Somi Éva
Ljudmila Ulickaja Imágó című könyvéről
Kétségtelen: feszesebb kompozíció, néhány fölösleges mellékszál és szereplő elhagyása, a kronológia átgondoltabb kezelése határozottan javára vált volna e 620 oldalas regényszövegnek, mely mindennek ellenére a XX. század második feléről szóló jelentős orosz nagyregény. Kimondva kimondatlanul a század első feléről szóló mű, Paszternak Zsivago doktorának párdarabja. Abban is széles történelmi tabló szolgál a szerteágazó cselekmény hátteréül, csakhogy amíg Zsivago sokoldalúan ábrázolt abszolút főszereplő, itt három, külön-külön halványabban megrajzolt alak áll az események középpontjában, ott is elpusztítja a történelem az egyébként passzív, szemlélődő főhőst, ahogy egyet itt is, a másik kettőt sem nagyon kíméli, mások életén is átgázol. Azért is gondolom ezt, mert a korszak másik emblematikus írója, Bulgakov, és az ő egészen más írói módszerrel megírt könyve, a Mester és Margarita nem szerepel az Ulickaja által a regény szövetében elhelyezett jelentős írói nevek, műcímek között, míg Paszternak Zsivagója igen.
Ulickaja saját pályáját tekintve pedig (olvasatomban) szintézis az Imágó, afféle összegzés. Hiszen felismerhető itt több korábbi művének témája, legfőbb problematikája, például: a női sorsok ábrázolásával, legbensőbb titkainak feltárásával Ulickaja már első sikerregényében, a Szonyecskában is kitűnt, de az Életművésznők és a Médea gyermekei is jó példák. Az Imágóban ott van Olja, Galja és Tamara hármasa, a pártkáder Anna Naumova, akinek otthoni dolgozószobáját a pártirodákban kötelező Marx-Engels-Lenin-portré díszíti...Az erős, mitológiai ősanyák-asszonyok archetípusa, mint Médea, aki megtartja, összetartja mindazokat, akiket házába fogad, legyen az rokon vagy idegen, az Imágóban párra talál Anna Alekszandrovnában, aki a legvadabb szovjet rendszerben is a kultúrára és a művészetek szeretetére nevelte nemcsak a saját unokáját, hanem annak két barátját is. Vagy pl. a Krímben élő nemzetiségek tragikuma: a Médeában a görög, az Imágóban a tatár közösség szenvedéseiről kapunk képet. Vagy: az orosz emigráció színei jelen vannak a Vidám temetésben és az Imágóban is, mindkettőben a fő helyszín New York, de az Imágóban már Franciaország és Németország, a Szovjetunióból elüldözött zsidók célpontja, Izrael is. Ez persze magában rejti a keresztény és a zsidó vallások közti konfliktusokat is, az Imágóban a zsidó szereplők sorsába foglalva, sokkal élesebben és az iszlámra is kiterjedően pedig a Daniel Stein, a tolmácsban.
Három fiú áll leginkább a cselekmény középpontjában, akik kisgyermekkoruktól kezdve barátok. A legérettebb és legtalpraesettebb Ilja, akinek a fotózás lett élete nagy szenvedélye, tekintélyes archívumát sikerül külföldre juttatnia, a tiltott könyvek (az illegálisan kiadott szamizdatok és külföldön megjelent tamizdatok) terjesztését szervezi - útja óhatatlanul az emigrációba, a szabadságba vezet. Idegenben hal meg. Miha árva gyerek, intézetben nevelkedett, talán emiatt a gyökértelenség miatt sem bírja végig, saját apósa jelenti fel, juttatja lágerbe. Amikor elveszi tőle a családját is, és Miha önvizsgálatot tartva rájön, hogy rossz költő lett csupán, csődbe jutott életéből öngyilkosságba menekül. A harmadik fiú, Szanya igazi művészlélek, a legtehetségesebb mindhármuk közül. Zongorista karrierjét kézsérülése teszi tönkre, de mégis elvégzi a konzervatóriumot, zeneelmélettel foglalkozik. Nagyanyja halála után végképp elveszti a talajt a lába alól, az ő útja is az emigrációba vezet, és ott lassan révbe jut. Ez a három jó barát egymás életének minden fontos állomásánál jelen van, gyermekkorban gyökerező baráti szövetségük erősebbnek bizonyul a vérségi köteléknél is. Ha a regénynek ezt a fő szálát vesszük figyelembe, akkor Ulickaja legújabb könyve a három fiú és a velük leginkább kapcsolatban álló lányok felnőtté válásáról szól, a cím is erre utal.
De legalább ennyire fontos annak a több évtizedet felölelő (Sztálin 1953-ban bekövetkezett halálától, a hruscsovi olvadáson, a brezsnyevi pangáson, a gorbacsovi peresztrojkán keresztül a Szovjetunió széthullásig ívelő) széles társadalmi tablónak a bemutatása, amelyben olyan erős jelenetek vannak, mint pl. a Sztálin temetésére összegyűlt tömeg félelmetes, öntörvényű áradása, mely a szélre szorultakat a falhoz lapítja, eltapossa. A halálhírt kommentáló szleng: „kinyiffant a Szameh", éles ellentétben áll a hivatalos reakciókkal (országos gyásznap és siratás). A hírhedett íróperek és következményeik : „szovjetellenes" írásaikért Danyielt öt év szigorított munkatáborra, Szinyavszkijt hét évre, Brodszkijt öt évi száműzetésre, Szolzsenyicint nyolc év lágerre ítélték. A dicstelen 1968-as csehszlovákiai bevonulás . A KGB működése, mely csakis a besúgók és feljelentők tevékenységével teljesedhetett ki, hány és hány ezer ember, család életét tette tönkre! Börtönbe, munkatáborba küldték az elítélteket, és nem csak a sztálini időkben.
A regény azt is bemutatja, hogyan élt, működött a kultúra, a művészet, az erkölcs és a hit, hogyan éltek az emberek a társbérletes-közös konyhás szovjet hétköznapokban. Ulickaja az orosz kultúra folytonosságát hirdeti, amely a rendszer ellenére és ellenében jött létre: titokban írt, nyomtatott, terjesztett és olvasott művek tömkelegéről van szó. Szüntelen lebukás fenyegette a folyamat minden egyes résztvevőjét, és a lebukottaknak börtön, láger járt, akár a betiltott Ahmatova, Gumiljov, Cvetajeva, Mandelstam, Paszternak műveiről, akár az emigrációban megjelent és ugyancsak betiltott Nabokov, Volosin, Brodszkij műveiről volt szó. (Itt hiányolom Bulgakovot, aki pedig szintén emblematikus figurája a kornak remekművével, a Mester és Margaritával.) Az irodalmon kívül a zene, a festészet, a grafika és a színház is a hivatalos, pártos követelmények ellenében tudott értéket teremteni. Akár valódi színházi élménye lehetett az írónak is a Taganka színház legendás Hamlet előadása Viszockijjal a főszerepben, Ljubimov rendezésében.
Talán nem a történelem a legfontosabb Ulickaja számára, hisz az ellen az ember tehetetlen (Paszternaknál szintén így van), hanem ami felülírja ezt is: a sors, a sorsszerűség, amely - mint a görög drámákban a végzet - elkerülhetetlen. A nyitó fejezet első mondata ugyanis így hangzik: „Érdemes nyomon követni az egymásnak rendelt emberek elkerülhetetlen találkozásához vezető utat." Az Imágó hatalmas tablójának szereplői is ilyen „egymáshoz rendelt" emberek, a három férfi főszereplő pusztán annak a véletlennek - de ha sors van, akkor nincs véletlen! - köszönheti legtartósabb, legigazabb és legőszintébb emberi kapcsolatait, hogy hajdan egy iskolába jártak és ott „szívszövetséget" kötöttek.
A könyv eredeti címe egyébként: Zöld sátor. Az azonos című fejezetben Olja álmában szerepel, melynek értelmét Goretity József, a fordító így világítja meg: itt „élők és holtak egyetlen nagy közösséget alkotnak, a személyiség kiteljesedése, a megváltás kollektív mozzanat." Ez némiképp ellentétben áll az imágóból (szintén fejezetcím is) kiinduló értelmezéssel: „Miha számára a valódi felnőtté válás (imágóvá alakulás) a halálon túl érhető el, a halál viszont egyéni választás eredménye (öngyilkosság), vagyis individuális úton valósul meg".
Ljudmila Ulickaja: Imágó. Fordította: Goretity József. Magvető Kiadó, Bp., 2011
