„…folyamatos mesében élünk”
Beszélgetés Tamás Zsuzsával
Jelentős pálya áll mögötted, ez a könyv összegzése eddigi munkásságodnak. A Macskakirálylány első mesekönyved. A könyvbemutatón azt mondtad, hogy sokáig készült. Miért?
A Macskakirálylány valóban az első mesekönyvem, sőt az első könyvem, de magamtól sosem gondoltam volna úgy rá, mint eddigi munkásságom összegzésére. Amikor a könyvbemutatón Bán Magda így fogalmazott, rájöttem, akár annak is tűnhet – ám a látszat csal. Az az igazság, hogy a kézirat már több éve elkészült, és még csak nem is fiókban porosodott, mivel Szigethy Katalin a Naphegy Kiadótól azonnal elfogadta. Az is hamar eldőlt, hogy Radnóti Blanka fogja illusztrálni, és Blanka is gyorsan munkához látott. Hogy mégsem tudott mondjuk a kislányom születése előtt napvilágot látni a kötet (sokan hiszik, hogy talán neki írtam), annak okai a kiadó életében keresendők. Az én éltemben végül is ez a sorrend tökéletesen megfelelt, és örülök, hogy a kiadó ismét új könyvekkel jelentkezett az igényes gyerekkönyvek piacán.
A szimbólumok, a líraiság magasabb tartományokba emelik a mesédet. Felhangjai lesznek, az ember többször is el kívánja olvasni, mindig talál benne valami újabb szépséget. Én úgy éreztem, hogy a szépségnek és a finomságnak ritkaságszámba menő regisztereibe merészkedünk. Radnóti Blanka mesés képei kalauzolnak a történetben, és szabad áradást engednek a fantáziának. Gyerekeknek és felnőtteknek is szól ez a könyv. Milyenek a visszajelzések?
Egyelőre nem kaptam sok olvasói visszajelzést, de a szakma felől már érkezett néhány mérvadó vélemény. Örültem Nagy Boldizsár kritikájának, amely a Literán jelent meg, és a könyv első bírálata volt; az is rettentő nagy megtiszteltetés, hogy a Magyar Narancs Minimum tizenegyes! listájára úgy került fel, hogy a lista a tavalyi könyvhéttől az idei könyvfesztiválig megjelent könyvek közül válogatott, tehát még alig volt idejük megismerni a kritikusoknak. Viszont az kicsit bánt, hogy Radnóti Blanka illusztrációiról alig esik szó a legavatottabb recenziókban is: ez a magyar kritikaírás tipikus hiányossága, és bevallom, magam is elkövettem már azt a hibát, hogy egy könyvet egyenlőnek éreztem annak szövegével. Ez többet biztosan nem fordul elő.
Verseket is írsz, lassan verseskötettel kéne előállnod, de még mindig nincs elég, mondtad. A Macskakirálylányban a népmesei motívumokon kívül nagyon sok költőiség van, saját versek, sőt József Attila Ódájából is kiforgatsz egy sort. Ugyanakkor drámai ereje is van, gondolok itt például a Holdfénylány történetére, amikor a madarak szomjukban kiisszák a Hold ezüst sarlóját... Többen mondták már, hogy színpadra kívánkozik a könyved!
Boldog lennék, ha egyszer színpadon láthatnám viszont a hőseimet: vizuális típus vagyok, mindig is láttam őket magam előtt, és könnyűszerrel el tudtam képzelni a történetet bábelőadásként is. Sőt, ha jól emlékszem, 2009-ben egy bábszínházi pályázat olvastán döntöttem el, hogy „valamit” kezdek a verses meséimmel: a valami aztán ez a különös szerkezetű mese lett, mert nem volt bennem elég mersz bábelőadás szövegkönyvével próbálkozni – ahhoz egyáltalán nem értek. Ki tudja, talán majd egyszer… Most azonban Móricz-ösztöndíjasként valóban arra koncentrálok, hogy legyen egy kötetnyi (felnőtt) versem.
Elvarázsolt mesehősök, átváltozás, szellemi-lelki útravaló, sétáló-beszélő fák, megbocsátás, igazságszolgáltatás – csupa fontos elem! Hogyan állt össze egy kerek történetté az a sok háttértudás, ami benned van?
Először is talán úgy, hogy amikor írtam, minderre nem mint elméleti tudásra gondoltam.
Sokan és sokféle mesét írnak manapság. Szerinted milyen a jó mese?
A jó mese titka szerintem az, hogy nem becsüli le az olvasóját: a gyereket nem nézi butának, tudja róla, hogy a szívével úgyis mindent megért, és még véletlenül sem akarja, mondjuk arra tanítani, hogy hangos csókolommal köszönjön Nemszeretem néninek, sokkal inkább arra, hogy a sűrű, sötét erdőből van kiút.
A Nyitott műhelybe, a bemutatóra, kislányodat, Zsófit is elhoztad, sőt nagyon aranyosan végigülte az öledben a programot. Mesés gyerekkor! Milyen nálatok a mesélés? Milyen meséket mesélsz neki?
Zsófi valóban ott volt a bemutatón, mert a családom nélkül nem lett volna igazi az ünnep, és abban maradtunk a férjemmel, ha végig tudják ülni a közönség soraiban a beszélgetést, tegyék, de ha Zsófinak nagyon idegen ez a szituáció, nyugodtan jöjjön oda hozzám. Természetesen az ölemben kötött ki: kicsit féltem is, mit szól majd, hogy ilyen sok embernek mesélek, amikor ez eddig kettőnk közös ügye volt. Mert, kell-e mondanom, valóban rengeteget mesélek neki: könyvből-fejből, éjjel-nappal. Az esti rituálén kívül – ilyenkor sorra kerülnek az aktuális kedvencek, és ha kell, lámpaoltás után még egy fejből mesélésre is sor kerülhet, vagy „a versre”, ami a Családi kör – tulajdonképpen nappal is egy folyamatos mesében élünk, mert bármelyik tárgy megszólalhat, és bevonhat minket bűvkörébe. Nagy barátunk volt például Krumplinyomó, de Kanál néven két merőkanál is versengett Zsófi kegyeiért, és volt már, hogy a játékok közül kellett előbányásznom az antropomorfizált merőkanalakat, hogy nekiállhassak főzni. De az sem ritka, hogy Zsófi valamelyik mese egyik szereplőjeként szólít meg, és nekem azonnal fel kell ismernem a megfelelő relációt: ha ő Boribon, én vagyok Annipanni, ha ő Pitypang, akkor én vagyok Kenguru Kázmér (és megfésülhetem a sörényét), ha ő a kicsi Vakondok, aki el szeretné érni a Holdat, akkor én valószínűleg a Nyúl vagyok…
Készül-e a következő könyved? Mit lehet róla tudni?
Készül! Ilyés Juli illusztrációival szintén a Naphegynél fog megjelenni. Főhőse egy király, akinek fel kell keresnie birodalma tizenkét bölcsét, hogy történeteikkel meggyógyítsa a kis királylányt. Arról nem esik szó, hogy a királyné hajdan macskakirálylányként toppant volna be a király(fi) életébe, de nekem elég gyanúsak!
Szepesi Dóra
(Tamás Zsuzsa: Macskakirálylány, illusztrálta: Radnóti Blanka, Naphegy Kiadó, 2013, 64 oldal, 2990 Ft)
