Rendhagyó növényhatározó, avagy irodalomban tudomány
(Jiří Dvořák – Alžběta Skálová: Rostlinopis, Praha, Baobab, 2012)
Ha megpróbálom leírni, mintha a definícióját találnám ki: a Növényrajz enciklopedikus listába rendezett irodalmi és képzőművészeti növényhatározó.
Jiří Dvořák (író) és Alžběta Skálová (illusztrátor) műve abban az értelemben enciklopedikus lista, hogy A-tól Z-ig, akáciától a zabig mutatja be a zöld világ néhány érdekes fejezetét. Viszont az enciklopédiák alapelveit mintegy meghazudtolva rendkívül sokszínű társaságot hoz össze a könyv lapjain: aranyesőt és ananászt, krumplit és vadkáposztát, boszorkányseprűt és nagy széltippant, aszpirint és tőzeglápot, selyembokrot és kaktuszt, kloroplasztiszt és az őszt.
Alista szelektál, és ezzel felrúgja a biológia tudományos kategóriarendszerét, hisz a természet emberi megismerést megelőző nagy egészéből, nem pedig annak osztályokra és alcsoportokra bontott részleteiből válogat kedvére a szerző, és teszi ezt spontánul, az összefüggésbehozás lázas igénye nélkül. Az eredmény Borges kínai enciklopédiáját juttathatja eszünkbe, mely a reálisan létező, elképzelt, kitalált vagy épp művészileg reprodukált állatokat sorolja egy taxonómiába, s szembesít minket (európaiakat) egy alternatív látásmóddal: az exotizmus báján túllépve saját gondolkodásunk határaira mutat rá. Dvořák listája, bár látszólag össze nem férő dolgokat foglal egy értelmezési keretbe, annyiban más, hogy a legképtelenebbnek tűnő dolgokról deríti ki tudományos szempontból is igaznak tudható voltukat. Mert bár talán hihetetlen, mégis igaz, hogy a világ legillatosabb kávéját az afrikai cibetmacskák kakilják ki, hogy a tulipán a török turbánokról kapta a nevét, vagy hogy a boszorkányseprűt dísznövényként termesztik, pedig eredetileg a fák betegségeként kialakult seprűs szétágazásról van szó. Annyiban marad Dvořák listája borgesi, hogy a lehetetlen lehetséges elgondolására tanít. Hisz miért ne gondolhatnánk el az őszt a növényrajz egy alapkategóriájaként? Miért ne érthetnénk meg a növényvilágot annak kulturális és történelmi dimenziójában? Esetleg miért ne beszélhetnénk arról, amit még a tudósok sem tudnak?
Szóval növényhatározó, és ez annyiban igaz is, hogy az olvasmányos prózában és hangulatos versekben megírt jellemzések közismert vagy épp kevésbé ismert növények (növény-releváns jelenségek) meghatározását teszik lehetővé, de nem abban az értelemben, hogy megfelelést találjunk mondjuk egy konkrét virág és tudományos rendszerbe illesztett fogalmi párja között. A meghatározás itt inkább azt jelenti, hogy az adott növényben észreveszünk valamilyen részletet, ami miatt érdekessé, megragadóvá, gondolatébresztővé válik. Dvořák különféle analitikus metszetek segítségével találja meg az adott növény azon töredékét, jellemvonását, furcsaságát, mely köré minimalista narratívát ír. A gesztenyefában az állórétet látja meg, mely termésével gazdagon ellátta az európai szegények éléskamráját, az akácot középkori erődhöz hasonlítja, mely hódít és közel magához nem enged, az aszpirinről kiderül, hogy a növények gyógyulnak tőle szépen tisztára, mint az emberek, vagy hogy az ananász krokodilbőrbe bújt, szabadulásra váró nap. Vagyis aminek segítségével meghatároz, az nem a megfeleltető besorolás, hanem a képzelőerő aktivizálása. Ezzel nem csúszik át a fikció területére, mert a kötetbe rendezett információk tudományos szempontból is megállják a helyüket. Sokkal inkább arról van szó, hogy a tudományos megismerésbe Dvořák egyenrangú partnerként vonja be a fantáziát, s talán nem túlzás azt állítani, hogy a kortárs cseh gyerekirodalomban a goethei perspektívát alapozza meg. Irodalmi kertészkedése ilyen értelmben nem posztmodern kombinatorika, hanem a világra irányuló megismerés egy diskurzíve már rögzített formája. Ezt fejezi ki a könyv alcíme is: “Csodálatra méltó igazságok és képzeletek a zöld világból” (Podivuhodné pravdy a výmysly ze zeleného světa). A természet igazságának megismerése a képzelet kerülőútján jár, s bár a valóság világába kapaszkodik, a tudományos kalandban képzelőerő metaforái, szimbólumai és narratívái működnek közre.
A goethei szemléletet csupán a könyvhöz készített feladatlapok lendítik mégis kissé vissza a mechanisztikusabb természetfelfogás irányába, mert bár szórakoztató és kreatív feladványokról van szó, mégiscsak az irodalmiságtól függetlenített, tesztelhető, lexikális tudásszerzést hangsúlyozzák. (A feladatlapok a kiadó web-oldalán tölthetők le.)
A tudományos és művészi megismerés kölcsönös átszövődését Alžběta Skálová illusztrációi is megerősítik a könyvben. Felhasznált technikáit tekintve ugyanolyan gazdagságot kínál mint textuális szinten Dvořák. Amíg az író minden erőlködés nélkül képes a tudományos, prózai és poétikai szövegsíkok között mozogni, addig Skálová a textuális üzenetre empatikusan ráhangolódva játszik: színvarázsokat alkot akvarelljeivel, álmodozni hív a természet csodáiba azzal, ahogy virágokat antropomorfizál, a leírt történetek drámai bonyodalmát rajzolt képregényben, reprezentálja, vagy egyszerűen botanikus metszeteket készít a témához.
Hamar Nóri
