Hírek


Ádámok és Évák idén is

a Békéscsabai Jókai Színházban

 

Az idei évadban is megrendezi az Ádámok és Évák Ünnepét a Békéscsabai Jókai Színház, a program keretében középiskolás csoportok hoznak létre színházi produkciókat, ezúttal Arany János balladái alapján. A műveket hétfőn osztották ki a jelentkező Békés megyei iskolák között.

A tavalyi tízhez képest idén öttel több középiskola jelentkezett a versenyre, egy gépészeti szakközépiskola pedig nem a dramatizálásban vesz részt, hanem az Ádámok és Évák Ünnepe honlapját készíti el – mondta az MTI-nek Tege Antal, a Jókai Színház színművésze.

bence_foto_2014_img_6103_Tege.jpg
Tege Antal

Hozzátette, azért javasolta, hogy Arany János balladái adják a sorozat témáját, mert szerette volna, ha a tanulók nem a díszletekre és kellékkészítésre fordítják az energiájukat, „hanem visszatérnének a hagyományos drámaszínjátszáshoz”.

Fekete Péter, a színház igazgatója arról beszélt a balladák hétfői kiválasztása előtt, hogy ilyen kezdeményezésekkel lehet vonzóvá tenni a színházat a 14-18 éves korosztály számára.

Decemberben a középiskolákban rendhagyó irodalomóra keretében indítják el a felkészülési folyamatot, amely során a színház művészei mentorként támogatják a csapatokat. A bemutatókat májusban tartják a Jókai Színházban.

bence_foto_2014_img_zalan_fekebartus.jpg
Zalán Tibor, Fekete Péter, Bartus Gyula

A jelentkező iskolák többek között kiválasztották A walesi bárdok, az Ágnes asszony, a Vörös Rébék, a Szondi két apródja, a Szőke Panni, a Zách Klára, a Tetemre hívás és a Pázmán lovag című Arany-műveket. A Tengeri hántás volt az egyetlen ballada, amelyet két oktatási intézmény is színpadra állított volna, esetükben kvíz-kérdésekkel döntötték el, ki kapja a művet.

Az Ádámok és Évák Ünnepét a Magyar Teátrumi Társaság keretein belül indította el 2010-ben a szolnoki Szigligeti Színház. Azóta a debreceni Csokonai Nemzeti Színház, a Békéscsabai Jókai Színház, a Veszprémi Petőfi Színház, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház, a Soproni Petőfi Színház és a székesfehérvári Vörösmarty Színház is csatlakozott hozzá.

Korábban Madách Imre Az ember tragédiája című művének színeit, magyar regéket és mondákat, népmeséket, valamint bibliai történeteket vittek színre a jelentkező csapatok.

 Fotók: A-TEAM, Ignácz Bence

Forrás: MTI


 Főoldal

2014. november 25.
Csík Mónika tárcáiKiss László tárcáiLackfi János tárcái Szabados Attila tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Szarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy versetKas Kriszta novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Farkas Wellmann Éva: Akit nem találszFarkas Arnold Levente: Ywon KerépolMolnár Lajos verseiGéczi János versei
Zsidó Ferenc: Égig érő szénásszekérHaász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem voltHáy János: Boldog boldogtalan
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png