Hírek

 

mmalogo.jpg 

 

Átadták az MMA köztestületi díjait

 

Átadták a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) köztestületi állandó díjait a csütörtöki közgyűlésen.

 

Az MMA Életműdíjat Sára Sándor filmrendező; a Nagydíjat Törőcsik Mari színművész; az Aranyérmet Osskó Judit építész, újságíró; a Művészeti Írói Díjat Bertha Zoltán irodalomtörténész, akadémikus; a Kováts Flórián Emlékérmet Balázs Bécsi Gyöngyi, a Kallós Alapítvány elnöke kapta.

Sára Sándor filmrendező munkássága és életműve elismeréseképpen vehette át a kitüntetést. Életműdíjban a magyar szellemi élet azon jeles művésze részesíthető, akinek kiemelkedő munkássága, életműve példa a nemzet felemelkedéséért, megmaradásáért végzett odaadó, önzetlenül és személyes bátorságot sem nélkülöző munkálkodásra. A díj hatmillió forinttal jár.

Törőcsik Mari színművész a korábbi két évben létrehozott kiemelkedő művészeti teljesítménye elismeréseképpen érdemelte ki a Nagydíjat, amelyet Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója vett át. A kitüntetésben a magyar szellemi élet azon személyisége részesíthető, aki a korábbi két évben kiemelkedő jelentőségű művészeti alkotást, művészetelméleti munkát hozott létre. A díj négymillió forinttal jár.

Osskó Judit építész, újságíró a magyar kultúra és művészet társadalmi elismertsége érdekében végzett munkája, tevékenysége elismeréseképpen vehette át az Aranyérmet. A díjban az a személy vagy szervezet részesíthető, aki/amely munkájával, anyagi támogatásával, egyéb adományával vagy tevékenységével hozzájárult a magyar kultúra és művészet társadalmi elismertségének emeléséhez.

Művészeti Írói Díjat vehetett át Bertha Zoltán a magyar művészet közkinccsé tétele érdekében folytatott tevékenysége, ismeretterjesztő művészetelméleti munkássága elismeréseképpen. A díjat az a művészeti író kaphatja meg, aki kiemelkedő és tartósan magas színvonalú tevékenységével, ismeretterjesztő, művészetelméleti vagy műkritikusi munkájával hozzájárult a magyar művészet közkinccsé tételéhez egyszersmind emelve és megőrizve ezzel a magyar kultúra értékeit. A díj pénzbeli elismeréssel jár, amelynek összege kétmillió forint.

Balázs Bécsi Gyöngyi a művészetszervezés, művészetigazgatás területén végzett kiemelkedő tevékenységéért érdemelte ki a Kováts Flórián Emlékérmet. A díjban az részesülhet, aki hivatásbeli vagy civil tevékenységével jelentős művészeti és kulturális szervezőmunkát végez, a művészetszervezés, a művészeti igazgatás területén kiemelkedő tevékenységet folytat.

 

(MTI)


Főoldal

2017. május 25.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
A Parancsolatok BékéscsabánÚjabb hat monográfiát jelentetett meg az MMATompa Andrea és Bödőcs Tibor nyerte az idei Libri irodalmi díjakat 1% a Körös Irodalmi Társaságnak
Ütőér
Márton László tárcái Csehy Zoltán tárcái Lövétei Lázár László tárcái Kiss Judit Ágnes tárcái
Versek
Szil Ágnes versei Kiss Georgina verseiOravecz Péter verseiNagy Dániel versei
Prózák
Soltész Béla novellái Haász János: ÜzenetLőrincz György: Bécs fölött a Hargitát…„Legszebb munkámat mérgezik meg”
Kritikák
Csodák, tálalva - Molnár Vilmos könyvéről Versküllők és verssávok héthatáránHizlaló pöttyösGrecsó Krisztián: Téli napló
Esszék, tanulmányok
Újraragasztott borítékok nyomábanProfán feltámadás, avagy heroikus újrakezdésA kiegyezés megítélése az 1919 és 1945 közötti magyar historiográfiábanGrendel Lajos irodalmi és közéleti szerepvállalásai
Drámák
Acsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pereVörös István: Pisztoly az asztalon
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA