Tóth Patricia
Terápia és hiánypótlás
Mit szólsz hozzá, hogy hirtelen ilyen nagy lett az érdeklődés A kék hajú lány iránt? Nekem ez tűnik a Könyvhét legnagyobb gyerekkönyves durranásának.
Életem során sokszor hittem azt, hogy valami nagy dobás előtt állok, aztán szinte mindig tévedtem, úgyhogy inkább nem szövögetek álmokat. Az elvárások se érdekelnek. Amikor nagyon meg akartam nekik felelni, mindig elrontottam a szöveget. Az érdeklődés mindenestre nagyon jólesik, és nekem elég szokatlan is.
Mit gondolsz, mennyire van felkészülve az olvasóközönség (vagy éppen a kritika) egy olyan meseregényre, amiben még egy akár biohorrornak is beillő álomjelenet van?
Remélem nincs felkészülve, és ezért éri majd egy kis meglepetés. A biohorroros részt utólag írtam bele, valamikor tavaly karácsonykor, amikor nagyon magam alatt voltam. Miután megírtam, kicsit jobban lettem.
Eredetileg filmnovellának készült, hogyan lett belőle mégis kisregény? Mennyit változott a történet az elmúlt két-három évben?
Másfél évig hozzá se nyúltam, csak szidtam a kormányt. Megszüntették ugyanis a stúdiókat, köztük azt is, amelyik filmet akart készíteni a sztoriból. Dian Viktória, a Móra Kiadó főszerkesztő-helyettese biztatott, hogy írjak belőle regényt. Átírtam, ő pedig elolvasta, s azt mondta, hát nem igazán sikerült, de talán ettől olyan izgalmas és érdekes. Én meg azt feleltem, ami igaz is volt: próbálkoztam szép kerek mondatokkal is, megírtam így majdnem egy fejezetet, de gejl lett és unalmas, ezért visszatértem a stiláris egyszerűséghez.
A szöveget olvasva az volt a benyomásom, hogy bizonyos jeleneteknek nagyon személyes vonatkozásai vannak. Jól éreztem?
Igen, jól érezted. Erről képtelen vagyok beszélni, írni viszont jó volt róla – a férfi-nő viszonyt bemutató részekre gondolok. De azért van olyan személyes vonatkozás is, amelyről tudok beszélni, ez pedig a Robi bácsival kapcsolatos rész. Én sosem találtam a hangot a mostohanagyapámmal, s egy idő után nem is úgy tekintettem rá, mint egy rokonra, hanem mint egy idegenre. Aztán nem sokkal a halála előtt eltöltöttem vele egy délutánt a kórházban, sokat beszélgettünk, és a végén azt mondta: örülök, hogy ilyen rendes unokám van. Pár nap múlva meghalt, én meg kicsit belebetegedtem abba, hogy mennyire csúnyán elrontottuk ezt, hogy lehetett volna egy rendes nagyapám. De nem volt. 39 éves vagyok, és nem tudok túllépni azon, hogy nem volt igazi nagyapám, állandóan erről írok.
A kék hajú lány a szöveg minimalizmusa és a történet által felvetett komoly témák miatt eléggé különbözik a magyar ifjúsági regényektől. Mennyire volt ez tudatos részedről? Éreztél valamilyen hiányt az ennek a korosztálynak szóló könyvek között?
Évek óta érzek hiányt, és nem értem, hogy miért nem születnek ilyen vagy hasonló könyvek nálunk. A Móra Kiadó szerkesztőjeként jártam külföldi fesztiválokon, s az ott látott könyvek arra bátorítottak, hogy vagányabb legyek a témaválasztásban, és ne riadjak vissza a minimalista stílustól sem. Már öt évvel ezelőtt is találtam Frankfurtban olyan könyvet, amelynek kerekes székes nagymama volt a címlapján, de olyat is, ami depressziós medvéről szólt, vagy éppen családját elhagyó rókaapukáról. De hát ide el kell jutni. Most sokan háborognak a vakondos könyv miatt (Mese a vakondról, aki tudni akarta, hogy ki csinált a fejére), mert közönségesnek és provokatívnak tartják. Ez konkrétan egy 24 éves könyv, 1989-ben jelent meg először Németországban. No komment.
Nálad az egyik gyerekszereplő depressziós, a másik halálos beteg. Fontos lenne, hogy ezek a komolyabb témák is megjelenjenek a gyerekirodalomban?
Én csak egy író vagyok, leírok egy történetet, ami valamiért foglalkoztat. Nem akarok üzenni semmit. Ha például úgy érezném, hogy egy atomháborúról szóló gyerekkönyvben tudnám legjobban elmondani, amit akarok, akkor írnék egy atomháborúról szóló gyerekkönyvet. Ez ilyen egyszerű.
Mennyire követed figyelemmel a kortárs gyerekirodalmat? Én úgy éreztem, hogy A kék hajú lány Siobhan Dowd-hoz és David Almond-hoz áll közel mind témájában, mind stílusában.
Nyomon követem, főleg a német nyelvű ifjúsági irodalmat, de két olyan szerzőt mondtál, akiktől sajnos semmit sem olvastam. Pótolni fogom ezt a hiányt.
Szerinted mitől lesz jó egy ifjúsági regény? Van esetleg valami nagy kedvenced? Miket szoktál olvasni?
Nem tudom, mitől jó egy ifjúsági regény. A munkám ifjúsági könyvek szerkesztése, talán ez az oka, hogy szabad időmben inkább felnőtteknek szóló könyveket olvasok. Most éppen Alberto Moraviától egy regényt, előtte Rubin Szilárd könyveit olvastam, azelőtt meg egy Philip K. Dick-regényt. Csáth Géza a nagy kedvencem, róla még tanulmányt is írtam. Az Amerikai pszichót is szeretem, várom, hogy ki írja meg végre a Magyar pszichót. És hát mesék, mostanában falom az orosz népmeséket.
Úgy tudom, te választottad Lakatos Istvánt illusztrátornak. Hogy találtál rá a munkáira, és miért gondoltad, hogy az ő grafikái vissza tudják adni a könyv hangulatát? Milyen volt a közös munka?
Dávid Ádám barátom mutatta egyszer a Lencsilányt, és el voltam képedve tőle, azt gondoltam, Lakatos István az én emberem, mert egyszerre érzelmes és brutális, egyszerre szemtelen és szelíd. Ráadásul titkos novellista is, aki ösztönösen érzi a rövidpróza működését, elég ehhez az új Lencsilány-képregényt, a Kisgömböcöt elolvasni. Istvánnal kalandos volt az együttműködés, mert nagyon komolyan vesz minden feladatot, szinte sportot űz abból, hogy nem az egyszerű megoldást választja, önként gördít akadályokat maga elé, mert a legizgalmasabbat, legfurcsábbat akarja. A cél érdekében, ha kell, napokig nem alszik, és csak rajzol-rajzol megállás nélkül. Egy nagyon tehetséges ember, akinek teret kell adni, és akkor minden oké.
Milyen további írói terveid vannak? Egy rajongód már nyaggatott, hogy szeretne további regényeket olvasni tőled, tervezel esetleg hosszabb könyvet, vagy ez majd A kék hajú fogadtatásától függ?
Két könyvön dolgozom. Az egyik mesegyűjtemény lesz, amelyet az utóbbi egy évben írtam, életem legsötétebb, napfogyatkozásos évében, s ez látszik is a meséken. A másik egy ifjúsági kalandregény, ez három éve kész van, de valami nem stimmel vele, csak nem tudok rájönni, hogy mi. Régi vágyam megírni egy felnőtteknek szóló, két idősíkon játszódó regényt, amely össze nem illő párokról szól, meg hát a szerelemről, persze. És a színdarabírást is szeretném folytatni, el akarom készíteni a Sajtkirály című darabom új változatát. Ilyenek.
(Dóka Péter: A kék hajú lány, illusztrálta Lakatos István, Móra Kiadó, 2013, 88 oldal, 2490 Ft)
