Túri Tamás
Gravitas et Levitas
Hetekkel ezelőtt zaklatottan keresett fel egy barátom, ki tanulmányait többek között a Gazdaságtudományi karon is végzi. Közölte velem, hogy persze, ő tudja, hogy én bölcsész vagyok meg minden, de van itt ez a Cipolla, ugyan lapozz már bele, hátha! A könyvet gyanakvóan kerülgettem a könyvtárban, ám mikor a vékonyka - mindössze 87 lapos - munkát végigolvastam, igencsak elámultam.
A híres olasz gazdaságtörténész könyve egy bevezetőre és két tanulmányra oszlik, melyekben a történelmi korszakok (beleértve a mait is) legnagyobb alakító tényezőiről beszél: a gazdasági árucikkekről és az emberi butaságról. Elsőként A bors, a bor (és a gyapjú) mint a középkor gazdasági fejlődésének meghatározó tényezői tárulnak elénk. El-elmosolyodunk azon, hogy a Nyugat Romai Birodalom összeomlásához a nemesek magas ólomfogyasztása, ólommérgezése vezetett, vagy hogy a keresztes háborúk indítéka a bors, mint fűszer volt. A Nyugat Romai Birodalom bukásával ugyanis elzárultak a keleti import útvonalak. A borsra, mint ajzószerre volt szüksége az éppen hanyatló népességű Európának (az ólommal szemben, ami impotenciát okozott) így segítve a népek szaporulatát. Eközben választ kapunk arra, hogy miért törtek be és támadták Európa lakosait a svédek. Tudniillik asszonyaik olyan erőszakosak voltak, hogy a portyázás, szinte felüdülés volt a családi fészekhez képest. A keresztes háború azonban más előnyöket is hozott: a hosszú hadjárat okán a férfiak erényövvel ruházták fel kedveseiket, ezáltal a kovácsok munkát kaptak, fellendült a fémipar. A velenceiek kereskedők és bankárok lettek, megindult a borskereskedelem. Minél több borsot ettek idehaza, annál hevesebbé váltak az emberek. Íme az új fellendülés a fémiparban: kulcsok kellettek az erényövekhez. Az immáron gazdag velencei bankár-kereskedők, akik Istentől mégis csak tartottak - hozzátenném joggal, hiszen háború árán kereskedtek a borssal, magas uzsorára adtak kölcsön -, adakoztak az egyháznak, amiből templomok épültek. A kőművesek megélhetést találtak, ruhát és élelmiszert vásároltak megindítva a körforgást. Az ízes mondatoktól - ami persze magyarul Galamb György fordításának is köszönhető -, a megdöbbentő fordulatoktól, a történelmi háttértől szinte kacag az olvasó, ám mégis komolyan kell venni a leírtakat, mikor a szerző két oldalon keresztül levezetett matematikai képletekkel igazolja, hogyan nőtt az egy főre eső jövedelem és kerülte el egész Európa a malthusi csapdát. Hála a borsnak. A történet természetesen folytatódik minőségi angol gyapjúval, de annál rosszabb ánglus cefrével, francia impotens királlyal, érdekházassággal, jó francia borral és velencei hitelezőkkel. Melynek végén a velenceiek elkeseredetten teszik fel a kérdést és kapnak ecset után bankó helyett: „Ha az üzleti világban már egy angol gentlemanben sem lehet megbízni, akkor ki az ördögben?". Kérem alássan, így lett nekünk a reneszánsz.
A következő írásban, Az emberi butaság alapvető törvényeiben Cipolla mind tapasztalati, mind logikai alapon a butaság definícióját próbálja meghatározni. Mindebből megismerhetjük az „emberi jólét és boldogság növekedését gátló egyik leghatalmasabb és legsötétebb" erejét, és kísérletet tehetünk az evvel rendelkező embercsoportok kezelésére, az ellenük irányuló védekezésre. A tanulmány a butaság öt alaptörvényét határozza meg, melyeket néhol humorosan, néhol véresen komolyan jár körbe és elemez a szerző. Cipolla tudományos tényközlésére jellemzően még egy grafikont is mellékel, melyen megtanulhatjuk jelölni azoknak az embereknek a viselkedését, akikkel nap, mint nap találkozunk. Eszerint négy embertípus létezik: 1. A buta, aki cselekedetével úgy okoz kárt másoknak, hogy az maga számára is káros. 2. A gazember, ki azzal, hogy másoknak kárt okoz magának hasznot hajt. A haszontól és okozott kártól függően létezik buta, és intelligens gazember. 3. Az ügyetlen saját magának kárt okoz, de másoknak ezzel hasznot hajt. 4. Az okos ember pedig magának úgy szerez kedvező feltételeket, hogy az a másiknak is hasznot eredményez. Ezáltal az emberi kapcsolatok „költség-haszon" gazdasági képlettel felírhatóak. „Elég az hozzá, hogy mindenkinek mindenkinél van egy folyószámla félesége". A buta ember a legveszélyesebb, ellene nem lehet védekezni, a vele történő találkozásból mindig kárunk származik. A butaság genetikailag kódolt. Károkozó potenciálja függ a buta ember hatalmi helyzetétől. Ez alapján tesz különbséget a szerző fejlett és fejletlen országok között. A buták beáramlását - ki hitte volna - a politika biztosítja leginkább, ezzel hatalmas károkat okozva. Ehhez járul, hogy mindenhol ugyanakkora a buták aránya. A fejlődő és fejlett országban azonban az okosok a buták nagy részét ellenőrzés alá próbálják vonni, míg a fejletlen országokban azok szabadabban garázdálkodhatnak. E szintén humoros, megfelelő iróniával tűzdelt írást azonban kissé komolyabban, a vége felé pedig igencsak elkomorulva olvashatjuk, hiszen tanulságait, következtetéseit minden nap érzékeljük. Ezáltal ébredünk rá, hogy a vicc nem is igazán vicc, hanem korszakunk hatalmas valósága.
Utoljára hagytam a könyv elején található bevezetőt. Ezt kissé sajnáltam, ugyanis Cipolla apológiáját tartalmazza. A humor és a komikum kategóriáit fejtegeti. Mintha szabadkozna a megjelent írásokért, melyeket szerinte nem kell teljesen komolyan venni. Ellent kell ennek mondanom, az írásokat igen is szabad, sőt kell is megfelelően komolyan venni. Épp annyira rendelkezik a gravitas erényével mint a levitassal. Eme ötvözetből olyan mű olvasható, mely után érzelmeink igazán reflektálhatnak a címre. Boldog és vidám voltam, de mégsem mindig a leírtak miatt, másfelől a vékony kis kötet igen csak gyorsan eljuttat a maga tanulságaihoz, de mégsem túl gyorsan, nem engedve, hogy bármely gondolatán is felelőtlenül átsuhanjon az olvasó.
Carlo M. Cipolla: Allegro ma non troppo. Ford.: Galamb György. Európa, Budapest, 2009
