Hírek

 

Csurg___wellmann-elek-1jpg.jpg

 

Dunántúli turnén a Bárka

 

Csütörtökön és pénteken, május 26-án és 27-én Pécsett és Csurgón mutatkozik be a Bárka folyóirat, mindkét helyszínen a közelben élő szerzőinek szereplésével, köztük a két legfrissebb Bárka-díjassal.

 

Május 26-án délben a pécsi Leőwey Klára Gimnázium meghívásának tesznek eleget: a Bárka-bemutató díszvendége Bertók László költő lesz, Elek Tibor főszerkesztő és Farkas Wellmann Éva szerkesztő mutatja be a folyóiratot és annak online változatát. Halmai Tamás költő, író és Kiss Georgina kritikus, tanár is szerepelnek majd az eseményen.

 

Május 27-én Csurgón, a Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium vendége a folyóirat, egy 2015 novemberétől 2016 augusztusáig tartó sorozat részeként, amely Az asztalnál Csokonai és egy kortárs író címet viseli. A régi és kortárs istenes irodalomról rendszerint kortárs szerzők és egyházi emberek közreműködésével beszélgetnek, eddig többek között fellépett itt Szabó T. Anna, Péterfy Gergely, Vörös István és Győrffy Ákos.

A mostani alkalmon Elek Tibor, Farkas Wellmann Éva és a Bárka mutatkozik be, vendégük lesz Orbán János Dénes költő, író.


Főoldal

2016. május 24.
Csík Mónika tárcáiKiss László tárcáiLackfi János tárcái Szabados Attila tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Szarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy versetKas Kriszta novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Farkas Wellmann Éva: Akit nem találszFarkas Arnold Levente: Ywon KerépolMolnár Lajos verseiGéczi János versei
Zsidó Ferenc: Égig érő szénásszekérHaász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem voltHáy János: Boldog boldogtalan
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png