Hírek

frankfurter_buchmesse.jpg 

 

Megnyílt a Frankfurti Könyvvásár

 

A díszvendég Finnország nemzeti standján tartott ünnepséggel megnyílt kedden a 66. Frankfurti Könyvvásár, a világ legnagyobb könyvszakmai találkozója.

 

A vásárt Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter és Sauli Niinistö finn államfő nyitotta meg a havas, jeges téli finn tájban egy otthonos, meleg könyvtárat idéző standon, amelyet három formatervezés szakos egyetemi hallgató tervezett. A finn irodalmat 60 szerző képviseli, a könyvvásárra időzítve 130 kötet jelenik meg német nyelven az észak-európai országból.

A vásáron száz országból 7000 kiállító vesz részt, ami 3 százalékkal kevesebb, mint tavaly. A csökkenés a könyvpiaci koncentráció következménye. A rendezvény minden korábbinál nemzetközibb, a német kiállítók aránya már csak 35 százalékos.

A vasárnapig tartó vásárra 280-300 ezer látogatót – olvasót és szakmabelit – várnak. A kiállítók csaknem háromezer rendezvényt szerveztek nekik. A programok szerdán kezdődnek és minden napra jut több világsztár. Az első napon például bemutatja új – magyarul Az örökkévalóság küszöbén címmel megjelent – kötetét Ken Follett, aki az Évszázad-trilógia befejező részéhez a magyarországi rendszerváltás történetét is tanulmányozta és szerepel a kötetben Németh Miklós volt miniszterelnök is. Ugyancsak szerdán lesz Frankfurt vendége a kereskedelmi statisztikák alapján legsikeresebb brazil író, Paulo Coelho, aki a vásár üzleti klubjában az igazgatóval, Jürgen Boosszal beszélget a könyvek világának jövőjéről.

A frankfurti könyvvásár a szakma fejlődését meghatározó trendek bemutatására törekszik, ami a kiállítók és szponzorok, támogatók összetételében is tükröződik. A könyvszakma eddigi legmélyebb átalakulásának, a nyomtatott könyvek és a digitális kiadványok világának összeolvadásának jele, hogy számos kiállító – köztük sok ázsiai cég – nem is nyomtatott könyvekkel foglalkozik, hanem mobil eszközökön olvasható kiadványokkal vagy videojátékokkal, filmekkel. Az átalakulást jelzi az is, hogy az egyik fő szponzor – az úgynevezett innovációs partner – a leginkább az okostelefonokról és táblagépekről ismert Samsung, az egyik kiemelt partner pedig a főleg számítógépeket és nyomtatókat gyártó Hewlett-Packard (HP).

Magyarországot a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) képviseli nemzeti standdal. Az MKKE közleménye szerint a társkiállítókkal együtt 800, külföldön is figyelmet érdemlő magyarországi és határon túli újdonság bemutatásával adnak képet a magyar könyvkiadás aktuális terméséről, hangsúlyosan bemutatva a magyar irodalom, a gyermekkönyvkiadás és a társadalomtudomány kínálatát.

A magyar megjelenés másik fő koordinátora a Balassi Intézet stuttgarti kulturális intézete, amely irodalmi programokat is szervez. A szerző részvételével mutatják be a többi között Bán Zsófia Amikor még csak az állatok éltek című munkájának és Tóth Kinga költő All machine című kötetének német kiadását.

 

Forrás: MTI


 Főoldal

2014. október 08.
Háy János tárcáiElek Tibor tárcáiKopriva Nikolett tárcáiKontra Ferenc tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Csabay-Tóth Bálint: A sarjSzarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy verset
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Bíró József verseiKürti László verseiSzabados Attila verseiAjlik Csenge versei
Kontra Ferenc: A dalmaták fehéren születnekEcsédi Orsolya novelláiTóth László: BúcsúzóZsidó Ferenc: Égig érő szénásszekér
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png