Hírek

 

centauri.jpg

 

Jack London emlékére

világgá megy Centauri

 

 

Centauri kalandos túrára vállalkozik holnaptól: autóstoppal vág neki az ismeretlennek, s olvasóira bízza, hogy merre halad majd. A kaland a szerző Facebook-oldalán követhető, ott lehet szavazni az újabb úticélokra is.

Íme, néhány részlet, amelyet Centauri elöljáróban megosztott olvasóival.


2016 Jack London halálának századik és születésének száznegyvenedik évfordulója. Ebből az apropóból, és mert március elsején megjelenik az ő életén alapuló Jákob botja, Jack London ifjúkori csavargását követve, január 12-én reggel „világgá megyek”. Országot látni, embereket és tájakat, gyakorlatilag pénz és mindenféle biztosítás nélkül, az olvasók és az utamba kerülő emberek jó szándékára és a véletlenre bízva magam. Hogy merre megyek, hová jutok, a véletleneken és a facebookon leadott szavazatokon múlik. Az útról folyamatosan tudósítok, és ha döntések elé kerülök, a döntés jogát átengedem az olvasóknak. Sokak szerint mifelénk a közöny és bizalmatlanság az úr. Szerintem pedig segítőkész emberekre mindenütt találni. Elválik majd, melyik igaz. Egy biztos: el sem indultam még, de máris lelkesít, hogy lehetetlen megjósolni, mi történik majd. Ritkán szoktam megosztást kérni, de most arra kérlek benneteket, osszátok ezt a bejegyzést, ahol csak lehet, mert adott esetben ezen múlhat, hogy pár nap múlva ágyban töltöm a januári éjjelt vagy hóban.

 

JACK LONDON ÚTJA

Miért ment világgá Jack London? Mert elege volt a rabszolgamunkából és a családjából, kiváltképp Flora Wellmanból.
Hogyan közlekedett? Vonatokra kapaszkodott fel, általában az alvázra, és így tett meg ezermérföldes utakat.
Miből élt? Koldult, rabolt, lopott, néha dolgozott (utóbbit a legritkábban). Jack saját bevallása szerint minden létező bűnt elkövetett, az emberölést kivéve. Ha jó napja volt, „meghívót” kapott egy-egy állomáson.
Mi volt a „meghívó”? Jack idejében dívott a jómódú családoknál behívni egy ebédre a csavargót, néha mosakodhatott és alhatott is, majd élelmet csomagolva neki, újra kivitték az állomásra.
Mi volt Jack úti célja? Nem volt cél. Általában arra ment, amerre az első vonat vitte. Gyakran a rendőrök elől kellett felpattannia egyik-másik szerelvényre, s csak utóbb szembesült azzal, hogy hová tart.
Mi jellemezte leginkább az útját? Az, amitől a leginkább félünk: a bizonytalanság. Sosem tudhatta, lesz-e mit enni, lesz-e fedél a feje fölött, jó vidéken köt ki, vagy „zabos” helyen.

AZ ÉN UTAM

Miért megyek világgá? Hogy megtudjam, valóban olyan volt Jack útja, mint amilyennek képzelem. Hogy megtudjam, igaza van-e azoknak, akik szerint mifelénk a közöny és a féktelen bizalmatlanság az úr. Hogy fejet hajtsak Jack London előtt.
Hogyan közlekedek? Országúton stoppal.
Mitől lesz az én utam is bizonytalan? Arra megyek, amerre az első kocsi visz, ha pedig kereszteződésbe érek, az olvasókra-követőkre hagyom a döntést, ők szavazhatnak róla facebookon. Arra megyek, amerre küldenek.
Miből gazdálkodom? 5000 forint, 5 deci víz, 5 csomag gyorsleves, 5 doboz dohány, 5 deci Jack Daniel’s, 5 tábla csokoládé. Hajdanán Jacknél sem volt sokkal több. Plusz meleg ruha, a táborveréshez meg a kapcsolattartáshoz szükséges eszközök.
Miből élek? Rabolni – mint Jack – nem fogok. Viszont bármilyen alkalmi munkát vállalok.
Lehet-e meghívót küldeni? Bár ez mifelénk sosem volt szokás, ha valaki úgy gondolja, hogy amikor a közelében járok, segít koszttal, kvártéllyal, munkával, szívesen fogadom.
Hol lesz szállásom, ha nincs meghívó? Ahol kerítek magamnak vagy a szabad ég alatt.
Meddig leszek úton? Ameddig bírom. Szeretném legalább február elejéig állni a sarat (havat).

Indulás: 2016. január 12 (kedd) Budapest
Választható útirányok: Dunakanyar, Balaton, Győr, Debrecen, Szeged, Pécs.

Hogyan szavazhattok? Az irányokat hozzászólásban adom meg külön-külön. Arra indulok, amelyik keddig a legtöbb tetszikelést kapja.


Főoldal

2016. január 11.
Csík Mónika tárcáiKiss László tárcáiLackfi János tárcái Szabados Attila tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Szarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy versetKas Kriszta novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Farkas Wellmann Éva: Akit nem találszFarkas Arnold Levente: Ywon KerépolMolnár Lajos verseiGéczi János versei
Zsidó Ferenc: Égig érő szénásszekérHaász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem voltHáy János: Boldog boldogtalan
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png