Héjja Julianna Erika

 

 

„Ha a társaság kellemes és a hölgyek szépek…”

 

 

Férfitársaság, szórakozás, szabadidő

a XIX–XX. század fordulóján Gyulán[1]

 

 

 

A XIX. század utolsó harmadában, a XX. század első felében a hétköznapok, ünnepnapok munkára, szórakozásra, pihenésre fordított órái nem szigorú rend szerint váltották egymást. Bár törvények, miniszteri rendeletek, hivatali ügyrendek sora írta körül a munkaidő és az engedélyezett szabadság időtartamát, az újra és újra megismételt rendelkezések és a kilátásba helyezett szankciók (fizetésmegvonás, fegyelmi eljárás) azt sejtetik, a hétköznapokat mégsem hatotta át teljes mértékben a „munkavégzés ethosza”. „Úgy is igyekszem majd beosztani az időmet, hogy nyáron ne legyen túlságos sok dolgom, különben úgy látom, a munkába nem fogok megszakadni, legalább annyi munka koránt sincs, amennyi a bíróságoknál volt; az igaz, hogy délelőtt, délután bejárunk a hivatalba, de hát mit is csinálna az ember, másrészt meg olyankor, mikor az embernek más dolga van, egyáltalában nem megy be.”[2] – állt Ladics Gyula egyik, 1898-tól Buzisáfürdőn szolgáló barátja helyzetértékelésében. Egy, az állami tisztviselők részére 1896-ban kiadott szolgálati szabályzat kötelezővé tette „a hivatalt a kiszabott órákban rendesen látogatni; […] ha pedig a szolgálat érdeke úgy kívánja, a szabad órák feláldozásával azon túl is működni”.[3] A kötetlen munkarend – hivatásuk természetéből adódóan – az orvosokra különösképpen jellemzőnek bizonyult. Hajnal István békési orvos 1897-ben vezetett naplójából is kiolvasható, hogy a – mellesleg a vármegyei, városi közigazgatásba, a helyi iskola- és református egyházügybe, a társas körök és gazdasági egyletek munkájába is aktívan bekapcsolódó – doktor bármely napszakban betegei rendelkezésére állt.[4]

A gyulai Ladics és Kliment család gazdag – az elmúlt években több szempontból vizsgált[5] – iratanyaga a nem munkával töltött szabadidős tevékenységek ku-tatásának is tág teret enged. A férfiak egymáshoz, családtagjaikhoz írt leveleiből kitűnik, hogy a diák- és hivatalnoklét nem volt túlságosan kötött, a munkára, kikapcsolódásra fordított idő rugalmasan alakítható volt. A szabadidő eltöltése magányos olvasgatással, esetleg szűk családi, baráti körben éppúgy telhetett, mint nagyobb társas rendezvényeken, hivatali banketteken. Az urak otthonosan mozogtak a táncparketten, esténként színházba, kaszinóba jártak, kártyáztak, beszélgettek. Különösen magával ragadóak a kedvelt fürdőhelyekről keltezett soraik, nyaralásról, körutazásokról írt élménybeszámolóik. A korabeli sajtó pedig kellő tájékoztatást ad a férfiak különféle sporttevékenységekhez, vadászathoz való viszonyáról.

 

Gyuláról a fővárosba

 

A gyermek- és ifjúkorban kötött barátságok, s különösen a középiskolai, egyetemi évek alatt szerzett ismeretségek sokszor életre szóló kapcsolattá váltak. „Most nincs itt, Gyulán egy hozzám való ifjonc sem: Keller és Ladics Gyula, Szénásy Dénes mind távol van és a Ducsi

gyerek is.” – panaszolta 1889-ben a Budapesten mérnöki tanulmányokat folytató húszesztendős Novák Ferenc, Fiuméban hivatalnokoskodó barátjának.[6] A fővárosi egyetemek Békés megyei származású vagy itteni középiskolát végzett, szoros baráti viszonyban álló tanulói 1893-ban Budapesten létrehozták a Békésmegyei Egyetemi Ifjak Körét. Az a felismerés vezette az alapító tagokat, hogy ,,az a szolidaritás, mely rendesen megvan azok között, kik egy nagyvárosba egy vidékről kerülnek fel, fenntartassék és élesztessék”. A minden ismeretség és összeköttetés nélkül a „nagyváros káoszába” érkező fiatalokat az elzülléstől kívánták megóvni; felolvasásokat, szavalatokat szerveztek, időnként egyleti estélyeket adtak, járatták a Békés megyei lapokat, élénk érdeklődést mutattak a megyei közélet eseményei iránt. 1902-ben a budapestihez hasonló kört alapított mintegy ötven kolozsvári egyetemista is.

Ladics György gyulai ügyvéd Budapesten egyetemi és joggyakornoki éveit töltő László fia kikapcsolódásként jó időben sokat sétált, a Városligetben is, maga korabeli, gyulai származású fiatalemberek – „a hazai kör” – (Szénásy Dénes, Novák Ferenc, Bodoky Zoltán, Beliczey Géza és Tibor, Hoffmann Mihály) vagy csorvási unokatestvérei, a Reck fiúk társaságát kereste. „Most úgy látszik, fél Gyula idefent van; tegnap Jancsovics Palival találkoztam, s mondta, hogy minden nővére idefent van; ma pedig Emillel, Blankával és Follmann Jankával ebédeltem; hallom, hogy Fábry is itt van; (ez gyanús, mert) azt mondja Blanka, hogy az öreg mama Leonát új évre itt hagyja.”[7] Színházba, múzeumba, vendéglőbe járt a fiatalság vagy betértek a Hungária kávéházba „cigányozni”, voltak az orfeumban is, máskor szűk körű teaestélyeken látták vendé-gül egymást. Gyakran megfordultak régi, jól bevált vacsorázóhelyükön, a Kis pipában. Bekapcsolódtak az egyetemi társas körök életébe.[8] Ladics László bejáratos volt a család atyai jó barátja, a Gyuláról a fővárosba költözött Gallacz János mérnök otthonába is. A Békés megyéből elszármazottak szinte napi kapcsolatban voltak egymással, ha a szokásos találkozás elmaradt, az feltétlen említést érdemelt: ,,most csütörtökön este Csernyeczkiéknél voltam, miután Novákékat már körülbelül tíz napig nem láttam”.[9] Ladics László a Békésmegyeiek Köre titkára, Zsilinszky Lajos felkérésére 1891-ben bálrendezői bizottsági tagként segédkezett egy hangversennyel egybekötött táncmulatság megszervezésében.

Ladics László öccse, Gyula tanulmányai után nem tért vissza Gyulára, mint banki alkalmazott, majd igazgató, a fővárosban élte agglegényéletét. Barátaival szívesen túrázott a Budapest környéki kedvelt kirándulóhelyeken (Svábhegy, Leányfalu, Kovácspatak, Kamaraerdő), rendszeresen vívott, a Vigadóba hangversenyekre járt. Mások mellett Ritoók Zsigmond barátságát kereste, az orvoscsalád vacsoravendége volt. Sokat utazott, 1910-ben Németország volt az úti cél. Ha lehetőség kínálkozott, Pilisen szívesen vadászott is. Családi összejövetelek kapcsán, ünnepnapok idején Gyulára vagy a csorvási tanyára járt haza kikapcsolódni. Ladics Gyula 1904-ben az Eggenberger-féle műkereskedésben megvásárolta Spányi Béla Esti táj c. alkotását. Ezenkívül is jó néhány festmény és házi könyvtár volt a birtokában, amit például 1907- ben egy temesvári könyvkereskedésből beszerzett művel, a Magyar albummal gazdagított. 1910-ben egyik barátjától értesült egy új sajtótermékről: „A múlt héten jelent meg az első száma a Pesti Gunár című hetilapnak, mely kizárólag a nemi kérdést tűzte zászlajára. Lesz mit olvasni, öreg!”[10] Ladics Gyula „régi jó pajtása” és „barátnője” ekkoriban Editha és Fatime volt, kellemes órákat, délutánokat töltött a hölgyek Murányi utcai lakásában.

A családi, baráti körből átmenetileg vagy tartósan kiszakadt fiatalemberek heti, kétheti rendszerességgel levélben adtak hírt magukról szeretteiknek. A kapcsolattartásnak ez az intenzív – gyakran igen nagy időráfordítást igénylő – formája a későbbi életszakaszban is kizárólagos maradt, hosszú ideig a Békés megyét a századforduló idején elérő telefonösszeköttetés sem szorította háttérbe. Egy-egy várt levél elmaradása komoly szemrehányást vont maga után. ,,Egyszóval nagyon búsulok, hogy oly hamar meg tudtál rólam feledkezni – írta Novák Ferenc gyerekkori barátjának, Kliment Ferencnek –, és még csak egy rövid levélben sem emlékezel meg rólam. Bocsáss meg, kedves Ducsim, hogy ezen levelemmel is alkalmatlankodom, de ha terhedre van e levelezés, ne válaszolj, és én azt igenlő feleletednek véve, nem foglak többé háborítani irkafirkáimmal. Ellenben elfelejteni sohsem fog hű barátod, Fránci.[11]” Hajnal István kiterjedt levelezőhálózatot működtetett, rendszeresen írt és kapott levelet, személyes naplójegyzeteit pedig ugyancsak levélként küldte körbe gyermekeinek és Kígyóson lakó fivérének, Albertnek. „Egész délelőtt esős idő volt, s én itthon voltam, írtam naplót, melyet először Berti bácsihoz küldtem. Gratuláló levelet írtam Elek öcsém s a kis Elek névnapjára. Végül Kéry Kálmánnak válaszoltam egy hosszú levélben ma érkezett levelezőlapjára, melyben tudatja, hogy szerencsésen megérkezett Koritnicára.” (1897. VII. 16.). Két nappal később Hajnal István éjszaka körmölte közlendőit. „Ma 1 sűrűn beírt ívnyi választ küldtem gr. Ráday Gedeon úrnak, melyet az éjjel ½ 10-től ½ 2-ig írtam. A gróf úr – mint tegnap írta – polémiába bocsátkozik velem utóbbi levelem felett, melyben biz én őszintén elmondtam az igazat.” (1897. VII. 18.).

 

Múzsák nyomában

 

A lányok nevelésében hangsúlyos szerepet kapott a zenei képzés, főként a zongorajáték, de sok helyütt a fiatalemberek is elsajátították az alapvető fogásokat. Gyulán generációk sora vett órákat Erkelné Adler Adéltól, utóbb Lindl Etelkától. A századforduló műkedvelő gyulai zenészei közül Kovalszky Róbert ügyvéd kiválóan zongorázott, Fáy László hegedű-, Weisz Imre pedig cimbalomjátékával keltett figyelmet. A helyi zenei élet számon tartott alakja volt a Gyulavidéki Helyiérdekű Vasút Rt. fiatal igazgató-főmérnöke, Zerkovitz Rezső, a városszerte ismert művész, zeneszerző és -kritikus is. Zenés színdarabokról írt bírálatait a Békés előfizetői is olvashatták. Úgy tartották, „nemcsak szakember és hivatalnok, de vérbeli művészember is. Valóságos kapacitás a zene terén. Kezeli csaknem az összes hangszereket, mégpedig nem csekély zsenialitással. Különösen a zongorán virtuóz.”[12] 1902-ben a nótaszerző Dankó Pista megsegítésére szervezett gyulai hangversenyen a Komlóban Kovalszky, Székely Sándor és Lehoczky Vilmos törvényszéki albíró zongorázott, Major Simon ügyvéd a Bihari keringőt hegedülte el. A rendezőség Weisz Mór likőrgyáros értékes és kitűnő zongoráját kapta kölcsön erre az alkalomra.

Műkedvelő hangversenyek, felolvasások, színi előadások mellett fővárosi és vidéki színtársulatok változó színvonalú repertoárját is élvezhették a gyulaiak. Ha közismert művész lépett színpadra, garantált volt a siker. „Itt, Gyulán a legnagyobb újság az, hogy itt van Blaha Lujza, és 4 előadásban játszik. Ma van – írta Novák Ferenc 1889. június 23-án – utolsó fellépése. Eddigelé meg lehet elégedve a gyulaiakkal, mert eddig mindhárom előadáson tele volt a népkerti Göndöcsféle pavilon, ahol rögtönzött színpadot készítettek. Azt hiszem, ma is sokan lesznek.”[13] Máskor csalódással töltötte el a művészi színvonal, aminek hangot is adott: „Itt most van egy színtársulat – állt 1886 júniusi levelében –, de nem a tavalyi. Nagyon kopottak. Tegnapelőtt voltunk megnézni a Kornevillei harangokat.” Novák Ferenc véleményét osztotta a Békés színikritikusa is: az operettet szokatlanul gyenge előadásban láthatták a nézők, és a szereposztás sem volt eltalált.[14]

A Ladics és Kliment gyerekek élénk érdeklődést tanúsítottak a képzőművészetek iránt is. „Mi – írta fürdőn pihenő fivérének Kliment Márta 1913-ban – jól vagyunk. És Tomi hűséges itt tartózkodása kellemesen foglal el bennünket; az ebédlő valóságos művésztanya, tele megkezdett vásznakkal s kis skatulya fedelekkel; most Böcklin után és hatása alatt komponált képeket fest. S egészben nagyon gemütlich velünk. A könyvtárhoz talán a jövő héten kezd.”[15] A 18 éves fiatalember, Ladics Tamás ekkoriban rendszerezte a családi könyvgyűjteményt. Hajnal István húsvéti szüneten otthon tartózkodó hasonló korú fiára, Józsira ugyanilyen feladatot bízott: „de. 3 évi leveleimet s a múlt évi hírlapokat szedte össze, ami nem kis munka volt”. (1897. IV. 14.). A házi könyvtárak nagysága változó számú és színvonalú műből állt. Bartos Gusztáv 1907-ben 240 300 kötetes könyvtárát kínálta megvételre. Hirdetéséből kitűnik, hogy 1894-től gyűjtötte a Vasárnapi Ujságot, de Brehmtől Az állatok világa is megvolt neki. A legtöbb polgári otthonban előfizettek helyi és országos lapokra is. Irigylésre méltó gazdagságú, városszerte ismert könyvkollekcióval rendelkezett Csausz Lajos ármentesítő társulati elnök és Oláh György főügyész. Utóbbiról jegyezte meg Bródy Sándor, hogy „írt néhány szerény história munkát, összegyüjtött néhány ezer kötetet annyi ízléssel és értelemmel, amivel akár országos hirü kritikus lehetett volna”.

Bár inkább fiatal lányok gyűjtöttek bélyeget, albumba rendezett képes levelezőlapot, férfiak is hódoltak efféle hobbinak. Ladics László 1898-ban egyik barátjától értesült arról, Szmik Antal mérnök „privát passziója a hímző, varró, szövő háziipari és régészeti gyűjtés, s e nemben oly nagy és értékes gyűjteménye van, hogy az országban egyike a legkiválóbbaknak”.[16]

 

(Részlet a tanulmányból. A teljes szöveg a 2012/5-ös Bárkában olvasható.)