Lackfi János
Hogyan temessünk anyóst,
avagy a magyar nyelv merényletei
Tartozom egy vérfagyasztó vallomással: én voltam az első magyar költő Sátán. Amilyen kedves a közönség, most nyilván azt gondolják magukban, hogy nem is olyan vészes a helyzet, és elsőre nem látszom annyira rémisztőnek. Pedig ez csak a becsapós látszat. Létezik ugyanis a Bükkben egy kis falu, a neve Sáta. Az én író-olvasó találkozóm előtt oda még egyetlen magyar költő sem tette be a lábát, nemhogy ÖTVEN. Na, ki volt az első magyar költő Sátán?
Forgalomban van különben egy olyan adoma is, miszerint az egyik szomszéd falu plébánosa azt írta volna ki a templom előtti faliújságra: A mise elmarad, Sátán vagyok!
*
A helynevek számos meglepetést tartogatnak, mindig fülig szalad a szájam, amikor elszáguldok a sztrádán (legalább kétszer ÖTVEN kilométer per óra sebességgel) a Halászaranyos felirat mellett. Hogy mi jut róla eszembe? Nos, a magyarok vérszomjas anyósellenessége, melyen nem győznek ámulni a külföldiek. A kocsiban a vezető melletti ülést, melyet franciául „a halott helyének” hívnak, mi, ugye, anyósülésnek nevezzük. Az anyósfrizura középen van elválasztva, baltával. Hogy hogyan temessünk anyóst? Derékig, élve, hogy ápolhassa a saját sírját. Mi a kérdés, ha az anyós kimegy a temetőbe? Hát hogy ki hozza vissza a biciklit. Esetleg hogy fekvéspróbára igyekszik-e.
Talán a legjobb: Bemegy az ember a temetkezési vállalathoz, hogy szeretné elhamvasztatni az anyósát. Mikor az eladó megkérdezi, milyen címre kell kimenni, a válasz így hangzik:
– Nem szükséges érte jönni, itt áll kinn az üzlet előtt.
Hogy jön mindez egy ilyen aranyos nevű településhez? Nos, alighanem ott élhet az országban az egy főre eső legtöbb riasztó anyós: Halászaranyos már a nevét is a halá’szar anyósokról kapta…
*
A nyelvi mazsolázást folytatva vegyünk néhány (azért korántsem ÖTVEN) meghökkentő napihírt. „Péntekre virradóra öngyilkos lett egy férfi Ajkán. Ez eddig rendben, de miért nem árulják el, hogy kicsoda? Elég extrém módon végez magával, aki egy így ugrik fejest a halálba, de honnan tudjuk majd meg, ki lett öngyilkos ama bizonyos férfi ajkán.
A rádió bejelentései hallatán olykor lázasan lobban fel a képzelet. Nézzük a következőt: „Torlódások akadályozzák a közlekedést Beled környékén.” Komoly hír, hiszen ha tapasztaltál már torlódást beled környékén, tudod, milyen ez az emésztési patthelyzet, és még ellenségednek se kívánod. Micsoda megkönnyebbülés aztán, mikor beled környékén végre megindul a forgalom!
Hát amikor bekapcsoljuk a rádiót, és ezt halljuk: „tornázási munkálatok miatt az útvonalak lezárva”? Csodás látomás jelenik meg előttünk, mintha egy musical-film lenne az élet! Rubint Réka karattyol az aszfalt közepén: „hu-há, égjen a zsír, pucsítsál, ezzaaaz!, bocsi, fiúkák, erre most nem lehet átjönni kocsival”. Aztán persze leesik, hogy még nem lettünk Magyar Fitneszköztársaság, csak a rádió kapcsológombja metszette le a bejelentés elejét: „csa/tornázási munkálatok miatt az útvonalak lezárva”.
Mit szóljunk egy ilyen nyelvtörőhöz, mely szintén bemondói ajakról gördült le fesztelenül: „felment az áramáramára”. Hogy mi van? Szanszkritleckék középhaladóknak? Varázsigék kezdő varázslóknak? Nem, ha tagoljuk, nem is olyan hatalmas a rejtély: „az áram ára mára”. Kiejtve azonban leginkább perzsául hangzik. Kitűnő költőnk, Kemény István is ismeri ezt a módszert, egyik könyvében van egy hasznavehetetlen indiai varázsige, mely így cseng: „ma gamrama radtam”. Igaz is, hiába ismételgetjük akárhányszor: „ma gamrama radtam, ma gamrama radtam, magamra maradtam!”, nem enyhíti magányunk.
*
A magyar nyelv a japánnal is rokonságban áll, kiváltképp Eger környékén települt le nagyszámú, ÖTVEN főnél is jelentősebbre becsült japán kisebbség. Ez onnan tudható, hogy számtalanszor jelentették már be a rádióban, hogy „akadozik a forgalom a sasuti-vasuti átjárónál”. Persze Sas-úti és vasúti, de a távol-keleti hangzás ettől még vitathatatlan. Pécs felé menet pedig, az út mentén, hasonlóan dallamos helynév muzsikál fülünkbe: „Palotabozsoki vízfolyás”. Be is indult bennem az idén százéves óvódás Weöres Sanyika gépezete: „Palotabozsoki vízfolyás, / Ahol a Lacika árkot ás, / Büdös a meló, de jól fizet, / Iszik a Lacika – nem vizet”.
Keressük tovább nyelvrokonainkat, ez manapság újra divat, nem is csoda, tudjuk, ugye, hogy Jézus és Buddha is magyar volt. De pszt, ez titok! Mondjuk, ha már itt tartunk, ott az az Obama-gyerek is… Most mondják, hát a Barack melyik nyelven jelent még bármit is? Naná, az első színesbőrű amerikai elnök is magyar! Ennek örömére küldött neki hazánk egy üveg fütyülős barackot, mikor megválasztották, ránézett, gondolta: „na, megint valami névvel feliratozott ital, marha eredeti, az első vinotékában megrendelhető”.
*
Olykor roppant egzotikus nyelvi tájakon lelünk rokonokra. Egyetemi titkárnőnk mesélte, hogy férje a kisunokával nézegette az akváriumot, mikor a kicsi
megkérdezte:
– Nagyapa, mit esznek a halak?
Nagyapa rájött, hogy nincs is túl egyszerű dolga. Egy ideig harákolt, próbálkozott:
– Khalele, lelekha…
Majd kivágta a rezet:
– Halhamit! – vagyis új szót alkotott, mely akár az Al Dzsazíra tévén is simán elsiklana: „Ibn el Khalhhamit!”
Így jött rá arra, hogy nem is olyan könnyű kimondani „haleledel” szavunkat, mely szintén jó helyen lenne arab csatornákon:
– Ajalla, akhella, khaleledel!
*
Kedvenc leleteim egyike a bírónak bekiabált mondatka egy megye III-as meccsen: „mititété-átátá?”. Ez biza nem etruszkul van és nem is bengáliul. A rejtély egyszerűen feloldható: „Mit ítéltél, átálltál?”, ami az artikulálatlan verzióból nem evidensen következik. Hogy a nyelvi felhasználók szeretnek efféle kétes játékokba elegyedni, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az interneten kering ennek az aranyköpésnek egy javított, bővített változata. Ennek értelmében a dühös szurkoló emígyen szólott volna: „mitítété, te téti tetü, átátá?”. Valljuk be, ezt már nehezen tudjuk elképzelni éles bevetésen, hacsak nem a megye egyetlen logopédusa csápolt a lelátón.
*
Százféle (azaz kétszer ÖTVEN) meglepetést tartogatnak az út mentén kiállított reklámtáblák is, az egyiken ez a horrorisztikus felirat díszelgett: www.fuggoagy.hu. Már vízionáltam is az égből csüngő agyféltekéket, melyek között a vevő kedvére válogathat, mikor leesett, hogy függőágyakat kínálnak e kevéssé gusztusos jelszóval.
Egy másik felirat valósággal kínálta a reklámszlogent. Ahogy megláttam a „Lenner Vendel sírkő” tábla szép, nagy betűit, rögtön arra gondoltam, el kellene adni a nagyonis evidens szlogent a derék vállalkozónak: „Lenner Vendel, sírkő rendel”.
Még elgondolkodtatóbb persze az elegánsnak szánt jelmondat: „GOLFINGATLANOK ELADÓK”. Nagy adomány, hogy egyelőre még tiszta a levegő, hiszen „golfingatlanoknál” ez garantáltnak tűnik. Boldogult Knézy Jenő jut eszembe, aki oly hatalmas beleérzéssel közvetített az egyik olimpián: „és messzire száll a finn gerelye”. Más kérdés, hogy amint sötétben minden tehén fekete, elmondható az is: kiejtve minden jé pontos.
*
Ebből is látszik, hogy az irodalom nem csupán munka, melynek végeztével hazamegy az ember, és átöltözik civilbe. De nem is nagyképű hivatás, mely lebegő félistenné avatna. Inkább életforma, korántsem idegen az élettől, hiszen abból táplálkozik, abban fellelhető. Ezért örülök, amikor például (személyesen vagy tanítványaim révén) sikerül gyűjtenem a „szabad természetben” egy-egy tökéletes hexametert. Weöres talált pentametere közismert: „Tóth Gyula, bádogos és vízvezetékszerelő”. A sor azonban nem ér ezzel véget, a magyar nyelv halomszámra termeli az ántik ritmusmintázatokat: „közvetitést hallottak a Berlini Filharmónia nagyterméből” vagy „fennakadások vannak a városi közlekedésben”, netán „gépjárművezető-igazolványok kiadása” avagy "péksütemény, szendvics, s ami szem-száj ingere éjjel-nappal". Hiába, a nagy cégek marketingfelelősei árgus szemmel őrködnek a klasszikus kultúra értékein, a BKV-nál verstanra ment el az a kegyetlen sok pénz, de legalább a feliratok rendben vannak: „jegykezelés megtörténtét a piros fény jelzi”. A CBA pénztáránál is így őrködnek nyelvünk klasszikus értékei felett: „ÁFÁ-s számla-igényét kérjük, előre jelezze”. A Blikk újságírói is jól vizsgáztak egykori címlapfeliratukkal: „Kábítószerezéssel vádolják Stohl Andrást”. Kicsit lomha a sor a sok spondeusz miatt, de e tekintetben a görögök is kedvelték már a változatosságot. Ha például Zeusz neve szerepelt egy versben, nyilván nem táncikált összevissza a metrum: „jó Zeuszunk, csuda jópofa, kis pasi, oly cuki, hogy még!”. Nem, az istenségnek kijár a sok méltóságteljes hosszú szótag. Stohl buci még csak félisten, de a spondeusaihoz neki is jussa van.
Egy kávékiadó automatára pedig ezt rótták ékes ántik metrumban: "túlzott pénzbedobás esetén érmét vissza nem ad". Elképzelem, ahogy néhány évezred múltával a régészek óvatosan kiássák ezt a gépet a vulkáni hamu alól, és miután hieroglifjeit megfejtették, ámulnak rajta, micsoda művelt civilizáció lehetett, amely még az instant italokkal kapcsolatos közlendőit sem volt hajlandó prózába foglalni. Aztán ott van napjaink hőseposza, a foci-világbajnokság, melynek kommentátora rímes hexameterben fogalmaz, vagyis rálicitál Homéroszra, aki úgy vélte, a hexameter önmagában is elég kacifántos forma, nem kell azt berímelni: „rúgja előre, de nincs ott ember, bár Dani Alves küzd becsülettel”.
*
A magyaros formák ügyében sincsen ok panaszra. Egy ízben a Remiz vendéglő előtt elhaladva láttam, amint a kis pincérlány a napi menüt írja fel a táblára: „Gulyásleves csipetkével 940 forint”. Nyilván meglepődött volna, ha közlöm vele, hogy egy évszázados tradíció letéteményeseként magyaros nyolcas-hetesben fogalmazott, akárcsak Petőfi: „Itt van az ősz, itt van újra, / Szép mint mindig, énnekem, Gulyásleves csipetkével / kilencszáznegyven forint”. Kapolcson, ahol idén is a Kaláka Versudvar hopmestere leszek, ezt láttam egy sátornál kiírva: „Szociális Bringaprogram, Budapest”. A névadók nem gondoltak bele, de nagyszerű költészeti folyamba illeszkednek ezzel a ritmussal. Csukás István írt egy Arany- és Vörösmarty-visszhangokkal teljes emlékverset, mely hibátlanul passzol ehhez az elnevezéshez (lám, ez a betegség megállíthatatlan, az „ehhez az-elneve-zéshez” is tökéletesen ritmizálható). Szóval „Szociális Bringaprogram, / Budapest, / régi költők ritmusában / jön az est”
*
Hatalmas kincsestár a gyerekek nyelve! Ahogy egy gyerek elképzeli, megismeri, alakítja a világot, az valami őrületes! A Tenkes kapitánya neki a „hentes kapitánya”, hiszen folyton azt csinálja, szabdalja a labancok húsát! A házak „fel vannak bálványozva”, mert tényleg, nagy, otromba bálvány egy ilyen becsomagolt ház! A kórházban pedig meggyógyítják a beteg hordókat, hiszen különben nem lenne kiírva az ajtóra: BETEGHORDÓK!
Valamelyik magyar suliba járt egy fülöp-szigeteki fiú, egész jól beszélt magyarul. Az uszodában első alkalommal megkérdezi a tanár: lépjen elő, aki nem tud leúszni ötven métert. A fiú rettentő zavarban kilép a sorból. Kérdezik, hogy lehetséges, hogy valaki az óceán kellős közepén ennyire kezdetlegesen ússzon. A fiú megmagyarázza, hogy minden elismerése a magyaroké, az ő nagyapja még képes volt leúszni harminc méter mélyre, az apja húszra, de ő sajnos tizenötnél akkor se tud mélyebbre úszni, ha agyonütik.
Egyszer feleségem mesélte este, hogy Afrikában a Tanganyika tó vize pár fokkal felmelegszik, bizonyos lények kihalnak, mások elszaporodnak, borul az ökológiai egyensúly… Ágnes lányom a család legkisebbje, ezért próbál mindig „terepszínt ölteni”, akár egy idegen országban ledobott kém. Ha elárulja, hogy nem ért valamit, a nagyok rögtön ráförmednek, hogy lehet ilyen ostoba! Így aztán roppant bölcsnek próbál látszani, hogy megálljon a lábán. Akkor, ötévesen is komoly arccal kommentált tehát: igen, az nagy baj, ha fölmelegszik a TANGANYITOGATÓ. Hosszan találgattuk, mit is jelölhet ez a szó, én valami ledér karibi évnyitóra tippeltem, ahol tangahúron penget a zenekar, ám Kiss Judit Ágnes költő-kollégám felvilágosított, hogy a „tanganyitogató” voltaképpen a chippendale-fiúk magyar neve, és ha ők felmelegszenek, annak valóban globális mellékhatásai lehetnek…
Nos, a sor tetszés szerint folytatható, csak járjanak figyelmes füllel a magyar nyelv dzsungelében!
Variációk két népdalra
1. CIRMOS CICA, HAJ
ÓMAGYAR
Volék cicmorek tudotlon,
Választott vajomtul
Cirmos, ürümemtül,
Szájszőrén vaj lefordul.
CSOKONAI
Cica, cirmos, puha gomboly,
Vajat orzó csacsi dög,
Bajuszodról a megolvadt
Bizonyíték lecsöpög!
BERZSENYI
Rejted, te cirmos, nemzeti díszedet,
Hajdan mi hetykén ég fele duzzadott,
Most rút vajaktól föld fele fittyedő.
Bánjak veled kesztyűs kezekkel?
Abba dudálni ma megtanítlak!
KOSZTOLÁNYI
Mint aki a vajak közé esett,
S most bajsza zsíros, lüktető csokor,
Úgy habzsolom az élet rémes, vad zenéjét,
S egy ferde seprű fültövön kotor.
ADY
Hejh, cirmosok, cicák, virnyogó balgák,
Fölszánt poéta-ceruzáim hegyezvék,
Faljatok inkább hars dinnyét, szusit, algát,
Bajszotokon vaj-szirmú, ordas eszmék!
KASSÁK LAJOS
Ó, ÖTVEN cirmosok, lila téglatestek, ajtónyikorgás-torkú
Öntöttvas mozsarak, molekula-szőrös,
Galaxis-gombócok, kiket arany reszelővel
Csikordít a napnak bársonykakasa,
Ti vajtolvaj szertelenek, a ti
Dús bajszotokat bősz viharok cibálják, az élet,
Maga a véreskezű élet keserüli gyémántkarmotok
Káprázó nyomát, ti facsarodott nyakú ércdinamók,
Ti pokoli dorombológépek az éjszaka ferde bűzű
Mocskot felöklendő kéményeivel, dülledő krátereivel
Ékes, csillagok túróját bömbölő, gigászi
Tejipari vállalatának szakszervezeti megbízottai, ti!
RAP
Ne cicózzál velem, hajjaj, te cirmos,
Ha elkenem a szádat, nem lesz, aki felmos!
Kitépem a bajszod meg a nemlétező hajad,
Ha kinyomom a beled, tuti kirakod a vajat!
2. ELVESZTETTEM ZSEBKENDŐMET
JANUS
Zsebkendőm oda már, Galeotto. Ha ömlik a könnyem,
Törleni nem tudom ám, zsörtöl a jó anyukám.
Volna-e földi lakó, aki vásznam előszedegetvén
Megkönyörül bajomon? Hol van? A csókom övé!
BALASSI
Zsebkendőm elveszett,
Már ez nem élvezet,
Szülőanyám megdorgált,
Júliám, ha kérem,
Tán átnyújtja nékem,
Ajkam illetné jobbját.
BERZSENYI
Keszkenőm veszvén, esz a sanda méreg,
Zord szülőm feddő szava fejbe kólint,
Dús ragyogványom ha ki visszahozza,
Csókom övé lesz!
JÓZSEF ATTILA
Elveszvén kósza keszkenőm
Itt szublimálom ösztönöm,
Komor
Nyomor.
Jaj, mért szidtál meg, mondd, mama,
Férgeké emlőd illata,
Oda
Buda.
Kedvem kókadtan ücsörög,
Míg kávémba orrom csöpög.
Takony?
Hagyom!
BYALEX
Az én keszkenőm, az egy olyan kendő,
Hogy a négy sarkára te csomót köthetsz,
És ÖTVEN rozmaringot hímzett rá a
Nagymamám, s még te sem láttad
Retkesen.
Ó, kedvesem.
Az én keszkenőmet ki megtalálja,
Azzal bebújok majd az ágyba,
S ha a ruhája csupa tehéntrágya,
Mindegy nekem.
Ő lesz a kedvesem.
Ő lesz a bombanőm!
Aki visszahozta a keszkenőm.
Megjelent a Bárka 2013 / 5-ös számában.
