Hírek

 

sarvar.jpg

 

Irodalmi pályázatot hirdettek

Kárpát-medencei középiskolásoknak

 

Idén is várja a középiskolás diákok pályamunkáit vers, próza és tanulmány kategóriában az Írók Alapítványa és az Írók Szakszervezete, valamint Sárvár Város Önkormányzata, a pályázaton legjobbnak ítélt alkotások szerzőit pedig ebben az évben is vendégül látják a Rába-parti városban, egy közös irodalmi táborozáson.

 

Mezey Katalin, a rendezvény szervezője közölte: 14–18 év közötti középiskolás diákok magyar nyelvű írásait várják, a beadási határidő 2017. február 27. Egy pályázat maximális terjedelme műfajonként 15 kéziratoldal lehet, amely készülhet számítógéppel, de kézzel írt formában is elfogadják.

A pályázatokat postán, vagy e-mailben lehet eljuttatni az Írók Alapítványa postacímére. A borítékra vagy e-mailre pályázó nevén és címén, iskolájának nevén, illetve a pályázó telefonszámán kívül rá kell írni azt is, hogy melyik kategóriában pályázik. Aki több kategóriában küld pályaműveket, külön borítékban küldje be a pályázatát.       

Mezey Katalin közleményében tudatta: az idei már a negyvenedik a Kárpát-medencei középiskolások számára kiírt irodalmi pályázatok sorában, az ötven legjobb pályázat szerzőjét ebben az éven is meghívják a sárvári irodalmi táborba, ahol a műhelymunka során neves írókból, költőkből álló zsűri értékeli a pályaműveket, az eredményeket pedig a tábor zárásaként egy díjkiosztó ünnepségen ismertetik.

Hozzátette: a meghívót 2017. április 2-ig juttatják el a meghívottakhoz, a meghívottak számára a sárvári irodalmi tábor díjmentes, szükség esetén útiköltség-térítést is adnak.

 

(MTI)


Főoldal

2017. január 23.
Csík Mónika tárcáiKiss László tárcáiLackfi János tárcái Szabados Attila tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Szarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy versetKas Kriszta novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Farkas Wellmann Éva: Akit nem találszFarkas Arnold Levente: Ywon KerépolMolnár Lajos verseiGéczi János versei
Zsidó Ferenc: Égig érő szénásszekérHaász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem voltHáy János: Boldog boldogtalan
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png