Domán Csaba

 

Titkos rocktörténelem és irodalomtörténet

 

Szőnyei Tamás: Titkos írás 1-2. Állambiztonsági szolgálat és irodalmi élet, 1956-1990

 

„1989 […] új időszámítást hozott […] ekkor jelent meg Az új hullám évtizede című könyvem […]. 1992-ben [… pedig] a második kötete […]. Aztán a kilencvenes évek vége felé kezdett megjelenni lelki szemeim előtt egy könyv, amely ott venné fel a fonalat, ahol letettem. Ha már egyszer Ungvári Tamás megírta a történet elejét [A rock mesterei – Az ellenkultúra története (1974)], Sebők János a folytatást [A Beatlestől az új hullámig – A rock a hetvenes években (1981)], és a sztori hazai verzióját [Magya-Rock 1. 1958-1973 (1983) és Magya-Rock 2. 1973-1983 (1984)], én pedig a nyolcvanas éveket, ne hiányozzon mellőlük a kilencvenes évek sem. […] már a 2000-es esztendő piacára kacsintó címét is kitaláltam: Ezredvégi Nirvánia. A cím a magyar art punk előfutára, a Spions egyik legpregnánsabb számának felidézésén keresztül volt hivatott utalni a Nirvánára, a kilencvenes évek egyik amerikai alapzenekarára és egyúttal Kamondy Ágnes [Dalok Közép-Nirvániából (1995)] lemezére is, amely csodálatos érzékenységgel nyúlt a korszak [Spions, URH, Trabant Balaton, Európa Kiadó, Sziámi] dalterméséhez…” (Szőnyei Tamás Nyilván tartottak műve előszava, 2005)[1]

 

Szőnyei Tamás 1989 és 1992 évi Új hullám évtizede című első és második kötete már több mint húsz éve jelent meg. A műveket történetileg, rockzenei történetíró módon 2000-ben folytató Ezredvégi Nirvánia pedig sajnos már csak könyvterv maradt, nem valósulhatott meg. A műnek egy könnyűzenei ügynök aktás fejezetrészeként tervezett kutatási anyaga az egykori Történeti Hivatalban viszont már olyan nagyra növekedett, hogy új, önálló életet kezdett élni. A rock zenészek államvédelmi megfigyeléséről tervezett egy fejezete kibővült és átalakult a Nyilván tartottak, Titkos szolgák a magyar rock körül 1960-1990 című 2005. évi könyvére. 2012-ben pedig már meg jelent a Titkos írás 1-2. Állambiztonsági szolgálat és irodalmi élet 1956-1990 című műve is az irodalmi élet ügynök-világáról szóló folytatásként.

 

Az 1990-es évek megíratlan magyar, nemzetközi, rockzene-történeti összegzését azóta sok mikro-makro történeti részkutatásban létrehozták. A Nyilván tartottak mű megjelenésekor a szűk zenei szakmai nyilvánosságon túl általános társadalomtudományi körökben üdvözölték, az ügynökbotrányok átjárta közéletben a szakmákon kívülről jött új lehetőségként még a múltat feltáró történészek is: „nem mi tettük le az első komoly művet az asztalra, hanem a Magyar Narancs munkatársa, két »új hullámmal« foglalkozó rocktörténeti könyv szerzője”.

 

Valamilyen hasonló dolog történik most az irodalomtörténetben is, és ismét szakma közeli esélyként, a közelmúlt Kádár-korszak eddig ismeretlen irodalmi vonatkozású szövegei révén.  

2012-ben a közelmúlt újra szakaszos, ügynöklistás hatalmi-politikai közéleti múltfeldolgozása ellenére ismét elindulhatott a történészi munka a történelmi emlékezet egésze és irodalomtörténeti területei számára, ismét szakmán kívüli lehetőségként. Ismét „furcsán kavarog körülöttünk a közelmúlt”, a „szakaszos, magyar múltfeldolgozás”[2] a részleges-töredékes történelmi emlékezet, az újra megtört kulturális-társadalmi folytonosság: A volt létező szocializmus területe nagy részén nyilvánosak lettek volt titkos iratai, ügynökei; a magyar rendszerváltás utáni ügynökkártya az átvilágításokig mégis pártpolitikai adu maradt. Az ezredfordulós értelmiségi, párvezetői ügynökbotrányok tovább dagadtak az új évtizedre valótlan pártvezéri, valós kormányvezetői, miniszterelnöki érintettségéig értek, miközben a Kenedi-bizottság-tól tudhatóan létező teljes listás mágnesszalagok 2060-ig titkosítottak lettek.

A társadalomtudomány számára ez talán csak a politológia szintjén lehet új téttel bíró tény. Szőnyei Tamás érdeklődése és a vállalkozása minden aktuálpolitikát mellőzően csak szakmai.  

A XIX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra jelent meg Szőnyei Tamás ötévi kutatásainak új eredményeit összegző Titkos írás című könyve. Műve megkerülhetetlen alapjává válhat több szakterület, a 20. század második felének magyar irodalom-, művészet-, társadalomtörténeti, de az egész közelmúlt Kádár-korszak hatalmi történelmi-történetfilozófiai értelmezéseinek is. Korábban ilyen átfogóan nem kutatták az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárát. Az 1956 és 1990 közötti időből őrzött belügyi besúgó jelentések mikro történeti, a rendszerrel szembeni ellenállásként pedig makro társadalmi-történelmi, szempontból értelmezik a múltat. Segíthetnek létrehozni a jelen világ számára döntően fontos Kádár-kor alternatív történelmét.

 

Az egykori kommunista blokk társadalmilag legkiterjedtebb, legnagyobb ügynökrendszere az NDK hírhedt Stasi hálózata volt. Keserűen vicces kortárs fordulattal a kelet-németek fele beszervezett lehetett, mivel a társadalom egyik fele megfigyelte a népességük másik felét. Magyarországon az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára ÁBTL adatai szerint, ma már őrületes számú, közel 750 000 fő egykori belügyi módon megfigyelt adatai kutathatóak!

 

1950-es évek közepén 1,5 millió! 1960-ban 600 ezer volt az ellenséges ellenőrzött személy és 1966-évi felülvizsgálással csökkent le csak 180 ezer főre, és maradt 207 (1974), 195 ezer (1977) fő. Elképzelhetetlen, hogy – egy 1987 évi adattal – a 4300 nyílt állományú munkatárs mellett a Hálózat munkáját hány beszervezett tikos megbízott, társadalmi munkatárs, tmb. besúgó segíthette; Szőnyei könyve Névmutatójában, 4500 indexelt név szerepel, melyből 10%, 490 hálózati személy, és ebből törvényi előírások szerint 267 fő azonosított a fedőnevével is. A lényeg mégsem az azonosított számokban rejlik – ez a nagyságrendi arányok miatt fontos.

 

A lényegi kérdések a mű hagyomány-, problématörténeti jelenében a következők lehetnek: Hogyan lesz a rekonstruált kultúrtörténeti visszaemlékezések, esemény- és szövegtöredékek nyomaiból, mozaikkockák szilánkjaiból, az irodalom vagy a rockzene hazai történetének több olyan új olvasata, története, mely már egészen más megvilágításba helyezheti a közelmúltat? Miért lehet szükségünk eddig rejtve maradt ügynöki jelentésekre, kémaktákra, melyekben az irodalmár és rockzenész besúgók tartótisztjeikkel, fontos téttel bíró szövegekként elemeztek irodalmi műveket, populáris rockdalokat, közös értelmezésük miért vár még máig feltárásra?

 

A Titkos írás a közelmúlt magyar irodalom-, és kultúrtörténetének legaktuálisabb könyve. A megvalósult mű két kötetes, válogatott eredeti ügynökjelentés részleteket és nagy ezeket összekötő, magyarázó, rendszerező szerzői szövegrészeket tartalmazó, bő irodalmi hátteret adó vállalkozásként is monumentális. A szerző több mint tízezer archív oldalnyi szöveget olvasott, tanulmányozott át, az irodalmi élettel kapcsolatban fennmaradt, eddig rejtve létező iratok becsülten közel felét. Az eredmény két kötet lett 200 szerzői ív, 2248 oldalon. A mű epikus jellegű felépítettsége lehetőséget ad arra, hogy kis mikro történeti eseteken keresztül kibontakozzon a korszakrészek akár történetfilozófia ívű egésze is a magyar történelem makro folyamatában. A fejezetrészek között ezt segítik a nagyobb korszakok közötti fejezeteket felvezető enumerációk, epikai harci felsorolások, népi, rendszerhű, polgári írók, költők párfogók, lapalapítók, támogatóik jelentéses listái. A terepfelmérő besúgó összesítők már a zsarolhatóság, beszervezhetőség, szétbomlasztás, manipulálás eszközeit kutatják, miközben a kor irodalmi éltére vetül a társadalmi, belpolitikai, kulturális válság bűnbakjának egész képe.

 

Az első kötet a Kádár korszakot elindító korszak határ 1956-tól, a következő nagy határig, 1968-1968-ig tart. A könyv fiktív besúgói jelentésekkel kezd, az olvasót rögtön játékba hozva: a feldolgozott akták, kulturális antropológiai megközelítésekkel is, csak leírások, szövegek, ügynöki konstrukciók a volt létező szocializmus egy konstruált, konspirált világában. A könyv jelenét egy történelmi kronológia indítja 1945 és 1956 között. Az indító kor irodalmi életének bélyege és beszervezési, támadási gyenge pontja rögtön maga 1956, ami végigvonul a kötet majd minden történetétén, melyben az értelmiségi lét, de maga a szabadság bélyeggé, gyanússá válik, az írás, az írástudás és a gondolkodás gondolatbűnévé. A rendszert meglapító aktus egyből az, ahogy a Nagy Imre-per hatásait előre már értelmiségi, író perrel tesztelik, és az, ahogy az irodalomba már visszatérítve rendet teremtenek emigránsok és a hallgatók között. 1956 után nagyon hamar 1968 következett. Ami a beat-hippi rock generációnak nyugaton Woodstock, Altamont volt, a magyar Nagy generációnak az új mechanizmus reményén, a Táncdalfesztiválok beat illúzióján túl Csehszlovákia megszállásának nemzedéki lelkiismerete lehetett az emigránsok, önégetők hullámain keresztül és az értelmiségi ellenállás kibontakozása.

 

A második kötet rendszerváltásig tartó érett Kádár-korszakát a szerző saját Kis generációja alapélményein építi fel, beleértve ebbe a Nyilván tartottak könnyűzenei ellenállási világát is. Az irodalom ekkor már párhuzamosan tárgyalható ifjúsági zenei szubkulturális létformaként. Segítségül hívhatja, korábbi könnyűzenei kutatásaiban is feldolgozott hasonló területekként a (neo)avantgárd, underground fiatal írói, művészi, zenei, szubkultúrák, klubok, happeningek sajtókísérletek, színházlakás nyilvánosságok, irodalmi újhullámok, irodalmi koncertek világát.

 

A Bárka folyóirat Békés megyei olvasóit érintő részek a második kötet Magyarország felfedezői fejezetében találhatóak (339-549. o.). A Békéscsaba: Problémák a peremvidékkel és a Gyula: az első számú közellenség: Simonyi Imre című fejezetrészek kifejezetten az Új Auróra lappal és a Peremvidék, a Párbeszéd belügyesek által elgáncsolt irodalmi folyóirat alapításával és több F aktássá vált helyi irodalmárral foglalkoznak. Az ügyekkel többek között kapcsolatba hozható Forgács Béla fedőnevű helyi könyvtáros, fényképész képes anyagából pedig további érdekességek is feltárhatóak az egykor többértelműen Viharsaroknak nevezett országrész irodalmi élete rekonstrukciójaként.

 

„Művészet mindaz, ami tilos. Légy tilos!” Visszafelé hihetetlen, ahogy a rendszer-egész – az érett/hanyatló Kádár-kor, az aczéli különalku, 3T, Tűrés-Tiltás-Támogatás kultúrpolitika – amely a tabuival mit sem tudott kezdeni, hogyan is maradhatott fenn egész a rendszerváltásig.

Kádár álma, a mai világgal is paradigmatikus, a felemás felpuhuló/keményedő lehető legjobb világ egykor létező utópiája, anti-utópiája lehetett. Az 1960-1980 közötti évek a jelenkor világa számára a visszásan éretté hanyatló Kádár-korszak példáit adják, ahol a kommunikáció, a közbeszédtől a médiumokig terjedő csatornáit a párt, vagyis a hatalom úgy sajátította ki, hogy a folyton mozgó normarend álarcosbáljában az vált „árulóvá”, aki nem lett azzá, és az ügynökvilág úgy maradt rejtve, hogy közben a konspiráció fő művészeti-irodalmi témává lett! A sor a kortárs irodalom paradigmatikus szerzőitől az értelmiségi ellenállás első pop-punk kultusz csapatáig, – Esterházytól, Szőnyei korábbi műveinek kedvenc új hullámos Spions zenekarig – is idézhetőek, és ebből a szempontból az első kelet európai punkzenekar kifejezetten példaszerű:

 

„Több mint három évtizeddel ezelőtt, 1977-ben, Magyarországon alakult meg a néhai Szovjet blokk első punk együttese, a SPIONS. A zenekar mindössze háromszor lépett fel a magyar közönség előtt. A három koncert közül kettő katasztrófában végződött. Kevesen szerették a SPIONSt indulása idején. A rockerek túl intellektuálisnak tartották. Az entellektüelek nem tudták elfogadni humorát és radikalizmusát, és hogy a csoport az általuk mélységesen lenézett pop kultúrában operált…”[3]

 

Az irodalmi élet, mint az ellenzék legfőbb értelmiségi/ellenállási létmódja önmagán túlmutató társadalmi, politikai, hatalmi jelentősége új társadalomtudományi kutatási paradigmát adhat. Számos történelmi-társadalmi jelenséget és mítoszt új, tisztább látásmódba állíthat a hatalom, a pártvezetés belügyes embereinek és magának a rendszernek a feltárható belső működése, az, ahogy párt hatalma és ügynökhálózata a társadalmat, kiemelten az irodalmat kezelni próbálta.