Hírek

 

 eros_kinga.jpg

 

Erős Kingát választották

a Magyar Írószövetség elnökének

 

Erős Kinga kritikust, szerkesztőt választották a Magyar Írószövetség elnökének a szervezet szombati budapesti közgyűlésén.

 

Erős Kingára a frissen megválasztott választmány 28 tagja szavazott  igennel, 13-an tartózkodtak, 2 szavazat pedig érvénytelen volt.

Az Írószövetség vezetéséért Erős Kinga mellett Madár János író, költő indult, ő azonban nem került be a választmányba, ezért az elnökségről tartott szavazáson nem vehetett részt.

Az elnökség tagjai Ekler Andrea, Király Zoltán, Lőrincz P. Gabriella, Mezey Katalin, Rózsássy Barbara és Szentmártoni János leköszönő elnök lettek a következő három évre.

A szabályok szerint az elnökség tagjai közé legalább egy negyven éven aluli alkotót kell választani, ő ezúttal Lőrincz P. Gabriella kárpátaljai költő lett.

A közgyűlés kilenc örökös tagot választott. Hárman – Dobozi Eszter, Kodolányi János és Kormos István – posztumusz nyerték el a díjat, mellettük Bogdán László, Farkas Árpád, Ferenczes István, Kiss Anna, Kiss Benedek és Kovács István lettek örökös tagok.

Erős Kinga a szavazás után az MTI-nek elmondta, az elmúlt kilenc év munkáját kívánja folytatni, hiszen 2010-től titkárként, majd hat éve elnökségi tagként is működött az Írószövetségben.

Mint hozzátette, tovább szeretné vinni a Szentmártoni János vezetése alatt megkezdődött reformfolyamatokat: a szövetség elhelyezését a digitális térben, a szervezet megfiatalítását, a szakpolitikai, kultúrdiplomáciai feladatok hangsúlyos ellátását, valamint a székházon kívül olvasásnépszerűsítő programokat.

Fontos feladatként emelte ki a Bajza utcai székház felújítását; a várhatóan több milliárd forintos beruházást új fenntartóként a Petőfi Irodalmi Múzeum bonyolítja majd, együttműködésben az Írószövetséggel.

Erős Kinga elmondása szerint programjának másik pillére a vidéki jelenlét erősítése, emellett pedig egy szociális bizottság létrehozását is tervbe vette, amely a hátrányos helyzetű tagoknak nyújt majd segítséget.

Az új elnök folytatni szeretné az Írószövetség fiatalítását is. Idén hozták létre a Debüt-díjat, amely évente három elsőkötetes alkotót jutalmaz egy-egy millió forinttal és írószövetségi tagsággal, emellett Erős Kinga tervbe vette az Írószövetség junior írócsoportjának létrehozását is: ehhez azok a fiatal tehetségek csatlakozhatnának, akik még nem teljesítik a belépés minden kritériumát.

 

(MTI)

A kép forrása: a Magyar Írószövetség honlapja


Főoldal

2019. december 02.
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Ütőér
Szív Ernő tárcáiSzálinger Balázs tárcái Sándor Zoltán tárcáiSzabó T. Anna tárcái
Versek
Szálinger Balázs: Zrínyiújvári dalTompa Gábor verseiTóth László: Badar radarSzálinger Balázs: A siriusiak
Prózák
Egressy Zoltán: ÖtvenSzabó T. Anna: AlagsorsKontra Ferenc: A faun és a feketerigóSántha Attila: Agyafúrt detektív nyomoz
Kritikák
Maradunk a FöldönAz azsagonjáróKínlódás és elragadtatás - Szabó T. Anna: HatárRendszerújra
Drámák
Csík Mónika: Az ember tragédiája - Nyolc és feledik színDarvasi László: Karády zárkájaAcsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A Szellemúrnő
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum
Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA