Cserháti Hajnalka
Hélium
A Hélium Kiadó vezetője, Sophie Giraud, 2008-ban a legnagyobbaknál (Albin Michel, Naïve) szerzett tapasztalatait ötvözte saját elképzeléseivel, így alapozta meg a kiadó egyedi arculatát. Első kiadványaikkal következő év tavaszán debütáltak. Sophie a hélium gáz könnyedségével és a Világegyetemben való jelenlétével kapcsolta össze leendő kiadói profilját, s választotta ezt a közérthető nevet. Ezt a fajta légiességet a kivitelezésben, a kreatív részfolyamatokban is igyekeznek érvényre juttatni.
Kellemes meglepetés és egyben pozitív megerősítés volt számukra munkájuk minőségét illetően, hogy az első bolognai könyvvásáron számos, külföldi kiadói jogot értékesítettek. Hatalmas elánnal jelentek meg az új címek, mára hetven kiadvány szerepel katalógusukban. Általában 3-4 ezres példányszámmal dolgoznak. Kiadványaik között találunk könyvtárgyakat, pop-up megoldásokat, multimédiás, interaktív munkákat is. Minden új publikáció valamiben eltér a korábban megjelentektől; két ugyanolyan méretű könyvvel, egyazon papírra nyomtatott „tükörrel” nem találkozunk standjukon. A vizuális színvonalat művészeti vezetőik, Gérard Le Monaco és Emma Giuliani garantálják. Gérard színházi és produkciós dekorációval foglalkozott azelőtt. Renaud lemezborítói, A kis Nicolas-hoz készített pop-up-ja nagyban hozzájárult a könyvek formai, vizuális átalakulásához. Egy saját könyvvel ő is szerepel a katalógusban, egy karusszel típusú, cirkuszi forgószínpadot megtestesítő könyvvel. Bámulatos módon egyes elemek forognak is a jeleneten belül. (Magique circus tour, 2010)
Sophie számára Enzo Mari, Bruno Minari neve fémjelzi azt a szándékot, hogy a gyerekekkel játékos könyvek formájában lehet megkedveltetni az olvasást. A korosztálybeli nyitás a formaújításokat is magával hozta. Sophie erről így ír: „Rengeteg dolog érdekel vagy fontos számomra, illetve egyik műfaj táplálja a másikat. Imádom keverni őket, például próbára tenni szerzőinket mesében, regényben egyaránt.”
A kiadó emellett fontosnak tartja, hogy kiadványaik a pozícionált korosztályon túl is felkeltsék az olvasók érdeklődését. Nyitottak bármely stílusra, legfontosabb számukra, hogy adekvát módon illeszkedjen egymáshoz a szöveg a kép és a forma.
Például a Ma grande soeur m’a dit (A nővérem mondta; Gilberte Niamh Bourget –/ Julia Wauters –/ Laurent Sauvagnac) egy CD melléklettel ellátott könyv, melyben egy négy évszakot átölelő sétának lehet részese az olvasó: olvashat, játszhat, zenét hallgathat egyszerre. A La princesse attaque (Támad a hercegnő; Delphine Chedru) interaktivitásával tűnik ki: tulajdonképpen az olvasó választása, a megfigyeléses feladatokra adott válaszai döntik el, hogy miként folytatódik a történet, és válik ezáltal maga is a történet szereplőjévé. Számtalanszor végigolvasható, újrajátszható, az ajánlás szerint akár 105 éves korig.
Pop-up könyveik szereplői közül valószínű, hogy sokakhoz eljutott a totyogó pingvin csapat (10 kicsi pingvin; 10 P’tits pingouins: Jean-Luc Fromental – Joëlle Jolivet) A jégtáblán játszó állatok újabbnál-újabb kópéságokat eszelnek ki; minden kalandnál valami történik (nem, nem katasztrófa!), minek következtében egyre fogy a létszám. A számok minden oldalpáron jelen vannak, leírva azonban nincsenek.
Másik különleges kiadványuk a Tip tap (Tip tap; Anouck Boisrobert – Louis Rigaud). Szintén CD melléklettel rendelkezik, de ezúttal csak együtt, a könyvvel élvezhető. Kezdődhet a játék! A felhasználó kiválaszt a könyvből egy szót, majd azt a billentyűzet segítségével lemásolva (tap), rögtön láthatja is a monitoron. Így jelenhet meg egy képen akár 200 szó vizuális lenyomata, amit az olvasó kedvére alakíthat; változtathatja a színeket, mozgathat szereplőket, nagyíthat, kicsinyíthet, időjárást módosíthat, és közben a hang sem hiányzik. A variációk száma végtelen, a műalkotás elmenthető, kinyomtatható, sőt, a könyvnek készült weboldalra el is küldhető.
A szerzőpáros első munkája Popville (Popváros) címen jelent meg, és a 2009-es év legszebb könyve díjjal jutalmazta a szakma. Ezt követte a szintén térbeli Lajhár erdeje (Dans la forêt du paresseux, 2011). A sikerük azóta is töretlen, egyik könyvüket hat, másikat már tíz nyelvre lefordították. Idén tavasszal készült el harmadik, Oceano című könyvük.
A Popváros egy város születését, növekedését mutatja be; oldalain egyre nagyobb építőkockák, hasábok tornyosulnak a templom, mint centrum körül. Megjelenik a daru, elhalad egy út, állnak a lakóházak, futnak a vezetékek (de tényleg!). Oldalanként új és új épületeket nevezhetünk meg; itt a pályaudvar, ez egy iskola, egy mecset. Az így kialakult „megapoliszt” autóbuszok, autók szelik át, némi zöld terület is marad.
Talán épp ez a parányi kis természeti közeg adta az ötletet, hogy két évvel később a Lajhár erdejéről is beszéljenek Anouck-ék a maguk nyelvén. Az esőerdőben minden idilli, harmóniában él ember és állat, mindaddig, míg meg nem jelennek a markolók, és ki nem irtják a lajhárt körülvevő erdőt. Ő, habitusából adódóan, mindezt mozdulatlanul végignézi. Szerencsére a cselekvő olvasó egy mozdulattal (kis kihúzható fül, aminek segítségével apró magoncok bújnak ki a földből) életet ad az új erdőnek, a szokásos vádolós hangnem helyett inkább a cselekvés pozitív voltát hangsúlyozva. Hogy az egyéni törekvés ne veszítsen hiteléből, mindennek nyomdatechnikai nyomatékot is adtak; felelős erdei gazdálkodásból származó faanyagból készült a papír, szójából a festék.
Hangvételét tekintve rokon kiadvány a nemrégiben megjelent Océano című könyv. Formailag mindenképpen előző két munkájuk kiteljesedésének tekinthető. Kinyitva a könyvet oldalpárt látunk oldalpárban, találkozási síkjukkal megalkotva a vízfelszínt. A szöveg maga is támogatja, hogy a felső, majd az alsó régiót vegyük szemügyre. Egy világkörüli utazáson betekintést nyerhetünk az óceánok varázslatos világába, a kapott ismeretanyag ez esetben sem elhanyagolható; a hajótípusokról, az élővilágról, vizes helyszínekről és aktuális problémákról esik szó (szennyezés, veszélyeztetett fajok, felmelegedés következményei). Az utolsó oldalpár kristálytiszta vize, lagúnájának gazdag élővilága, térbeli rétegeinek fodrozódása a katarzis; íme, az Océano búvárjai által keresett, érintetlen, tiszta helyszín.
Először Csányi Dórát, az erős francia kapcsolatokkal rendelkező Csimota Kiadó vezetőjét kérdeztem a témáról:
Hogyan látod, miért nem készülnek idehaza minőségi, magyar szerzők által készített pop-up könyvek? Mennyire pótolják ezt a hiányt a Papírszínházas kiadványok – azon túl, hogy nyilván nem ez volt az eredeti céljuk?
A pop-up könyvek nagyon magas előállítási költségei miatt ma Magyarországon nem készülnek ilyen jellegű munkák. Szerintem a szülők is félnek, hogy hamar tönkremennek, és nem annyira a gyerekeknek szólnak, hanem, mint design termékek működnek. Jellemzően itt a képi világ dominál, és kevés szöveggel dolgoznak, sőt külföldi példákat nézve, gyakran egyáltalán nincsen szöveg a könyvekben. Ez a műfaj nálunk még mindig nagyon nehezen fogadtatható el a vásárlókkal; a könyv a szövegtől könyv… Emellett kevés olyan magyar grafikus van, akik térben tudnak gondolkodni az illusztrációknál, és nincs meg az a szakmai tudás sem, ami egy ilyen jellegű könyv előkészítését lehetővé tenné.
A Papírszínház-sorozat csak részben váltja ki ezt a hiányt, nem nevezhető klasszikus értelemben pop-up kiadványnak, jóllehet itt is mozgatni kell a keretbe helyezett lapokat. Én ezt a műfajt inkább talán a színházi, bábszínházi előadásmódhoz tartom közelebbinek.
Makhult Gabriella grafikus számára nem idegen terület a pop-up. Vele beszélgettem tovább:
Hogyan ismerted meg ezt a technikát, mi volt az első ilyen jellegű munkád?
Egy gyerekfoglalkozásra próbáltam kitalálni valami egyszerű, ötletes dolgot, kísérleteztem, és így jutottam el a pop-up-hoz. Akkor még nem tudtam, hogy ennek már "történelme" van... Egy darabig a magam ötleteiből fejlesztettem tovább a kitalált formákat, később már könyvek is segítségemre voltak. Persze túlnőtt a gyerekfoglalkozás keretein, én is elkezdtem használni, először egyszerűbb képeslap-méretű munkákon, majd 2006-ban elkészítettem a Berci és Marci című linómetszettel sokszorosított pop-up könyvemet.
Készítettél pop-up könyvtervet, amihez kiadót kerestél? Netán külföldön próbálkoztál?
Ez végül is könyvtervnek számított, hiszen kiadva nem volt, néhány példányt saját kezűleg nyomtattam belőle. 2007-ben az Aranyvackor pályázaton megkaptam rá a Kogart különdíját. Néhány kiadó is érdeklődött, de annyira drága lett volna az előállítása, a grafika pedig nem a populáris fajtából való, hogy nem merte bevállalni senki, se itthon, se külföldön. Mivel a grafikai résszel már nem vagyok elégedett, ma inkább újat csinálnék.
Mire lehet használni idehaza ezt a tudást?
Sokat profitáltam belőle, ez a tudás nem vész el. Egy évre rá készítettem egy komplett papír-bábszínházat, amihez sok mindent felhasználtam az addigi kísérletekből. A BábAkalács bábszínházból Tóth Anitával sokat gondolkodtunk együtt is, több könyvet szétfejtettünk, és eddig ismeretlen technikák is előkerültek. Bábszínházról lévén szó főleg a mozgatható síkjelenetek érdekeltek minket, de néha a térbe is kilépett a papír. Nemrég pedig papírszobrokkal kísérleteztem, ami a papír térbe lépésének egy más módja, a hajlékonyságot, szél által való mozgást használja ki. Ez a sérülékenysége, esetlegessége miatt praktikusan szinte felhasználhatatlan. Ennek ellenére remélem, megtalálja majd a helyét, mert nagyon érdekes műfaj.
Mit tapasztalsz egy-egy gyerekfoglalkozás alkalmával?
A gyerekfoglalkozásokat szívesen bevállalom, mert engem is inspirálnak, és úgy látom, minden korosztály szívesen veti bele magát. Látják a mintadarabokat, először azokat szeretik lemásolni, de ha valaki igazán belejön, akkor új, elképesztő ötletekkel áll elő: volt már hörcsög, szárnyaló darumadár, bárányok az itatónál, legelő zsiráf, térbeli Nap, Hold, angyal, karácsonyfa, busó... A térbeli részt együtt találjuk ki, aztán a rajzot mindenki a saját szintjén teszi hozzá. Egy óvodás is fantasztikusan jó dolgot alkothat ebben, ugyanúgy, mint egy felnőtt, vagy egy hivatásos képzőművész.
