Hírek

Meghirdették a III. Józsa Mihály Békés megyei Vers- és Prózamondó Fesztivált. Az esemény december 8-án lesz, jelentkezni október 27-ig lehet.

Száz alkotótól közel kétszáz vers érkezett az idei Salvatore Quasimodo költőversenyre. A fődíjat Falcsik Mari vehette át. Térey János különdíjat, Kabdebó Tamás posztumusz életműdíjat kapott.

Tolnai Ottó Kossuth-díjas vajdasági író, költő lesz a csütörtökön kezdődő 66. Magyarkanizsai Írótábor díszvendége.

Oláh János költő-író-szerkesztőről nevezték el azt a most induló állami ösztöndíjat, amely két éven keresztül tíz-tíz fiatal szerkesztő számára nyújt havi bruttó 200 ezer forint támogatást.

A 25 éves Bárka című irodalmi, művészeti és társadalomtudományi folyóirat szerkesztőségének tagjai, illetve munkatársai lépnek fel augusztus 18-án Gyulán, a Hőforrás Üdülőszövetkezet strandján.

Az első világháború irodalmi életére fókuszál a Tokaji Írótábor, amelyet immár negyvenhatodik alkalommal rendeznek meg augusztus 16. és 19. között.

A 25 éves Bárka szerkesztősége jubileuma alkalmából tanulmány- és esszépályázatot hirdet. A cél a magyar irodalom elmúlt tíz évének föltérképezése, számbavétele.

A Fiatal Írók Szövetsége hetedik alkalommal rendezi meg nyári táborát, ezúttal új helyszínen, a Szokolya melletti Királyréten 2018. július 18. és 22. között. Az ötnapos irodalmi rendezvény számos...

Szülőfalujában, a székelyföldi Nagygalambfalván szombaton végső nyugalomra helyezték Kányádi Sándor író, költő, műfordító földi maradványait.

A XIV. nemzetközi Shakespeare Fesztivált idén Hamlet és Társai címmel rendezik meg a Gyulai Várszínházban július 9–15. között. Nemcsak Shakespeare halhatatlan műve, hanem a különböző átiratai,...