Túri Tamás
„Philosophiam puto Hermeticam"
(Henricus Nollius A filozófiai parergon tüköre c. regényéről)
Hermetikus hagyomány, bölcsek köve, rózsakeresztesek, bölcsesség, kaland, intellektualitás, ismeretterjesztés és némi utópia. Talán ezeket jelölhetném meg Henricus Nollius (1590-1626) hermetikus-rózsakeresztes regényének főbb tartópilléreiként. Az 1623-ban megjelent könyv célja, hogy kijelölje a bölcsességhez, a tökéletes emberi megismeréshez vezető utat. Főszereplőnk Philaretus - kinek neve erényszeretőt jelent - húsz éves korában elhatározta, hogy életét a bölcsesség megszerzésének szenteli, ám kétségek gyötörték, melyik úton is induljon el a sok közül, ezért először példaképet, vezetőt akart találni. Ennek okán találkozik és ismerkedik meg az olvasó a beképzelt Arisztotelésszel és elkopott módszereivel, ugyanígy Julius Scaligerrel, majd Galénosszal, az orvossal, ki nem az igazi tudományt műveli. Végül Paracelsusban találná meg az igaz példaképet és hasznos módszert, ám ő sajna nem ér rá a fiúval foglalkozni.
Philaretus bánatában Istenhez fohászkodik, ki Gabriel angyalon keresztül az egyiptomi bölcs királyhoz, Hermészhez irányítja azt. A műben Hermész a legnagyobb bölcsességű emberként jelenik meg. Ő mesél Philaretusnak Fortuna kastélyáról, melynek „legmélyebb rejtekén őrzik az isteni és emberi bölcsesség kincseit", hisz „az igaz bölcsesség nem a vélemények ismerésében, hanem Istentől és a természettől való dolgok megértésében rejlik". Hermész szerint a mai ifjúságot az akadémiákon tévútra terelik, és a bölcsesség lényegét elhomályosítják. Így kritizálja Arisztotelészt, Galénoszt és a szofistákat. Fortuna kastélyához - Hermész leírásában - hosszú és fáradságos út vezet, melyen gonosz és hamis emberekkel fog találkozni az ifjú, de állhatatosnak kell maradnia. Az út végén barlangot talál majd, melyben a kastély kulcsai rejlenek, de mielőtt oda belépne, meg kell ölnie a két sárkányt, melyek a barlang előtt őrködnek.
Ebből is látható, hogy a bölcsesség nem szerezhető meg veszedelmek és megpróbáltatások nélkül. Az olvasó Philaretust - ki már anyagi támogatókat is szerzett - ezen a kalandokkal teli úton kíséri végig, ahol több tévelygővel is találkozik, akik szintén a bölcsek kövét keresik, de rossz úton haladnak. Ők mindig meggyőzik Philaretust, hogy tartson velük, ám ő végül bizonyos segítők tanácsára el is hagyja őket. Először János királlyal találkozunk, kinek célja a háború és fényűzés fenntartása a keresett kinccsel. Az előttük álló aranyhegyen királyvíz segítségével próbálnak átjutni sikertelenül, majd Philaretust álmában Raymundus Lullus figyelmezteti, hogy tévúton jár. Másodszorra Tojáspusztító vezeti félre, ki tojásból akarja a bölcsek kövét elkészíteni, természetesen sikertelenül. Ekkor Isaacus Hollandus figyelmezteti Philaretust álmában.
A következő tévelygő az orvos Quercetanus növényekből akarja a bölcsek kövét, egy univerzális Elixírt elkészíteni. Az orvos hirtelen halálával menekül meg tőle az ifjú, ki ekkor Istenhez fohászkodik. Isten Rafael angyalon keresztül kivezeti őt az útvesztőből, így Philaretus feljut a sziklára. Itt Vulcanus és Neptunus segítenek neki és Philaretus következő feladata eljutni a Filozófusok sziklájához és abból filozófiai vizet fakasztani. Ekkor Mammon, a kapzsiság zaklatja őt, majd I. C. Baldusz akarja áttéríteni az alkímia útjáról a jogtudományéra. Később egy futár zaklatja, kit Philaretus megöl, majd Protheusszal bonyolódik vitába, ki Hermészt és tanait gyalázza, s hasonlóképpen kísérti őt a Paracelsus-ellenes Thomas Erastus is. Hősünk természetesen veszi az akadályokat, állhatatos marad és nem hátrál a bölcsesség útjáról.
Mielőtt azonban elérnénk Fortuna kastélyát, exemplumot olvasunk a hársfáról és a vadhajtásról, melyek alapján a filozófusok és szofisták közötti különbségekre döbbenünk rá. A kastélyba belépve hét szobán keresztül barangolunk, melyekben különböző anyagokat találunk: port, tinktúrát, mely a fémeket változtatja át és különböző betegségeket gyógyító elixírként szolgál. A hetedik szobában Philaretust a Bölcsesség Testvérei fogadják, kik gyűlést tartanak a tudós társadalom megreformálásáról. E részt utópiaként is értelmezhetjük, ahol a régi tudósok, mint a már fentebb említett Arisztotelész, Galénosz és többiek hibáit tárgyalják. A Bölcsesség Testvérei az emberi faj szenvedéseinek enyhítésére létrejött gyülekezet, a megjobbításra hét alapelvet tár Philaretus és az olvasó elé. Ezzel zárul Philaretus története, ám egy utolsó fejezetben Nollius, a szerző is megszólal, melyben a mű összefoglalását és valódi értelmét tárja az olvasó elé: hogyan jutunk el a bölcsességhez, milyen legyen a bölcsességre vágyó ember jelleme, milyen a legtökéletesebb társaság formája.
A műben szerepeltetett tudósokkal való párbeszédek jól tükrözik Nollius nézeteit, ám arra is alkalmasak, hogy az olvasó megismerkedjen a különböző tanokkal. Ma már nehezünkre esne mindenkit azonosítani, azonban a kötet szerkesztői a névmutatóban a szereplők munkásságát és nézetét lexikoncikkben foglalták össze, megkönnyítve az értelmezést és élvezhetőbbé téve a regényt. Ezáltal Nollius könyve valóban intellektuális kalandozás az olvasó számára, aki Philaretussal együtt magába szívhatja a különféle antik, középkori és kora újkori tanokat.
Az egyébként is izgalmas tematikát fokozzák az 1623-as megjelenés körülményei, az elkövetkező perbefogás és a szerző szökése. A Kasza Péter által magyarra fordított Nollius regénynek kontextust teremt Keserű Bálint utószava, melyek segítik a korszak tükrében értelmezni a leírtakat. A munka jó példája azoknak az eszmetörténetileg is fontos 17. századi szövegeknek, melyek a mai kor számára is élvezhetőek, mi több, kiválóan alkalmasak ismereteink bővítésére.
Kasza Péter [ford.]: A filozófiai parergon tüköre, Henricus Nollius hermetikus-rózsakeresztes regénye (Fiatal Filológusok Füzetei, Korai Újkor 2.), Szeged, 2003.