Tesó lettem! Avagy miért és mire jó egy kistesó
– Amikor megszületett a kisfiad, sokan gondoltunk arra, hamarosan írsz egy babakönyvet. De benne van ebben a Manó Könyvek főszerkesztői tapasztalata, az anyaság, meg a saját gyerekkori emlékeid is, hiszen testvéreidnek, Máténak és Gergőnek ajánlod a könyvet. Gyerekkorotok óta eltelt egy-két évtized. Hogy látod, hogyan változott a világ? A beszédmód, az élményanyag szempontjából is érdekes.
– Igen, eltelt, épp a 15 éves érettségi találkozónk lesz a hónap végén, és lehet, hogy sokan meglepődnek majd ezen, nekem sem volt egyértelmű akkor még, hogy mit fogok csinálni, sem az irodalom, sem a könyves szakma. Az viszont nem változott, hogy a tesóság, a két öcsém meghatározó az életemben. 16 éve nem könyvet nézegettünk mielőtt Máté született, de emlékszem, hogy anyukám miként nyugtatott meg minket, hogy nem kell egy kistesónak feltétlenül hisztis, nyűgös púpnak lenni a hátunkon, és rajtunk is múlik, hogy mennyire lesz jó fej. Észrevétlenül épültek ezek a dolgok belénk, amit anyukaként is érzek, és a két öcsémen is látom ezt abból például, ahogy a fiamhoz érnek, szólnak, ahogy játszanak vele az első perctől fogva. Szerintem ezért is örökre hálásak lehetünk a szüleinknek. A személyes világ is sokat változott, törvényszerűen felnövünk, a körülöttünk levő meg talán abban, hogy már nem evidens az, hogyan reagáljanak a szülők az ilyen új élethelyzetekre, mint az új családtag érkezése.
– Nem egy tipikus mesekönyv a Tesó lettem. Praktikus információkat adsz a nagynak a kicsiről, ez nagyon tetszik! Hasznos, hiszen sok szülő nem tudja ezeket így elmondani a gyereknek. Kedves kis dolgokról írsz – például, hogyan lát a baba, milyen színeket, formákat ismer fel, mi az a szopógyöngy –, de amellett, hogy „anatómiát tanul” a nagyobbik, szociálisan is edződik: a gyerekek nem mindig szeretnek segíteni, de ügyesen rá lehet őket vezetni, hogy ez tulajdonképpen nagyszerű játék, élmény, ha tevékenyen részt vesznek a kisbaba életében. Hogyan alakultak a témák?
– Valójában én sem mesekönyvnek tekintem, sokkal inkább családi beszélgetőskönyvnek. Próbáltam minden gyerektípushoz adni valamiféle ötletet: tudjuk, hogy a „kisokosnak” az milyen érdekes, hogy egy csecsemő fordítva látja a körülötte lévő világot, és őt azzal lehet megfogni, ha szakszerűen készítheti elő a fürdővizet. Az örökmozgóval, ha végigcsináltatjuk, amit egy mászni tudó gyerek mozog, garantált az izomláz. Míg lehet, hogy a másiknak az lesz jó élmény, ha beleszólhat abba, hogy milyen ruhát adjanak a kicsire, vagy várja, hogy mi mindent lehet majd közösen csinálni. Azt szintén látjuk, hogy ami egy picit „furi”, „undi” az mindig vicces egy kisgyereknek, például, hogy vajon büdi-e egy babatalp.
– Miközben szülőknek való nevelési tanácsadókban nincs hiány, ez a kis könyv a gyerekekhez szól, mintegy „használati utasítás” a babához, hogyan lehet a nagy a kicsi „személyi testőre”. Szerintem ez hiánypótló. A könyvecskéd azt sugallja, hogy az egészen korai együttlét milyen fontos, mert összekovácsolja a testvéreket egy életre. Számtalan apró történet van a hétköznapokban, érdemes őket megőrizni…
– Olyan gyorsan nőnek, nem? Ha már az elején hermetikusan elzárjuk őket egymástól, nem találunk a nagyobb gyereknek helyet a kisebb körüli teendőkben, a közös játékban (akkor is, ha ez nekünk így még melósabb), akkor ő nagyon könnyen úgy éli meg, hogy ő a trónfosztott, a szüleiből is kevesebbet kap, és mindig csak láb alatt van, míg a család örömtáncot jár, ha az új jövevény böfizik egyet. Valljuk be, mi is könnyen megunnánk egy hasonló szituációt. Ha ez természetessé válik, annál inkább jön majd, hogy igénylik egymás társaságát. Nem lehet csak arra építeni, hogy „jaj de cuki, szeretned kell, mert a tesód”. Mi, felnőttek sem így működünk.
– A kötet az illusztrációktól lesz teljes, hiszen a kisgyerek a képeket nézi, miközben a felnőttől hallja a szöveget. Telitalálat minden rajz! Hogyan dolgoztatok Pankával?
– Furcsa, de tényleg kevesen tudnak csecsemőt és kisgyereket is bájosan rajzolni, így jött az ötlet, hogy Pásztohy Pankát kérjük fel. Volt 99 tippem, egy bővített nyersanyag, amit Panka megkapott. Ezekhez itt-ott írtam rajz-javaslatot, de jeleztük, hogy kezelje rugalmasan. Átnézte, és mondta, hogy mi nem működik neki vizuálisan, mit hagyjunk ki, mi az, ami nem az ő stílusa. Aztán pár helyen neki támadt ötlete, például a „Tedd el ezt a könyvet emlékbe, és vegyétek elő, mikor már mindketten felnőttek lesztek!” mondathoz kitalálta, hogy oda mindenki nyomdázhasson tenyér-, illetve talplenyomatot, így lett az előzék és az utózék ilyen ötletes. Utólag mondtam el neki, hogy az az iszonyatosan helyes nyuszi, amelyik feltűnik a Tesó lettem! több oldalán is, nagyon hasonlít arra a nyúlra, aki már itthon várta a kiságyban a fiúnkat, és a mamiéknál is van egy tesója. Sőt, amikor megrajzolta a címlapot, akkor mutattam meg, hogy van egy ugyanolyan ölben tartós kép Daniról (férjem 8 éves nagyfia) és Noelről. Azt hiszem a végeredmény és ezek is mutatják, hogy – noha nem ismerjük nagyon egymást, nem is egyeztettünk sokat – sikerült az egymásra hangolódás.
– Noel időközben szépen növekszik és gyűlnek az élmények. Lesz-e folytatás?
– Ez a könyv is hirtelen ötlet volt, és a szoptatások között született. Ha lesz egy jó gondolatom, nem kizárt, de nem dédelgetek ilyen könyvötletet éppen. De még csak a folyamatos beszélgetésnél, a minimeséléseknél tartunk, ez is nagyon gyorsan változhat.
– Az Ex – saját fotóiddal illusztrált prózaköteted – egy éve jelent meg. Tervezel-e újabb felnőtt könyvet?
– Nincs betervezve, és estére az ihletettséget sem érzem, valljuk be, hosszúak a napok. Főszerkesztőként egy mozgalmas első félév van mögöttünk, a kiadó tíz éves szülinapjával fűszerezett Könyvfesztivál, szóval nem unatkoztam. Szeretek szervezni, beszélgetéseket moderálni, és igyekszem „képben maradni”, hogy ne szoruljon ki a felnőtt irodalom sem az életemből, egyelőre, örülök, ha egy-egy új könyvet elolvasok éjjelente. De Noel még csak 18 hónapos, sokkal fontosabb, hogy remekül homokozunk, egy mászóvár meg sem kottyan, és egyre több mindent mond. Nagyobb élmény megérteni, amit mesél nekem, mint novellát írni. Azért egy új dologban kipróbálom magam, épp egy kisiskolásoknak szóló regényt fordítok, jó móka, élvezem.
– A könyvheti programok után milyen kiadói tervek foglalkoztatnak?
– A Könyvfesztiválon mosómedvével bemutatóztunk, a Könyvhéten Szegeden is, a Vörösmarty téren is tűzoltókkal, és kistehenes dedikálást kaphatott, aki odalátogatott, szombat este a D.A.C.-sorozat szerzője, Kalapos Éva koncertet adott, és én mint szerző vártam, Béres Alexandra társaságában, Bán Magda kérdéseit a Tesó lettem! bemutatóján. Azt hiszem lesz mit kipihenni. Közben Varró Dani hamarosan leadja az Akinek a kedve dacos kéziratát, hiszen a nyáron Maros Krisztinek még meg is kell rajzolnia, ahogy Hajba Lacinak is Nógrádi Gergely új regényéhez Gusztit, a baglyot, aki Misuval és a piros kenuval fog kalandozni. Készülünk egy újabb csajos kamasz regénnyel is, és a kisebbeknek is egy „hajmeresztő” olvasmánnyal. Közben folytatódnak az Állati kalandok, Agatha is nyomoz, alig várom, hogy Sherlock, Lupin és Irene Adler újabb kalandjait szerkeszthessem, ami persze nem jelenti, hogy nem gondolkoznék már azon, hogy egy számomra nagyon is kedves magyar szerző ősszel megjelenő új ifjúsági regényére, amelyik a fiúkat biztosan lebilincseli (szerintem a lányokat is, mert én is lányból vagyok, de nagyon élvezem), hogyan lehetne felhívni a figyelmet. Szóval már jó, ha most megjegyezzük, hamarosan új jelentést nyer, hogy E.P.I.C.
Szepesi Dóra
