Hírek


Bárka-díj 2014

 

A Bárka szerkesztősége évzáró szerkesztőségi ülésén idén is eldöntötte, hogy a hosszú évek óta tartó eredményes együttműködés és az idei publikációk alapján, kik lesznek a 2014. év Bárka-díjasai. A díjátadásra a január 17-ei hagyományos Ünnepi Bárka-esten kerül sor, de nem titkoljuk addig sem, hogy kik a díjazottak, akiknek szívből gratulálunk, és további eredményes alkotómunkát kívánunk!

vari-fabian_kozepmeret.jpg

 

 

Vári Fábián László költő, író (Vásártér – regényrészlet – 1. szám;  Már megint a régi, Aztán visszatért – 3. szám; Napfelkelte, Lelkem fája, Sóstói úti fák, Nem kenyerem – 6. szám)

 

 

menesi_gabor.jpg

 

 


Ménesi Gábor kritikus („Annak nincs nyitja” – Grendel Lajos: Az utolsó reggelen – 2. szám; Haldokolva élet – Zalán Tibor: Fáradt kadenciák, Holdfénytől megvakult kutya – 4. szám; Mindig azt írom, ami bennem van – Beszélgetés Zalán Tiborral – 4. szám.)


A Bárka szerkesztősége 2000-ben pénzjutalommal járó díjat alapított, amelyet minden év végén ítél oda azon, a laphoz hosszabb ideje kötődő szerzők között, akik az adott évben is jelentős publikációval, publikációkkal gazdagították a folyóiratot és olvasóit. A pénzjutalmat 2002-től Kiss György szobrász- és éremművész kisplasztikája egészíti ki.

barka-dij2.jpg

Az elmúlt tizenhárom év díjazottjai között olyan jeles hazai és határon túl alkotók szerepeltek, mint például Bogdán László, Csehy Zoltán, Egressy Zoltán, Fekete Vince, Géczi János, Grendel Lajos, Iancu Laura, Kiss Judit Ágnes, Markó Béla, Nagy Gáspár, Podmaniczky Szilárd, Szepesi Attila, Szilágyi Zsófia, Tandori Dezső, Tarján Tamás, Tóth Krisztina, Tőzsér Árpád, Varró Dániel, Vámos Miklós, Zalán Tibor.


Főoldal

2014. december 08.
Kontra Ferenc tárcáiHáy János tárcáiElek Tibor tárcáiCsík Mónika tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Csabay-Tóth Bálint: A sarjSzarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy verset
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Markó Béla verseiFinta Éva verseiFarkas Wellmann Éva: Szanatóriumi emlékvázlatokKiss Ottó: Lieb Mihály
Ecsédi Orsolya novelláiEcsédi Orsolya novelláiTóth László: BúcsúzóZsidó Ferenc: Égig érő szénásszekér
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png