Mészöly Ágnes
Virtuális regény örökifjaknak
„Életünkre az adott kor legmenőbb médiumaként tekintünk”
Nem lehet eléggé dicsérni-üdvözölni a PIM Y-generáció címet viselő sorozatát, legyen szó küldetésről, színvonalról, megvalósításról. A Múzeum Vörös termében hónapról hónapra valódi diskurzus alakul ki a kortárs ifjúsági irodalmomról – annak egy-egy jellemzően meghatározó műve alapján – szakmabeliek és olvasók között. A beszélgetések meghívott résztvevői jellemzően az irodalommal vagy az ifjúsággal foglalkoznak napi szinten is: Visy Beatrix irodalomtörténész, kritikus, Fenyő D. György kultikus irodalomtanár (bár a mai érettségizők már jellemzően a Z-generáció tagjai), Mészáros Márton irodalmár, a KRE közkedvelt oktatója és Krusovszy Dénes költő, szerkesztő, maga is az Y-generáció tagja. A közönség soraiban pedig, ha nem is tömegesen, de szintén előfordulnak a címadó korosztály képviselői is.
A legutóbbi eseményen tárgyalt mű Patrick Ness Soha nincs vége című regénye volt. Ahogy az est moderátora, Visy Beatrix is elmondta, Ness a kortárs young adults irodalom egyik meghatározó alakja. Eddigi életművéről kevesebb, míg az úgynevezett „kiddults” jelenségről, a szakma által mediális törésként aposztrofált jelenségről, a jellemzően a vizuális hordozók által szocializált fiatalság olvasási szokásairól és az ifjúsági regény mint olyan mibenlétéről több szó esett a (kicsit talán hosszúra nyúlt) felvezetésben.
Krusovszky Dénes a beszélgetés első pillanatától kezdve ifjonti vehemenciával, de korosztályi hovatartozását meghazudtolóan „oldschool” megközelítésben elemezte Ness művét. Már első megjegyzése is negatív értékítéletről tanúskodott: véleménye szerint a Soha nincs vége (a továbbiakban: SNV) azért ifjúsági regény, mert felnőtt regényként olvasva nem állja meg a helyét: hidegen hagyja őt, mint befogadót, sőt, direktben megfogalmazott közhelyeivel, melyet a „komoly” próza nem engedhet meg magának, egyenesen bosszantja. Teszi ezt annak ellenére, hogy a könyv első részében a szerző bőven használ posztmodern jellegű trükköket, domesztikál kortárs irodalom által is használt mondat-, és én-struktúrákat. Egy ilyen regény, jelentette ki az ifjú költő, nem feltétlenül segíti az ifjúságot a magas irodalomhoz vezető úton.
E mindenképpen határozott állásfoglalás a közönséget nem csak meglepte, de egy pillanatra a lélegzete is elállt a nagyérdeműnek – úgy általában.
Mi vaaan???
(Technikai közlemény: a nagyérdemű soraiban elsuttogott, sokkal inkább olvasói, mint szakértői véleményeket a következőkben a következőképp jelenítjük meg – és, mivel egy „GenY” rendezvényen elhangzott megjegyzésekről van szó, nem feltétlenül ragaszkodunk a magyar helyesírás központozási és egyéb szabályaihoz.)
Fenyő D. György a tőle nem csak megszokott, de már-már elvárt pedagógiai érzékkel úgy finomította az előtte szóló álláspontját, hogy egy pillanatig sem titkolta: az ő tetszését sem nyerte el (az első betűtől az utolsóig határozottan NEM) a SNV. A tanár úr is elsősorban a Pósa Bácsis okosságok puffogtatását rótta fel Nessnek, (de hát azok az okosságok nem a regény, hanem a főszereplő srác okosságai!), amit szerinte tényleg nem engedhet meg magának egy szépirodalmi mű.
Mészáros Márton nyilvánvalóan pozitívan állt Patrick Nesshez és a SNV-hez: szerinte az utóbbi évtizedben az irodalom keretfeltételei alapvetően és folyamatosan változnak, nem biztos tehát, hogy a jelenkori műveket a hagyományos értékek alapján kell megítélni, sőt azt is kétségbe vonta, hogy a mai ifjúsági irodalomnak egyáltalán feladata-e, hogy elvezesse az éretlen olvasót oda, (a Parnasszusra vagy az Akadémiára?), ahol az Igazi Szépirodalom Lakoz. Emellett pedig úgy gondolta, hogy nem szűkíthető le a regény közönsége a középiskolás korosztályra, hiszen olyan kérdéseket vet fel, melyek általánosnak mondhatók a huszonegyedik században. Forever Young Adults Novel – jegyezte meg Krusovszky Dénes kissé talán rosszmájúan (de ennek ellenére szellemesen).
Visy Beatrix ezután az elméleti fejtegetések helyett konkrét műfaji kérdésekre irányította a szót. Krusovszky Dénes szerint a disztópia megfelelő besorolás a regénynek, amit minden hibája ellenére okosabbnak és összetettebbnek tart az Éhezők viadala és a Twilight trilógiáknál (a Twilightnál?! kösz, annál Spongya Bob is összetettebb!). Mészáros Márton kiemelte, hogy a szerző remekül lebegteti és keveri a különböző zsánereket: a regény elejére jellemző misztikus hangnem előbb sci-fibe, majd disztópiába megy át, és ez a sajátos hangnem-keveredés folyamatosan éberen tartja az olvasót. Fenyő D. tanár urat a számítógépes játékok felépítésére és stílusára emlékeztette a könyv. Határozott nemtetszését fenntartva elismerte, hogy ez a momentum minden esetre izgalmasnak nevezhető. Mészáros Márton hozzátette még, hogy a virtuális valóság létét és az élet ilyentén „duplafenekűségét” egészen Szókratészig vezethetjük vissza.
A cselekmény kettős szerkezete és szereplők késleltetett bemutatása is izgalmas – vetette fel a moderátor a következő témát. Krusovszky Dénes és Fenyő D. György egy emberként csapott le az állítólagos pozitívumra: az utóbbi szakértő szerint igencsak sovány dolgok derülnek ki a regényben a szereplőkről, mindvégig egydimenziósak maradnak a figurák, illetve amit megtudunk róluk, azt újra és újra az olvasó orra elé tolja a szerző (a közönség nemigen tud mit kezdeni ezzel a véleménnyel, értetlen, felháborodott plusz szomorú sóhajok), az előbbi pedig kijelenti, hogy Patrick Ness ugyan elleste a karakterépítés jellegét a posztmodern regényekből, de képtelen alkalmazni azt (????). Mészáros Mártont ez egyáltalán nem zavarja, neki kifejezetten tetszik a ciklikus szerkezet, és az is, hogy a szereplő nem halad sehonnan sehova: „kicsit Walking Dead-es érzés bejárni a főhőssel a regény terét” – mondja. A könyv első részét még Krusovszky Dénes is izgalmasnak tartja, de szerinte a posztmodern narrációhoz nem elég jók a mondatok, a szereplők pedig kidolgozatlan, papírmasé figurákká válnak. Így sok ígéretes lehetőség kihasználatlanul marad a SNV-ben.
A Tanár úr azt is felrója könyvnek, hogy bár számos, sőt, túl sok ifjúsági regényben igenis jogosan megjelenő kérdést feszeget (család, testvérkapcsolatok, iskolai bántalmazás, homoszexualitás, virtuális kontra valós világ, megfelelési kényszer), egyiket sem bontja ki rendesen, semmi sem kap megfelelő hangsúlyt. Mészáros Márton szerint viszont az, hogy nem melodrámázza, nem beszéli túl az egyes problémákat, kifejezett erénye a könyvnek (naugye), ahogy az is, hogy teljesen újszerűen kezeli a virtuális világok kérdését, és nem teszi le a voksát egyik reália mellett sem. Krusovszky Dénes ugyan elismeri ezt a tényt, de fenntartja a véleményét: a regény mindezek ellenére egyszerűen nincs jól megírva: egyszerre túlírt és felületes, így egy retrospektív fejlődésregény helyett egy fantasybe oltott kalandregényt kapunk.
A közönség felhördül, és szót kér magának (mit ért Krusovszky Dénes az alatt, hogy a regény nincs jól megírva?). Az emelkedettségében akadémiai székfoglalónak is beillő reakció (miről beszél?!) után a kérdést Fenyő D. György válaszolja meg érdemben, két „meta-megjegyzést” előrebocsátva: senkitől nem akarja elvenni az olvasmányélményt, amit a SNV láthatólag sokaknak jelentett (), és el kell ismernie, hogy a regény a maga befejezetlenségével együtt hatásos, ennek ellenére véleménye szerint zavaró, hogy a szöveg túlzottan megemelt: rövid bekezdései-mondatai indokolatlanul és állandóan feszültségben tartják az olvasót. „A folyamatosan-nagyon-fontosat-mondok-fíling pár száz oldal után kiürül: ha egy zenekar csak üstdobosokból áll, az azért elég zavaró.” Példaként találomra felüti a kötetet, és épp azt a részletet olvassa fel a regényből, melyben a főhős megtalálja egykori gyerekszobáját s benne a saját koporsóját – Mészáros Márton pedig lakonikusan csak annyit jegyez meg, hogy „egy koporsó a szobádban, az azért megér egy új bekezdést.”
A beszélgetés ezután kedélyes eszmecserévé válik szakma, közönség és kiadó között, szóba kerülnek a címadás nehézségei és a fordítás esetleges buktatói is, végül Visy Beatrix megköszöni a részvételt a közönségnek és a szakértőknek egyaránt, és megjegyzi, hogy ez a vita egészen biztosan sokáig emlékezetes marad mindenkinek – és ebben teljesen igaza van.
