Szepesi Dóra
Énekek éneke
Zavarba ejtően szép könyv az Énekek éneke. Király Levente még nem írt, én meg még nem olvastam ilyet. Hogyan is lehetne megírni a boldog szerelem történetét másképpen, mint a bibliai Énekek éneke stílusában? Bár először kicsit csodálkoztam, hogy adhatja ezt a címet egy szerző a könyvének, aztán olvasva rájöttem: ilyen intenzív intimitás csakis egy páratlanul őszinte, magasztos nyelvezeten képzelhető el, amely mintaképének sajátja. A könyv tárgyként is figyelemre méltó műalkotás. A borítót az író felesége, Király Henriette festette, Chagall-motívum alapján: piros háttérben szárnyas lovon repülő szerelmespár, a királyfi és a királylány, csak úgy sugározza magából az elragadtatás erejét.
„A boldog és beteljesült szerelem meséjében halhatatlan érzelmek és igazságok világítják meg az összefonódó emberi sorsokat. A férfi és a nő, Meion és Diotima szerelmi vallomásának, teljes testi és lelki feltárulkozásának himnusza valahol a téren és az időn kívül hangzik fel. Mítosz, melynek története egyszerre zajlik az ókori Görögországban és a lovagkori Európában, a külső világban és a transzcendenciában"- olvashatjuk a fülszövegben, és jó, ha fülünket ráállítjuk erre a hullámhosszra. Diotima Platón Lakomájából ismert, a szerelem papnője, illetve Hölderlinnek van egy ciklusa, Hyperion panasza Diotimáért címmel, bár ahhoz sok köze nincs. Meion után viszont hiába nyomozunk, ő nem létezik az ógörög világban, kitalált név.
Király Levente eddigi művei versek, prózák, paródiák. Nagyon izgalmas és sokszínű mindegyik műfajban és stílusban, számomra úgy tűnt mindig, alapvetően költő, mert még a legvadabb, leghorrorisztikusabb sztorija mögött is van bölcs humor, derű, költőiség. Költő akart ő lenni már hétéves korától. Bár pályakezdőként megmosolyogta az alanyi költészetet, most versregényt írt, a legalanyibb témáról, a szerelemről. Évek óta regényt akart írni, csak nem tudta, miről. Aztán eszébe jutott, hogy ugyan mi másról is írhatna, mint saját magáról, az életéről, a szerelemről, amiben él. Boldogan éltek, míg meg nem haltak - így végződik minden mese. Na de hogyan is élnek boldogan? Mondják, a boldog családoknak nincsen története, hisz nincs benne dráma, konfliktus, meglepetés, egyszerűen csak boldogok. Ő mesét írt a szerelemről, egy olyan mesét, ami saját bevallása szerint sokkal többet tud annál, mint aki írta. Másképpen fogalmazva, ez a mese már régen készen várt arra, hogy megíródjon. Két éve, egy téli napon ültömből felemelt egy erő, és azt mondta: most hazamész, és elkezded írni azt a regényt, amit mindig is akartál - mesélte könyve bemutatóján, a Nyitott Műhelyben és leírta élményét a Litera netnaplóban is.
Van ihlet, hogyne volna, egyszer csak bevillan valami, általában az első sor, fejtette ki egy alkalommal, hogy mit gondol az ihletről. Most is bevillant valami, hogy legutolsó verseskötetének címére - nincs arany közép - utaljak. Úgy tűnik, éppen az villant be. Lehet, hogy mégis van arany közép?
A bibliai Énekek éneke az Ószövetség része. Istenes vers? Szerelmes vers? Mindkettő! Istenélmény, az biztos. Király Levente Énekek éneke című könyvében egy földi szerelem égi másáról olvasunk, az ideák kivetülése ez a könyv. De fordítottan ezúttal, az ideák mögött dereng fel a földi lét hétköznapi történéseinek törmeléke. A verspróza hullámverése számomra „tengeres". De nem földi tenger impulzálta - talán a Hold tengere, a Mare Nectaris. Könnyen meglehet...
Csoda, meglepetés, öröm, gyógyítás - mindez benne van ebben a könyvben, szépséges korrespondenciában a hétköznapok történéseivel. Egy éjszaka történetét olvassuk. Miközben elég kevés a történés: rituális fürdőzéssel megszabadulnak a konfliktusoktól, a hajvágással negatív kapcsolataikat vágják el. Lakoma közben felemlegetik az összes pozitív kapcsolatukat. A kötet végére megdicsőülnek, megistenülnek a toronyban. A szerelmesek egymásban az örökkévalóságot találják meg... Nézzük csak, hogyan kezdődik a mese: „Ezen az éjszakán úgy aludt a földnek minden teremtménye, mintha az álom pillangói, mielőtt a nehezült pillákra szálltak, mákfejekből vacsoráltak volna: az éji lélegzet nyúlt, mint a farkasok éneke a szikrázó telihold alatt, a derengő párák bolyhokba szakadtak, majd apró felhőkben gyülekeztek a döngölt padló felett..."
Szóval ilyen a könyv... Mindenkinek a polcára kívánok belőle egyet! Ám bevallom, én még nem is tettem fel a polcra. A kisasztalon, a lámpa alatt hagytam, hadd maradjon még szem előtt egy kicsit!
Király Levente: Énekek éneke. L'Harmattan, Budapest, 2011
