Györffi Réka
Rakovszky Zsuzsa VS című regényéről
„Ahogy az ember leveti elnyűtt ruháit, s újakat ölt magára, úgy adja fel a lélek is az öreg és hasznavehetetlen testeket, hogy újakat fogadjon el helyükbe." (Bhagavad Gita 2: 20)
Test és lélek természetének különbözése alapproblémaként kerül élesen felszínre Rakovszky Zsuzsa VS című regényében, mélyen és feloldhatatlanul, a főhős/főhősnő ellentmondásos alakjában. A regény főszereplője az utazó prototípusa: pokoljárás és üdvösségkeresés az élete. Miért annyira nehéz és igaz a mondanivalója? A mű alaptétele szerint el kell fogadnunk, hogy léteznek emberek, akik olyannyira idegen testbe, ezáltal szerepkörbe zuhantak bele a születéssel, amit lelkük erőteljes háttérbe szorítása vagy teljes megtagadása nélkül nem fogadhatnak el. Az Isten teremtette világban ezért nem lelik helyüket, a könyv igazsága szerint Ádám nevezte el a dolgokat, jelenségeket ezért a saját valódi nevük helyett: hamis nevet viselnek. „Isten a dolgokat teremtette, de Ádám nevezte el őket a saját esze szerint."(VS 111. o.)
A mű múltbeli cselekménye erotikával fűtött, a főhős igazság- és Istenkereső. A történetmesélés idejében játszódó események jelentős része egy cellában játszódik, ám ezt folyamatosan átszövi a fontosabb cselekményidő: a részben orvosi követelésre született visszaemlékezés a múltra, az indítóokok keresése, hogy miért indult el a főhős azon pályán, amelynek a vége elkerülhetetlenül a mindent vesztés és a „mégis" életben maradás.
Hogy mikor játszódik a mű fontosabb, múltba néző cselekménye, az viszonylag pontosan kiderül a főhős valóságos alakjának életrajzi adataiból, a 48-as forradalomra és a 67-es kiegyezésre tett utalásokból, valamint a Solymosi Eszter rejtélyes eltűnése és valószínűsíthető halála ügyében zajló per említéséből. (E témában mérföldkő Krúdy ötven évvel az események után született A tiszaeszlári Solymosi Eszter című áttekintő munkája.)
Tükröződés, ikertudat
V.S. állandóan keresi elveszített másik felét. Többféleképpen is feltalálni véli élete során: a férfibarátságokban és a kizárólag nőkhöz fűződő szerelmekben. Az előbbiek fő képviselője Zarándy, a „jó barát": az állandó kihasználás, szipolyozás, a megrontó szellem mintaképe. Aztán Lengeffy, aki férfiszépség, emellett tehetséges színész és, amint neve is utal rá: üres ember, aki szintén állandó pénzgondokkal küszködik, és nem restell oda fordulni anyagi támaszért, ahol a legtöbb az esélye, V. S-hez, ő is sok keserédes epizód szereplője. Ez a lenézés és kihasználás az ára, hogy férfiként élhessen a férfiak között. Dani papa szerepe más, ő a védelmező örök barát és példakép. Mind nagyon eltérő típusokat képviselnek. Mi különbözteti meg mindnyájuktól? Ha lelkesedik is apja és Dani papa forradalmi eszméiért, őt nem az elvek, hanem a szerelmi szenvedély élteti idősebb korában is, akárcsak általában a művészeket (a műben a költőkről tesz említést) vagy a nagyon fiatal férfiakat, és nem utolsó sorban: a nőket. A szerelmet, mint Istentől kapott magasabb rendű szenvedélyt éli meg, semmiképpen nem tekinti szégyellnivalónak vagy olyasminek, aminek ellen kellene, vagy egyáltalán: képes lenne ellenállni.
Pár percnyi éden az állandósult pokoljárásban
Kezdetben a lányok: „bárányok a juhakolban", ahova ő, mint farkas, nem is jószántából, hanem kényszerből szabadult be, amikor nagyanyja akaratából leánynevelő intézetbe került. Idegen a lányok között, nem érez soha azonosságot önmaga és köztük, még annyit sem, mint a férfiakkal, akikkel műveltsége, érdeklődése legalább egyenrangúvá teszi. A többi attribútuma: a férfiruha, a hangja, ami mindig elárulja, ha indulatba jön, a mozgása mind-mind azt hivatott alátámasztani, hogy leginkább a lelke természetére hallgatva választott neme és az ezzel együtt járó szerep felel meg énjének.
A nőkhöz űző késztetés két csúcspontot ér el a mű során, az első szexuális esemény a pokoljárás és üdvözülés metaforája, hogy végül mégsem vettetik a tűzbe, és mégsem falják fel, mert megfelel a bátorságpróbán, vagy másképpen fogalmazva: a férfivá avatáson. Itt a „vezetője" egy általa rossz erkölcsűnek, gyanúsnak tartott cselédlány, akit a lehető legtovább elkerült. Míg az eszményi szerelem a „feleségéhez", élete értelméhez, igazolásához fűzi. Az erkölcsi tisztaságot a saját testéről való teljes lemondással szolgálja meg, soha nem vár mást azoktól, akikkel hosszabb-rövidebb időre összefonódik a sorsa, csak hogy fogadják el őt, és amit adni tud. Valódi viszonzást nem vár, és nem kaphat, mert ekkor teljes az az érzés, hogy testi valójában rejtve marad, és mégis „teljes" életet élhet. Tulajdonképpen bizonyos fokig kispolgári a főhős: a nőktől kizárólag odaadást vár, anélkül, hogy „beszennyeznék" magukat.
Álmok és mesék
V.S. álmai rendkívül szuggesztívek: saját, kilátástalan helyzetének szimbólumai, kétszer is szerepel a vízbe fúlás képe, és mindig valóságos alapja van. Előbb a megtalált tiszai vízi halott, majd a hajóbaleset után „felesége" lebegő testének helyén látja a magáét. Egész életének kilátástalan harca ez a társadalom általa teljesíthetetlen elvárásainak hullámverésében. Fontos és kedves visszatérő motívum a Hat hattyú című Grimm-mese csaláninget szövő, minden kínt vállaló, évekig némaságot tartó királylánya, aki kiáll minden próbát, és szeretetével/szerelmével képes úrrá lenni az ártó varázslaton.
Rakovszky Zsuzsa: VS. Magvető, Budapest, 2011
