Túri Tamás
„Kicsi, éles és büdös"
Spiró György új novelláskötete tagadhatatlanul „kicsi, éles és büdös". E kifejezést egy tanáromtól csentem - ugyan nem e mű kapcsán -, ám szerintem itt is megállja a helyét. A kötet vékonysága ellenére hatalmas anyagot mozgat. Mindezt hatásvadászat nélküli, tömör, tényközlő narráció közvetíti. A tömörséget jelzi, hogy 212 oldalon 31 novella szerepel, melyekben az élet minden területéről kapunk társadalom és jellemábrázolásokat. A leírtak nem éppen kellemes képet festenek a világról vagy éppen országunkról. A történetek feszültsége éppen abban áll, hogy a hatalmas ívű - lelkileg nehezen feldolgozható társadalmi, emberi kapcsolatokat tényközlő, helyenként nyers hanggal nem is csupán ábrázolja, de kőbe vési a szerző. Néhol sírni támad kedvünk, máshol csak azért nem kacagunk fel, mert ez mégiscsak rólunk szól, magyarokról, emberekről. De hát kezdjük az elején.
Egy-egy novella több témát is magában hordoz. Szó van a rendszerváltozás előtti évekről, nem is a politikai történésekről, hanem arról, hogyan is élték meg azokat az emberek, hogyan viszonyultak egymáshoz és a hatalomhoz. Az első novella (Kocsiút az éjjel) narrátora egy kisgyermek, aki elmeséli, hogyan várták anyjával haza apját, aki csehszlovák spanyolosokkal érkezett, majd hogyan mentek kocsikázni a határhoz. Mindezt éppen a Rajk-per vagy a Slansky-per idején. Konspiráció? Ki tudja, a kérdés nyitva marad, nem is ez a lényeg, csupán a gyermek szemlélése. A Hetvenkilenc augusztusa a rendszer egyenruhásainak visszaélésére hívja fel a figyelmet. A narrátor kedvesével külföldről tér haza, ahol csak azért koplaltak, hogy két hatalmas hátizsáknyi könyvet összevásároljanak, amit a határon csupán heccből elkoboznak. E tematikában a legsikerültebb az író saját története Szabadságharc címen. Elmeséli, miként harcolta ki, hogy egyáltalán eljusson pályázata a hároméves kandidatúra felvételi bizottságához. Ugyanis csaltak. A beadott pályázatokat késve továbbították, és akiket nem akartak felvenni, azok aktájából kiszedtek bizonyos iratokat. Így formahibára hivatkozva be sem hívták őket a felvételire. Az Ok című novellában egy emigráns magyar nyilatkozik arról, hogy miért hagyta el az országot. Elég volt hozzá az időjós füllentése, ő abból már tudta, itt semmi sem lesz rendben többé. Másik nagyszerű alkotás a Tischdamen, melyben az író NSzK-s látogatását meséli el, képet festve arról a Nyugatról, amit ők akkor annyira csodáltak. A kép elborzaszt. Nyugat pont olyan, mint a Tischdamen-ek, rondák, aszottak, csupán éjszaka, részegen, mámorban látjuk szépnek őket, miként kiszolgálnak. Erkölcsileg ugyanolyan romlott minden, ha nem romlottabb, mint a kelet. A külső máz alatt minden rothad. Az efféle novellák olvasása után olyan érzésünk támad, mintha nem is politikai rendszertől függne mindez. Egyszerűen az emberi butaság és gonoszság dönt romba mindent. A Lodku unyeszló írásban az ukránokról és oroszokról kapunk képet. Ezek után már nem hiányozhat a magyar valóság ábrázolása sem. Nem csak a Tavaszi tárlat óta tudjuk, hogy Spiró György munkáiban mindig valós alapot használ fel, épp ezért elkeserítő az elénk táruló kép. A korrupcióval az Őszi esőben találkozunk először. Az öngyilkos hajlamú nő elgázol egy nénit, akinek a sérülései súlyosságát sem a mentősök, sem a korháziak nem veszik észre. A néni meghal. A nőt felmentik, mert lefeküdt a helyszínelővel. Hiába. Végül úgyis öngyilkos lesz. Humoros, mégis kicsit szomorú leírást kapunk a Milyenek a csehek (meg a magyarok meg a lengyelek)? novellában. Az írás variáció egy témára, melyben az alapszituáció, hogy Vera az orvosi rendelőben maga elé enged egy idős nénit. A lengyelek felháborodnak ugyan, de a közös szenvedés, nemzeti öntudat és főként a vallás összeköti őket. A magyarok ellenben csak felháborodni tudnak. Régi sérelmeket vesznek elő e konfliktus ürügyén. Az önsajnálat, a pesszimizmus, a széthúzás az orvosi korrupció díszpéldányai vagyunk. A csehek viszont történeteket kezdenek el mesélni. A naivnak tűnő kedves, hagyományokon és összetartozáson alapuló lelkületük túlnyúlik a nemzeten. Mindenki a másik rokona, ne bántsuk hát egymást. A két igazgatók története a magyar üzleti, politikai és színházi korrupcióról ad humoros képet, melynek főhősei az örök érvényű Ravaszdi és Balek. Talán ez a novella összegzi a legjobban a mai viszonyokat, ugyan az olvasónak valószínűleg „A pökhendi elbizakodottságról és agresszív bunkóságról, amivel ebben az országban mindent tönkretesznek" nem ez az első tapasztalata. Az Amit a tanár mondott a szélsőjobboldal erősödésére reflektál: Egy kamasz lány a kettes villamoson utazva, mikor a Duna parti bronzcipőket meglátja csak ennyit mond: „Most jön, amit a tanár mondott, hogy ezt kell csinálni velük". Ugyanígy a Temetői járat, melyben egy szélsőjobbos a buszon nyíltan vallatja az írót munkáiról és lezsidózza őt, mire a busz idős utasai a legnagyobb ellenszenvet tanúsítják Spiró iránt. Ez az írás mégis vicces, hiszen bemutatja a gondolkodás nélküli demagógiát, mely az emberi butasággal ötvözve pusztító erejűnek bizonyulhat. Jelen esetben viszont az intelligencia nem kis humorral győzedelmeskedik. Az Ország, a Reggel, a Baba és a Melyik szomszéd című novellák utópikusak. Pesszimista képet festenek, már nem csak az országról, hanem az emberiségről, az erőszakról, a hatásvadász médiáról. Milyen hely az, ahol a történelemtanárt lekaszálja egy sorozat, mikor kilép a kapun, vagy ahol egy apa a gyereke szeme láttára halálra gázolja azt a suhancot, melyik inzultálta őket, vagy egy rosszul épített ház összedőlésekor a mentőalakulat semmit sem tesz, a média pedig minden áldozatot kihasznál? Az a hely „ököljog-ország; aki gyilkol, megmarad". Mindennek a tragikumát éppen az adja, hogy a korrupció és erőszak, visszaélés és hatalomvágy történetei hiába a rendszerváltás előttiek vagy utópikusak, érezzük, hogy ez ma is, pontosan ugyanígy megtörténhet és meg is történik.
A kötet családi szála végighúzódik majdnem az összes novellán. A korábbi Álmodtam neked című novelláskötetében az író apját ismerhettük meg. Most betekintést nyerhetünk az anyjával való nem éppen szívderítő, olykor szorongató és meghökkentő kapcsolatba is. A tényközlő leírásokon belül mély, elkeseredett érzelmek lakoznak. Már a Kocsiút éjjelben is utal pár sor az anya negatív személyére, de a Nyaralni muszájban kapunk először átfogó képet róla. Ennek a feszültségnek a kiteljesedése a Gyurka című írás, ahol az író az anyját elfekvőbe viszi. Megjelenik az orvosok korruptsága, az egészségügy katasztrófája. A valódi dráma viszont annak a története, hogyan degradálódik az anya csupán egy haldoklóvá, aki valamilyen okból az íróra lett bízva. Ennek kiengesztelő folytatása a Nemsokára, melyben az elbeszélő csigolyatöréssel fekszik. Utolsó sorai évek kontextusát festik elénk: „Odaát anyám vár, most már fog szeretni, elég régen meg van halva, volt ideje gondolkozni". A családi szál kiterjed más írásokban nagymamájára, nagyapjára, apjára s azokban is hasonló konfliktusoknak lehetünk tanúi.
Emellett általános emberi viszonyokról, barátságról, szerelemről, halálról is találunk nagyszerű írásokat és tanulságokat, melyek felderítését az olvasókra bízom. Az ország- és társadalomkritika kapcsán olvassuk ezt a könyvet rendeltetése szerint. Nem megsértődni kell a nagy magyar valóságon, hanem okulni belőle és jobbá tenni, amit lehet.
Túri Tamás: Kémjelentés. Magvető, Budapest, 2011
