Ciprián, az indián?
– Helka – A Burok-völgy árnyai című, a Balaton környékén játszódó regényed komoly rajongótáborral büszkélkedhet. A könyv három éve jelent meg, s ha minden igaz, már a könyvhéten beszerezhetjük a folytatást. Mi adott ötletet ahhoz, hogy legyen a Helkának folytatása?
– Először is a közönség fogadtatása és lelkesedése. Úgy tűnt, ilyen formában még a magyar tündéres-varázslós kalandokra is vevők az olvasók (az ötödik kiadás előkészületei zajlanak) s, örömömre, a „szakma” is – amit részben az Év Gyermekkönyve IBBY díj jelez, másrészt az iskolai és könyvtári feldolgozások, tematikus vetélkedők és táborok.
Ezeken túl az is ösztönzött, hogy a történet szerves egészként volt továbbírható, s számtalan olyan „mesébe illő” helyszín található még az országban, melyeket itt volt az ideje mesébe illeszteni. Például még az eredeti, 1836-ban megjelent legendában Fáy András említi az alföldi testvérűző herceget, Zemúrt. A rokoni fokot most nem részletezem, az kiderül az új kötetből, azonban a Helka-béli történések folytán immár előkerülhetett, s valójában az ő feltűnése a cselekmény mozgatórugója. Személye révén pedig a kalandok helyszínévé válhatott pl. az Alföld egy része, avagy a Bükk hegység nagyon jellegzetes kő útja.
– Milyen meglepetéseket tartogat az új kötet? Mit emelnél ki, milyen epizódot, amivel biztosan felkelted mindenki érdeklődését?
– Eleve az egy nagy hökkenet, hogy az előző kötetben végig a szemünk láttára tevékenykedett egy kém a Soktornyú Kastélyban, de csak most döbbenünk erre rá, s így utólag tényleg tetten érhető. Vannak ismét humoros jelenetek, kiszólások, és sok olyan fordulat, amely azzal okoz meglepetést az olvasónak, hogy amennyire váratlan, legalább annyira magától értetődő – miután már megismertük.
Sok esetben pedig egy-egy helyszín, vagy tárgy valóságos háttértörténete is van legalább annyira döbbenetes, mint a regénybeli szerepe. Például a karcagi füves pusztában, szárazon álló, ötlyukú Zádor híd és a hortobágyi Kilenclyukú híd esete, ami valójában az előzőnek a másolata, amikor az még kilenclyukú volt... Remélem, lesznek most is, akik felfedezik az ilyen izgalmakat, s felkeresik a helyszíneket!
– Miben lesz más a Helkához képest? Szerkezetében, nyelvében?
– Míg az első kötetben egy múltfelderítő, titoknyomozós, varázslatos bonyodalom található, a történet második epizódja sokkal inkább egy pergő kalandregény, azaz sokkal inkább a szereplők döntései dominálnak, és kevésbé a varázsholmik és a titkok irányítják a cselekményeket, jóllehet azok sem hiányoznak. Esetleg ha hasonlítani kell, akkor az első amolyan „Da Vinci-kód” jellegű, a mostani pedig inkább Verne Gyulás vagy Karl May-os kalandozós, indiánregényes.
A nyelvezet, azt gondolom, nem különbözik, s abban is hasonlít a két rész, hogy ehhez is számos olyan tudnivaló kapcsolódik, akár kimondottan, vagy csak utalások révén, ami alkalmassá teszi a különböző tantárgyakhoz kötődő feldolgozásra is – miként az a Helkával is több iskolában megtörtént, jellemzően 4. osztályosokkal.
– Aki nem olvasta a Helkát, az is belekezdhet az új kötetbe, vagy a történet szorosan kapcsolódik az előzményekhez?
– Mindent elkövettem, hogy önálló történetként is teljes élményt nyújtson, ámbár valóban szorosan és ezer szálon kapcsolódik az előző kalandokhoz. Sőt, olyannyira, hogy még korábbi előzményekre derül fény, és így nem egy esetben itt kapunk magyarázatokat az első kötetben lezajlott eseményekre. Azt feltételezem, hogy aki ezt olvassa előbb, az kedvet kap utóbb elolvasni a Helka könyvet is.
– Szoktál álmodni a történeteid figuráival? Furminttal és Traminivel? Továbbálmodni fejezeteket?
– Már többen meggyanúsítottak, hogy ez az egész úgy keletkezett, hogy én leültem hármasban furminttal és traminival… Mindenesetre elég sokszor felbukkannak. Olykor kerékpározás közben, vagy fűnyíráskor és más váratlan élethelyzetekben jöttek elő egy-egy poénnal, ötlettel, ami azután a szöveg részévé válhatott. És az is igaz – ha nem is konkrét álom formájában érkeztek egyes mondatok –, nem egyszer előfordult, hogy félálomban sikerült megoldást találni egy-egy jelenetre, problémára.
– A családoddal Budakeszin élsz. Mikor voltál utoljára a Vadasparkban? Az ott élő állatok nem lettek szereplői egy-egy mondókának, babaversnek?
– Sajna már egy éve, hogy utoljára ott voltunk – akkor viszont egy éjszakai bemutatón vettünk részt. S amúgy igen, van már vadasparkos versem – A baba bab című kötetben, Hetes vadas a címe:
Hetes vadas
Farkas hétfő, szarvas szerda,
kirándulás Vadasparkba.
Vackor mackó, Móric medve,
ott vár minket minden keddre.
Bölény szombat, mókus péntek,
kilátóból rátekintek:
a hét napját mind kiteszi,
legjobb város Budakeszi!
– Budakeszin véletlenül nem lakik egy tündér vagy ahhoz hasonló csodalény, egy jó kis legendával, történettel megfűszerezve?
– Van ő, csak hát rém szerény és előzékeny, ezért mindig valaki mást mutat be, és maga elé tessékeli.
– Amikor gyerek voltál, mi akartál lenni? És most, amikor már felnőtt vagy?
– Akkor felnőtt – most viszont gyerek.
Ayhan Gökhan
