogyan a vidéki molnárlegényből Mátyás király első számú hadvezére és Magyar Balázs veje lesz. Közben a következő népmesei motívumok tarkítják a művet. Pl. a legendás erő megnyilvánulásai: egy kézzel tartani a malomkövet, megszelídíteni a legvadabb lovat (Villám), legyűrni egy medvét (Jónás), 3 törököt cipelni, egynek nadrágszíját a fogaival fogva, egy kézzel torkánál megragadva felemelni valakit, menydörgő hanggal betölteni a teret több kilométeren át (tán még a szikla is omlott), vállon elhozni egy lopott ágyút, testtel eltörni egy kardot, behajítani egy buzogányt a palánkon át, amelyet ketten is nehezen emelnek meg - ugyanakkor érzőlelkű, hősszerelmes, sebezhető férfinak lenni, hűséges, igazhitű, családtisztelő hazafinak mutatkozni. Tatay erkölcsi értékmentése felbecsülhetetlen, szervesen illeszkedik a magyar népmesei hagyományokhoz, mégsem csak humoros esti olvasmánynak gondolom. Ezt nem homályosítják el az irreális elemek: Bujkó, aki a király lustája, ugyanakkor vág az esze (többször szégyenítette meg Mujkót, a király bolondját), éjjel nyúl módjára képes ugrálni (mellesleg a király kincsestárának kulcsa is nála van) és mindig a megfelelő helyen van a megfelelő pillanatban. Jolánka, a meseszép nemes leány, aki tiszta szívvel kitart a végsőkig (szemben a császárral, a zsoldosvezérekkel, a császár félkegyelműnek ábrázolt unokájával és az asszonysorsban testileg igencsak megfáradt császárnővel). Holubán, aki a velejéig romlott zsoldosvezér öröklődő sztereotípiája - bukása az igazság bajnokával szemben természetszerű. Titusz, a semmirekellő, talpnyaló, magas lóról hetykén beszélő, ám szorult helyzetből onnan nagyot bukó zsoldos szolga mintaalakja, aki általában gazdájával vész. A negatív figurákkal átellenben mindig megtaláljuk a követendő példákat is: Magyar Balázs, a bölcs és kiszolgált hadvezér, aki apja helyett apja a királynak. Nyilván a király (akivel szemben mindig ott a magyar haza és nemzet iránt semmiféle kegyelmet nem tanúsító császár, valamint a hűtlenség anyagias bérencei), akiről külön értekezhetnék, hiszen alapvetően magának Kinizsinek az emblematikus figurája is egy Mátyás kupa okán keresendő. Ezek az elemek fikciójuk teljében is kacagtatóak, aktuálisak, és olykor - nem utolsósorban - groteszkek. Mint az, hogy a főhős nevét ma egy Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Gimnázium őrzi Kaposvárott. A molnárlegény visszavág...
Tatay Sándor: Kinizsi Pál. Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, Budapest, 1976
