Hírek

 

Forradalom és színház

(1956-2016 Békéscsabán)

 

A Békéscsabai Jókai Színház és a Körös Irodalmi Társaság
tisztelettel meghívja Önt és kedves ismerőseit

2016. október 22. (szombat) 16.00 órára
a színház nagytermébe,

a Forradalom és színház (1956-2016 Békéscsabán) című előadásunk bemutatójára.

 

B__k__scsaba_J__kai_Sz__nh__z_m__ret.jpg 

 

Látványos, zenés, egész estés előadásunk dokumentum- és fikciós elemekből építkezve idézi fel az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeit Budapesten és főként Békéscsabán. A megyeszékhely forradalmának előkészítésében és lezajlásában a Jókai Színház több dolgozójának (színészének, dramaturgjának, rendezőjének) fontos szerepe volt, erre is emlékezik előadásunk. Jeleneteket láthatunk Bartus Gyula Életek árán és Sarusi Mihály Álompuszta című darabjából is. Megelevenednek a színpadon korabeli helyi sajtóközlemények tudósításai, a Kossuth Népében és a Független Újságban közölt versek, Féja Féza rádiószózata, a forradalom hősének, Fekete Pálnak a visszaemlékezése a Bárkából.

Az előadás külön érdekessége, hogy minden szövegrésze Békéscsabához, illetve a színházhoz kapcsolódik valamilyen módon.

A szövegkönyv összeállítója és az előadás dramaturgja: Elek Tibor irodalomtörténész, a Bárka főszerkesztője, rendezője: Tege Antal színművész-rendező. Előadják: Csomós Lajos, Czitor Attila, Gulyás Attila, Katkó Ferenc, Köböl Lilla, Nagy Erika, Szabó Lajos, Tarsoly Krisztina, Tomanek Gábor, Vadász Gábor és a Színitanház hallgatói.

Az előadás ingyenes. Részvételi szándékát kérjük, jelezze a jegyirodában. Békéscsaba, Andrássy út 1-3. (66) 519-550


Főoldal

2016. október 14.
Kontra Ferenc tárcáiHáy János tárcáiElek Tibor tárcáiCsík Mónika tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Csabay-Tóth Bálint: A sarjSzarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy verset
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Markó Béla verseiFinta Éva verseiFarkas Wellmann Éva: Szanatóriumi emlékvázlatokKiss Ottó: Lieb Mihály
Tóth László: BúcsúzóZsidó Ferenc: Égig érő szénásszekérHaász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem volt
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png