Talált szív
Jogászból író, költő lettél. Hogyan váltottál hivatást, és miért?
– Előbb szerettem volna író lenni, mint jogász. Gyerekkori álom volt. Emlékszem, tízéves lehettem, amikor megálltam a könyvszekrény előtt, néztem a könyveket és elhatároztam, hogy egyszer majd én is írok egy könyvet. Felnőve talán nem bíztam eléggé magamban, de mivel a magyar és a történelem érdekelt, és tanár nem nagyon szerettem volna lenni, a jogi egyetemen kötöttem ki, anélkül, hogy különösebb előképem lett volna a jogi munkáról. Végigjártam a jogi ranglétrát, közben végig az munkált bennem, hogy mégsem ezt szeretném igazából. Közben írtam, novellákat, meg is jelentek időnként. Úgy 35 éves korom körül volt egy nagyon nagy váltás az életemben, máshova is költöztem, Zalaegerszegről Sopronba, akkor értek mindenféle érzelmi hatások, amelyek elindítottak abba az irányba, hogy elkezdjek menni az álmom után. Bár mindig prózaírásban gondolkodtam, először ösztönösen verseket kezdtem írni, a Holmiban meg is jelentek. Aztán kaptam egy pár hónapos jogi ösztöndíjat Németországba, és végre volt időm, egy kicsit mással is foglalkozni. Egy ottani élmény alapján született meg első regénytervem, meg is írtam, ez az Eltévedt hold, megnyert egy regénypályázatot, amit a Nők Lapja és a Révai Kiadó írt ki. Hogy végig tudtam írni egy regényt és megnyertem egy pályázatot, már adott annyi önbizalmat, hogy a váltásban merjek gondolkodni. Amikor öt évvel ezelőtt megjelent a második regényem is, az Üveghold, vettem egy nagy levegőt, és ugrottam a szabadúszásba. Azóta gyakorlatilag csak az írással foglalkozom. A jogból még az oktatás megmaradt, különben teljesen feladtam.
Hogy kezdtél foglalkozni a gyerekirodalommal?
A Csodaceruzában van egy sorozat, ahová kortárs költők írnak gyerekverseket. Lackfi János ismerte a verseimet, többünket megkeresett, felkért, hogy írjak én is. Próbáltam rímes verseket írni, szerintem nagyon bugyutára sikeredtek, nem ment, de annyira izgatott a feladat, hogy egyszer csak rátaláltam a svéd gyerekvers hangra. A regény szempontjából azért érdekes, mert ott született meg Pepe, az öt és hat év közötti kisfiú. Aztán lett egy gyerekverskötet, lett benne egy történeti ív, Pepe 5-6 éves koráig, került köré egy család, életrajz, barátok. Ez lett a Titkosírás, egy kis soproni kiadónál, az Artemisz Kiadónál jelent meg. Szerintem nagyon szép lett, Lakner Zsuzsa, Stuttgartban élő képzőművész tipográfus készített hozzá kollázs képeket, ő is tervezte. Mivel kis kiadónál jelent meg, igazából nem került be a köztudatba, talán csak akkor, amikor az Aranysityak antológiába átvettek belőle tíz verset. Itt kezdődött a gyerekirodalommal való kapcsolatom. Volt még egy gyerekkori álmom, hogy legyen egy saját pöttyös könyvem… Mivel hetedik-nyolcadik osztályban egy sportkollégiumban éltem, kosárlabdáztam, meg szeretem a kollégiumi regényeket, gondoltam, ez jó alapanyag egy pöttyös könyvhöz. Így született meg a Kosársuli című regény, aminek azóta már megírtam a második részét, szintén pöttyös könyvként jelenik meg hamarosan, a Móránál.
Horváth Ildi a Talált szív illusztrátora. Hogyan ismerkedtetek meg?
Úgy történt, hogy kivette a könyvtárból a Titkosírást… Pátyon él, és ez is olyan furcsa, hogy a pátyi könyvtárba valahogy eljutott a Titkosírásból egy példány. Aztán a Kakaófelhő című versemhez készített egy képet, és feltette a saját grafikusi honlapjára. Én meg egyszer rákerestem a Kakaófelhő szövegére és kiugrott ez a kép. Nagyon meglepődtem, hogy valaki ehhez micsoda fantasztikusan jó illusztrációt készített! Akkor megkerestem Ildit, megnéztem a többi képét, és elhatároztuk, hogy együtt indulunk az Aranyvackor pályázaton. Kiírták a tematikát: „Legendák, mítoszok”. Mivel ez a témakör tőlem egy kicsit idegen, mert inkább a hétköznapok érdekelnek, rémülten gondolkoztam, hogy most mit írjak, ami még belefér. Gondoltam, a szívhez mégiscsak annyi legenda kapcsolódik, van ez a versem a Talált szív, és ha egyszer már sikerült verset megírnom könyvnek, megpróbálom, kibontom ezt a történetet. Különben valóban találtam a zalaegerszegi Vizsla parkban egy ilyen kis szívet, ami megindította a fantáziámat, és megszületett a vers. Ebből jött az ötlet a továbbiakhoz, hogy legyen egy kereséstörténet, legyenek stációi, hol keresheti, mi kapcsolódhat a témakörhöz, így jött a varrónő, a kórház és a karácsonyfadíszség.
Pepe az óvodás kisfiú mondja el, mi történt, kicsit álomszerűen, emelkedetten – stílszerűen fogalmazva –, nyugodt szívdobbanásokkal. Ellenpontként nagyot jó az anya beszédmódja, egy kicsit ideges, aritmiásan szaggatott: „Amíg anya a többi anyukával arról beszélgetett, hogy: hogynálatok… esküszömte… melyikajobb… megszakadok… próbáldcsakki…” Nekem ez kifejezetten tetszett!
Örülök, ha így látod. Azért szerettem volna, hogy ez benne legyen, mert kicsit verses ritmusú, és az anyát jellemzi. Volt, akinek nem tetszett, nyilván stílusfüggő.
Nagyon kedves, ahogyan a varrónőnél elindul a keresési folyamat, folytatódik a boltban meg a beteg kislánynál, és miközben, összekapcsolódnak egy finom áramlásban, mindegyiküknél oldódik valami.
Próbáltam, hogy így segítsenek egymásnak, hogy mindenki adjon valamit a másiknak.
A szív, a szeretet nagy téma. Nem is könnyű róla beszélni. Te költőien ragadod meg.
Vigyázni kell, ne legyen túl rózsaszín, meg ne legyen giccses, próbáltam a lehető legegyszerűbben megfogni. Egyébként érdekes, hogy most több szív témájú könyv is megjelent, például Finy Petrától a Szívmadár. Lehet, hogy mások is arra gondoltak, hátha meg lehet kockáztatni egy ilyen, úgymond érzelmesebb tematikát? Egyébként utólag érzem, hogy ez nekem egy abszolút terápia volt. Például a beteg kislány meg a kardiológia úgy kerülhetett a könyvbe, hogy apukám nagyon hosszan szívbeteg volt, és állandóan jártam a kardiológiára. Az ember nem is gondolja, hogy a saját életéből is beleépít egy csomó kis apró részletet, csak utólag tudatosulnak.
Sok gondolatot elindít a meséd, az biztos! Nekem az is eszembe jutott, hogy ezzel a könyvvel divatba hozod a szív alakú karácsonyfadíszt!
Felmerült, hogy a kiadó ad a könyvek mellé egy kis plüss szívet, de nyilván költségtakarékossági okok miatt ezt lespórolták. Viszont gondolkodunk a folytatáson. Pontosabban, hogy eléírjuk Pepének a kisebb óvodáskori történeteit.
Szepesi Dóra
