„Úgy fest, szeretik a népek...”
Tavaly jelent meg az Ördögbőr grófja című gyerekköteted. Mikor kerültél először kapcsolatba a kalózokkal, s mikor gondoltad, hogy a könyved tartalma összefüggésbe kerülhet velük?
Pontosan emlékszem, hogy 1987-ben találkoztam először kalózzal: nyár volt, porszag, a kombájnok búzahéjat köpködtek az égre, az a kalóz meg a Nyárfa presszó előtt állt, egy rozsdás, 28-as ruszki vágtázót támasztott meg, és egy üveg kőbányai volt a kezében. A játszótéren libikókáztunk a Soczóékkal épp, mikor átkiabált az úton: "Apádnak mondd meg, hogy este átmegyek a rotakapáért!" És este átjött. Ez volt az első alkalom, hogy kalózt láttam, de igazából lehet, hogy traktoros volt.
Jelenleg is élnek kalózok, bár kevésbé festhető köréjük az a romantikus színezet, mint a hajdani kalózok köré. Mit gondolsz, a gyerekek be tudják fogadni a nem túl szépen végződő valóság-meséket is?
Szerintem be tudnák fogadni, ahogy az Andersen meséket is be tudják, pedig ott aztán finomkodásról szó sincs. A gyerekek – a közhiedelemmel ellentétben – a legritkább esetben vannak papírból. A gyerek esik, kel, plezúros lesz a térde, rommá töri magát a biciklin, hall, lát dolgokat, aztán mégiscsak megmarad, hoppá.
De oké, értem a kérdést, ellenben aki KALÓZOKRÓL akar hallani, majd felcsapja szépen a Malajzian News-t és akkor ott olvas róluk. Ha mindenáron okoskodást meg romkocsmás megfejtéseket szeretnél, akkor azt kellene mondanunk, hogy a "kalóz" mára olyan hívószó lett, mint pl. a "mágus". Ha egy mesében "varázslóról" hallunk, a legritkább esetben jut eszünkbe a TV3-as távgyógyító, hanem inkább Szürke Gandalf, Dumbledore, vagy akár John Constantin. A "kalóz" ennek megfelelően kalandot jelent, meg ágyút, meg csörtét, meg X-et, ami a kincset jelöli a térképen.
„Egy jó középszerrel már megelégednék.” Nyilatkoztad nem olyan régen. Hogyan viszonyulsz a saját tehetségedhez, miben érdemes még szerinted fejlődnöd? Méregeted-e magadat a kortársakhoz, a könyvedet a kortársak munkáihoz?
Ismerek valakit, akinek a névjegykártyáján annyi szerepel, hogy "SZAKEMBER". Na, hát valami ilyesmit szeretnék. A jó középszert vállalom: ügyes iparosra, tudós, tapasztalt, megbízható szakira mindig szükség lesz. Csak az nem méri magát a többiekhez, aki hazudik – szóval szerintem az is. Persze, hogy méricskélem, dekázom a dolgokat, sasolok, meg irigykedem olykor. Mesélni tudok, másolni, azt nem, lopni meg csak egy kicsit. Ezt az Adamik-féle melót olykor sikerül összehozni, képes vagyok egész ügyes mondatokra, és akkor hurrá. De van hova nőni, persze, hogy van, mindig van – ennek is létezik külön szakmája, aki a növésben segít, és ezt úgy hívják, hogy szerkesztő. Lovász Andinak és Kovács Eszternek például rengeteget köszönhetek, pedig éppenséggel mind a két könyvemnél húztak a szövegből jócskán. És látod, pont ez a fura az egészben, hogy levesznek belőled, de hoppá: pontosan ezzel adnak. Nem vagy annyira hangos, nem vagy annyira sok – és ez baromi jó.
Számomra a mondat mindig tölteni való kolbászhéj: imádom, ha feszesre van tömve, jelzőhegyek, csengés-bongás, filléres bűvésztrükkök, miegymás. Ez azonban (belátom) meglehetős szellemi visszaélésekre ad alkalmat. Pont most kaptam meg egy interjú során, hogy anno a szarvasi újságba írt cikkeimet "nem feltétlenül lehetett érteni" – hát mifenét lehet erre mondani azon túl, hogy sajnálom, majd most ügyesebb leszek? Hogy volt egy kissrác, aki nagyon szerette volna, ha szeretik, őt is, meg azt is, amit csinál, és egy picit túltolta? Bocs, szeressetek, és majd megpróbálom csendesebben kérni.
Fiatal íróként, ráadásul gyerekkönyvszerzőként mennyire hat rád a kritika, főképp a gyerekek kritikája? Kaptál olyan véleményt, aminek sokat köszönhetsz?
A legszívmelengetőbb kritika a napokban az volt, amikor egy kissrác Ördögbőrnek öltözött farsangkor. Felemelő látni az ilyet, kilengett bennem az örömméter – erre mondják azt, hogy "na, ezért érdemes csinálni". A negatív kritikát pedig az egyik szerkesztőmtől kaptam meg (annak a könyvnek a kapcsán, amit nem ő szerkesztett) – azt nyilatkozta ugyanis, mikor érdeklődtem, hogy túlírok. A bölcs ember ilyenkor természetesen levonja a tanulságokat, és vérig sértődik, aztán dühöngve kikéri magának ezt a képtelenséget. Az én áldott szerkesztőm pedig végighallgatta szépen, ahogy éppen kimaxolom a hisztit, aztán csak ennyit mondott: "Zsolt, ha írsz, ne csak a tapsot szeresd, hanem vállald a kellemetlen következményeket is, a fene egye meg." Ha lenne nagy Igazság-Toplistám, ez benne lenne az első háromban.
Rengeteg gyerekkönyv születik manapság. Ez megrémít kicsit, vagy ösztönöz arra, hogy minél eredetibb, stílusosabb, vagányabb szövegeket hozz létre?
Megrémíteni nem rémít meg, ösztönözni meg inkább az ösztönöz, hogy basszus, ez nekem is eszembe juthatott volna (pedig nyilván nem). A rengetegség talán annyiban motivál, hogy a mennyiség nem feltétlenül jár minőséggel – vagyis abban erősít meg, hogy gyerekkönyvet írni valóban kőkemény meló, pont azért, mert bitang sok játék van benne.
Több érdekes munkát végeztél. A szerzett tapasztalatok szerinted befolyásolták a meséidben felbukkanó humort? Mert a legviccesebb dolgok hol máshol történhetnének, mint mosogatás és jegyszedés közben...
Hát, ha a kertészkedés, pizzafutárkodás, animátorság, postáskodás, recepciós munka, takarítás, mikulásság, meg a mosogatás meg a jegyszedés érdekes, akkor igen, baromi érdekes melóim voltak. Persze, szeretném hinni, hogy befolyásolják, hogy érdemes volt leizzadni, sőt, szeretném hinni, hogy olykor vicces, amit leírok. De ha most konkrét példákat vársz, akkor azzal nem tudok szolgálni, mert túl sok van ahhoz, hogy egyet csak úgy blikkre kiemeljek. Vagy oké: a pizzafutárságot például akkor hagytam abba, amikor egy nap alatt kétszer törtem rommá két különböző motort. A főnököm nagyon aranyos volt: azt mondta, hogy vannak ugyan vitathatatlan erényeim, ezek után valahogy most mégsem lát bennem perspektívát.
A kalózok és a szörnyek után mi következik? Milyen vizeket szeretnél még meghódítani?
Van egy mondat, ami már évek óta a fejemben dobol: “Amikor elromlott az Éjfél, Papa Nagyapó mindig átjött, és megjavította”. Ezzel szeretnék kezdeni valamit végre. Szeretnék egy kölökkrimit is összehozni, amiben lesz majd lendkerekes strucc, meg Hawaii inges-Fedora kalapos jegesmedve. Amit eddig csináltam, úgy fest, szeretik a népek. Mondom: íróként, azon túl, hogy egy kishaver fogja magát és a szereplődnek beöltözik, kívánni többet egyelőre nemigen lehet.
Ayhan Gökhan
