Somi Éva
Hubay Miklós: „Aztán mivégre az egész teremtés?"
A remekművek olykor egy életre fogva tartják értő olvasóikat. Magukhoz vonzzák, nem engedik, újabb és újabb kérdéseket tesznek fel, időnként - vagy egyszer csak! - válaszra és vallomásra késztetik őket: írják meg gondolataikat a nagy műről. Ebbe a népes táborba tartozik Hubay Miklós (1918 -2011) is, aki nem sokkal halála előtt közreadta jegyzeteit, eszmefuttatásait arról, hogy a gyermekkori találkozástól kezdve (még olvasni sem tudott, amikor Zichy Mihály illusztrációi megmozgatták a fantáziáját) egészen a haláláig miként gondolkodott, elmélkedett Az ember tragédiájáról. Rajta kívül Karinthy Frigyesre hatott még ilyen elementáris erővel Madách műve: a teljes életműben minduntalan fel-felbukkannak a Tragédia kérdései, alakjai, szituációi.
Hubay Miklós könyve is ezt a folyamatos együttélést, együttgondolkodást mutatja, csak Karinthyhoz képest már több évtizedes plusztudással, szörnyű XX. századi és kevés jóval kecsegtető XXI. századi tapasztalatokkal felvértezve.
Az egyik, követésre érdemes gondolatsor a „Ha én rendezném" kezdetű mondatok. Ha következetesen végig- és összeolvassuk ezeket, akkor lényegében egy új rendezői koncepció bontakozik ki előttünk; talán valaki felfigyel rá, és Hubay szellemében megrendezi a XXI. század Tragédiáját. Az egyik ilyen csomópont minden bizonnyal az I. szín átértelmezése. Hubay szerint Isten gyönyörködik az általa teremtett világban, a szférák zenéje szól (ez Madách instrukciója is), és maga is táncra perdül a főangyalokkal, miközben egy hatalmas kozmikus revü bontakozik ki előttük. (A modern színpadtechnika előtt ma már nincsenek akadályok.) Nagyobb hangsúlyt fektetne az „édeni érzékiség" színpadi megjelenítésére is, Évát a „gátlásoktól és tabuktól megszabaduló" mai fiatalok képviselőjének mutatva be. Az első emberpár kiűzetésekor egy pillanat alatt kietlenné váló Éden is megoldható rendezői feladat Hubay szerint. Érdekes gondolat az is, hogy az utolsó pillanatban Hubay Jézus Krisztussal mondatná ki, hogy „Ember küzdj és bízva bízzál!". Az elképzelt jelenetben Jézus az újra fiatal Ádám mellé térdelve halkan és többször egymás után súgná fülébe ezt az öt szót.
Hubay könyve ráirányítja vagy újra felhívja a figyelmet olyan szerzőkre és művekre, mint pl. Gulyás Pál Madách-portréja , mely önportré is, Weöres Sándor 33 egysorosa mint „a lét hajnala felől érkező üzenet", Ádám értelmezésére Camus Sziszüphosza és a falanszter értelmezésére Orwell 1984-e ismeretében. Beszámol néhány Tragédia-előadásról is, észreveszi Bihari József újszerű Péter apostolát - pedig a korabeli kritika hogy lehúzta. De, lévén 1974 és 1988 között a firenzei egyetem professzora, Hubay olyan előadásokat is láthatott, amelyeket mi itthon nem, sőt alig is értesültünk róla. Ilyen volt a francia diákok fiatalos előadása - egy megcsontosodott közönség előtt, de ilyen volt a Giorgio Pressburger rendezte római bemutató is, diákok vizsgaelőadása, ahol egy egri kórus szolgáltatta a háttérzenét... és még annál is többet tett: a magyar kultúra hivatalos képviselői helyett a köszönet gesztusát és a spontán vendéglátást is abszolválta - Hubay találó megállapításával: „Civilizációból is helytálltak Magyarországért".
A nagyközönség számára alig ismert Turgonyi Pál neve, akinek az északi sarkkör egyik fogolytáborában véletlenül ott lapult legféltettebb kincse: Az ember tragédiája, a nemzetközi fogolytáborban így a magyarok is bemutathattak egy jelenetet (az egyiptomi színt), ami után a hadifoglyok 17 ezer főnyi közönsége követelte az egész mű bemutatását. Turgonyi ki mást, mint Ádámot játszotta ott. Hubay még beszélt ezzel a hajdani Ádámmal, aki ekkor már nagybeteg volt.
Sokan megpróbálták már elképzelni, hogyan folytatódna a Tragédia a XV. szín után, vagy milyen lenne plusz egy szín „az emberiség végjátékához." Hubay is eljátszik a gondolattal. Az ő megoldása egy alternatív XIV. szín: Egyfelvonásos variáció az eszkimó-szín témájára. A jelenet ott kezdődik, ahol Madách abbahagyta, és úgy végződik, hogy még időben észrevegyük: „Az utolsó földi emberpárnak ez a kétszemélyes idillje figyelmeztetőnek készült. Az eszkaláció a pusztulást a mindennapiság, a megszokottság színeiben lopja a közelünkbe. Ez az idill figyelmeztetni akar, nehogy későn vegyük észre: csak egyetlen emberiség volt."
Hubay Miklós évtizedek alatt összegyűjtött jegyzetei, esszéi, elmélkedései érdekes olvasmányok mindazok számára, akiket a Tragédia rabul ejt. A szerző maga is bizonyára boldogan vette kézbe ezt a kötetet, nem sokkal halála előtt . A fülszövegben így vall: „Egy hosszúra sikeredett élet során útitársam volt Madách. [...] A XX. századnak nem volt olyan viszontagsága, amelynek érintése - csapása ne Madáchtól remélt - és kapott - volna választ, vigaszt vagy fölébe kerekedő fanyar mosolyt..."
Hubay Miklós: „Aztán mivégre az egész teremtés?" Napkút Kiadó, Budapest, 2010
