Hírek

 

 Janus.jpg

 

Lengyel szerzőé idén

a Janus Pannonius költészeti nagydíj

 

Adam Zagajewski lengyel költőnek adták át a Janus Pannonius költészeti nagydíjat pénteken Pécsett.

A Magyar PEN Club elnöke, Szőcs Géza által 2012-ben alapított, 50 ezer euróval, oklevéllel és egy Janus Pannonius-szoborral kitüntetett – Krakkóban élő – alkotót „korunk egyik legjelentősebb költői egyéniségének” nevezte a méltatásában Zsille Gábor költő-műfordító, aki a lengyel újhullám alkotóját a kortárs világirodalom legszűkebb élvonalának egyik szerzőjének nevezte. Az irodalomtörténészek által Nobel-díj várományosként emlegetett Adam Zagajewski a világhírű Jagelló Egyetemen kezdte irodalmi pályáját, majd az 1970-es évek Krakkójának legendás értelmiségi alakjává, „jó értelemben vett figurájává vált” – tette hozzá a fordító, aki megjegyezte, hogy a szerző 1982-ben „szerelmi okból” disszidált Lengyelországból. Zsille Gábor szólt arról is, hogy a költő a Párizsban a romantika kora óta jelentős lengyel közösség, később emigráció tagjaként tevékenykedett: az ottani lengyel irodalmi folyóirat szerkesztője lett. Adam Zagajewski 2001-ben költözött vissza Krakkóba – fűzte hozzá. Az alkotó magyar recepciójára térve kifejtette: 2004-ben jelent meg az első – 80 költeményt tartalmazó – magyar nyelvű Zagajevski-kötet. A veled hallgatott zene című, száz verset tartalmazó válogatást idén jelentette meg a Magyar PEN Club. Zsille Gábor az MTI érdeklődésére közölte: Adam Zagajewski bonyolult verstani képletektől mentes, ugyanakkor fegyelmezett szabadverseket ír. Témái között jellemző négy őselem – a föld, a levegő, a víz és a tűz –, valamint az utazás, a zene és az európai kultúrkincs helyszíneinek megjelenítése. Adam Zagajewski beszédében megindítónak és meglepetésnek nevezte kitüntetését. Mint felelevenítette: gyermekkorában romantikával gondolt az 1956-os magyar forradalom és szabadságharcra. Krúdy Gyula és Márai Sándor műveire utalva úgy vélekedett: nagyon erős a költői hang a magyar prózairodalomban. Janus Pannoniusszal párhuzamot vonva méltatta a magyar költő után száz évvel élt – szintén reneszánsz – lengyel Jan Kochanowski munkásságát. A szerző egyúttal örömét fejezte ki, hogy napjaink „tagolt” lengyel és magyar társadalmában az irodalom és kultúra segítségével sikerül felülemelkedni a „politikai lövészárkokon”. Őri László (Fidesz-KNDP), a baranyai megyeszékhely kultúráért felelős alpolgármestere a díj névadójára utalva arról beszélt, hogy „Janus Pannonius Pécset is a halhatatlanságba emelte”. Adam Zagajewskinek gratulálva reményének adott hangot, hogy a következő években magyar költő is kiérdemli a nemzetközi mércével mérve is jelentős díjat. Szőcs Géza az MTI-nek elmondta: a Magyar PEN Club idén Orbán János Dénesnek adományozta a szervezet Filius Ursae elnevezésű, idén alapított díját. A nevében Janus Pannonius itáliai diáktársaival folytatott polémiájára utaló kitüntetéssel „dacos, provokatív, az éppen aktuális divatokkal a konfrontációt is vállaló” szerzőket kívánja jutalmazni a Magyar PEN Club.

(MTI)


Főoldal

2016. október 07.
Csík Mónika tárcáiKiss László tárcáiLackfi János tárcái Szabados Attila tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Szarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy versetKas Kriszta novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Farkas Wellmann Éva: Akit nem találszFarkas Arnold Levente: Ywon KerépolMolnár Lajos verseiGéczi János versei
Zsidó Ferenc: Égig érő szénásszekérHaász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem voltHáy János: Boldog boldogtalan
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png