Hörcher Eszter
Válogatott világok
Kodolányi Gyula: Járj, merre tetszik
Kodolányi Gyula 2012-ben megjelent válogatása nagy időszakot fog át: A költemények az 1971-től 2011-ig tartó periódusban íródtak. A kronológiai felosztást azonban megelőzi a tematikus elrendezés hierarchiája. Tartalmi és stiláris szempontból ellentétet képez a körülbelül 1971-től 1985-ig, és az 1986-tól 2011-ig tartó időszak. (Például az Archaikus töredékek című ciklus veti fel múlt és jelen kérdéseit, a lírai én belső kérdezéseit és visszaemlékező-megidéző jellegét.) Kodolányi kötete ezzel a nagyobb szabású időbeli-időrendi felhozatallal értelmezhető életrajzi felelevenítésként, memoárként, akár útinaplóként is, vagy személyes kalandnaplóként.
A lírát és antilírát egyaránt művelő Kodolányi speciális lírai én köré építi fel a költeményeket, prózaverseket. Megformálja többek között Noah Webstert vagy az olaszosra vett Codolagni alakját, akiket egyes szám harmadik személyben jelenít meg. Az elbeszélő lírai én egy harmadik, semleges figura marad. Ezzel a névazonossággal (Codolagni-Kodolányi) a szerző mégis különleges utalást tesz saját személyére, de egyben külső, objektív individuummá alakítja gyakorlatilag önmagát, illetve a saját lényéből kreált alakot (Codolagni, Látogatás – Noah Webster naplójából). Ebbe a megkettőzött, vagy megtöbbszörözött személyiség-környezetbe helyezi bele a nőt, a vágyakat, álmokat, és helyszíneket. Ellentétes lírakategóriájában Kodolányi lecsendesíti ezt (vagy ezeket) a hősöket, és a lírai ént szépséget közlő, klasszikusabb hangvételű verselővé változtatja (Üzenetek W. Sh.-től, Sejtelmek, Táncban a sötéttel). Minden sajátos narratívává alakul Kodolányinál. „Oldalamra fordulok. Meríteném hálóm, örök, öl hajlékán álmodnék tovább. Mintha megválthatnám álmommal a halált.” (Hajnali halászat)
A múltból a jelenbe vezeti át emlékezéseit, negatív és pozitív élményekkel kísért érzelmeit, érzéseit. Az álmok és a valóság minden verset ural, minden gondolat e két (filozófiai-pszichológiai) fogalom köré épül fel. Ez alapvető kettősség a verseket illetően. Ezekben a költeményekben a szimbolista felfogás is tükröződik, Kodolányi komolysággal és csendességgel közelít a saját szubjektuma és az olvasó felé. A Versek, a Dalok, a Január, a Talán önként, talán más okból, a Táncban a sötéttel, az Ami majd elhangzik és a Sejtelmek ciklusokban, egységekben ez a hangvétel uralkodik. Kodolányi elemez, merít a fantázia és a múltban hagyott, emlékezetté alakult valóság világából. Ez a felfogás tehát az 1986–2011 közötti korszakot jellemzi, a kötet összerendezett egységei, valamint időrendi és tartalmi vonatkozásai alapján. A memoárrá, megénekelt eseményekké sűrűsödött képek a valóságos múltnak vagy az álmodás képeinek az egységei. Nehéz írói-befogadói feladat annak eldöntése, hogy a lírai én mit mikor és hogyan él át, valóságosan-e vagy képzelve/álmodva az eseményeket. Maga a szerző sem akarja sok helyen a kettőt egyértelműen különválasztani. Tesz is utalásokat ezzel az egybeolvadó kettősséggel kapcsolatban: A sok talán használata, a kérdő mondatok sűrű alkalmazása, a vagylagosság és bizonytalanság ereje a szövegekben alátámasztják Kodolányi stílusának e jellegzetességét. A tükör megjelenítése, mint eszköz, szintén a valós és nem-valós, optikai, térbeli kettősség-látást segíti elő, irodalmi szempontból pedig az értelmezési lehetőségeket kettőzi-kettőzteti meg: „Van-e Inez? Vagy csak elképzelem? A tükörbe látom bele a homályos délutánban?” (Távolság),
A tükörmotívum, mint eszköz és szimbólum mellett szerepel a szél, amely elkíséri a költőt. Örök jelenlévő a költeményekben, és a szerző szinte eleven létezőként beszél róla, vagy akár hozzá. A Régi költő üzen a széllel vagy A szél jött be szobámba című versekben a nemlétező, sőt még csak nem is látható, de érzékelhető jelenséget, a szelet beszélteti, szólaltatja meg, és az mintha belső hangként, angyalként szólítaná meg a lírai ént, közölné vele az élet, a létezés szellemi lényegét. „A szél jött be szobámba, hozzám ő beszél?... Mért is élek, merre tart ostromlott éltem… A szél szólt: ’mindezért, itt, hogy részese légy’… Álmomban hallom, szöszög, rebeg a levél.” (A szél jött be szobámba). Több helyen konkrétan meg is fogalmazza, amint éppen felébred, tehát álom és valóság határán jár: „Álmomból riadtam föl, hogy a hosszúkás szoba távoli, sötét sarkából mérhetetlen rosszindulattal szuszog felém egy ormótlan nagy, köpenyes alak.” (Noah Webster tréfája: álom az álomban) Az álmok világa bevezeti az olvasót a szürrealizmus általában vett filozófiai és pszichológiai univerzumába, és Kodolányi jellegzetes szürrealista világába is.
Kodolányi az ontológiai kérdéskört tehát meglehetősen mélyrehatóan vizsgálja. A kötet egészét végigkíséri a jelenlétnek és az álomnak, valóságnak és irrealitásnak a viszonyrendszere. Ebbe helyeződik az ember, aki érez, tapasztal, kérdez és kölcsönhatásban áll másokkal valamilyen módon. Az Üzenetek W. Sh.-től ciklusban Kodolányi az angol és magyar nyelven megírt sorokat azonos ritmussal és jelentéstartalommal formálja meg (a magyar és angol sorok jelentése egy-egy kifejezésnek egyszerre és szó szerint szerepel egymás mellett), fordítási lehetőségeinek megszerkesztésével pedig Shakespeare-t eleveníti meg. Gyakorlatilag a reneszánsz költő társszerzőjévé válik ennek a megoldásnak az alkalmazásával. Az angol és magyar sorok egymásra reagálnak, egymás jelentését erősítik. Például a Másik ént című versben, ahol a „Murd’rous hate, az költözött beléd”, azaz gyilkos gyűlölet, az költözött beléd – nyelvi kettősség jelenik meg. Ennek a nyelvi korrelációnak máshol ismétlő értelme van: „Another self: másik ént, míg teheted” (Másik ént), vagy az „életet hoz, gives life ez a robbanás” (Öröklét-bérlet). Az ilyen jellegű ismétléseknek és a fellelhető, egyik versből a másikba is átkerülő, szó szerint megegyező jelentésű soroknak a szerepe a ciklus gondolati egységét folyamatosabbá tenni. Kodolányi egyébként is fenntartja a jelentésbeli és stiláris hasonlóságokat a versek között, mind formai, mind tartalmi értelemben. Az Üzenetek W. Sh.-től című ciklusban is ez jelenik meg kicsiben. Az egymásba kapaszkodó soroknak, amelyek a ciklus verseit egységes, nagy verssé alakítják, a célja a szerző lelki és költői továbbélésének kifejezése, amelyre utal konkrétabban is, a Lényem él tovább című versben. Kodolányi az örök emlékezet akarását fogalmazza meg. A kötetben többször is felbukkan az érzés, vagy a felszólítás (Ne gyászolj már), amely az ember testi elmúlására, de szellemi megtartására, emlékezetére vonatkozik. Az Üzenet W. Sh.-től cikluson át tartó permanencia és a kötetet uraló érzésvilág közötti párhuzam Kodolányinál fontos vonás. A szerző a Ne gyászolj már című versben, mintha összefoglalásképpen írna arról, ami a ciklusban is megfogalmazódik, és amely gondolatiság az egész kötet egyik fő vonása lesz.
Szépséget felmozgató soraiban önmagát közli a Másiknak. Gyakori az egyes szám második személy jelenléte, rejtett jelenléte is. Olykor azonban megnevezi a művekben szereplő rejtett Te-ket. Shakespeare kapcsán Kodolányi a shakespeare-i szonettformát választja a ciklusban, de emellett a prózavers megoldása is jelen van, vagy például a petrarcai szonettforma is (Ami majd elhangzik, Táncban a sötéttel). A tartalmi összefüggéseket erősíti tehát a sorok közötti folyamatosság és folytatólagosság hangsúlyozása. A költemények utolsó sora a következő vers első sorával egyezik meg, szószerinti pontossággal, vagy gondolati tartalmát illetően. Ez jellemző az Üzenetek W. Sh.-től és a Táncban a sötéttel című ciklusokra.
A versek lírai énjén kívül megjelennek tehát olyan egyének is, akik Kodolányi saját személyén túl (vagy a megformált websteri énen túl) illeszkednek a szövegek tartalmaiba. Ezek azok a nők, akiket Kodolányi a kötetben megemlít. Ilyen személyek például Pénelopé vagy Beatrice, akik Viola vagy Inez néven formálódnak a szerző saját életének részévé, amikor Kodolányi Odüsszeusz vagy Dante lírai énjén szólal meg. A dantei szerepvállalás tudatos szerepvállalás, a szerző szellemi és gyakorlati azonosuláson megy keresztül: a dantei szerelem, a dantei vagy odüsszeuszi utak és vállalások rajzolódnak körül a Versek című ciklusban. Kodolányi egyébként is sokszor emlegeti a nőt, mint központi figurát. Főként az Inez képében megjelenő létezőt, akit a Noah Webster naplójából című ciklusban jelenít meg. A Távolság című feljegyzésben önironikusan írja: „tudom, hogy ő egészen másképp is láthatja. Engem, leginkább, begerjedt vén bakkecskének. De semmiképp sem tükörnek, Uramisten!”(Távolság) Máshol viszont a nő komoly hangvételű dicsérete kap központi helyet, például a Hallok hangokat verseiben, ahol fekete gólyaként festi le Kodolányi a kedvest (Játsszátok őt újra - Rehearse, Mikor mélyen lélegzik a lélek – When breath most breathes, E puszta ürességre – To these waste blanks, vagy Az élő szó – Breath of words).
Ugyanennek az értelmezési lehetőségnek a kapcsán jelenik meg az Illyéssé változó Kodolányi, a IX. Köszönet című versben, ahol a töredékes Illyés-költeményre (1983) asszociál, ennek megfelelően alakul illyési vállalása: „Hogy végzem? Nem tudom. / Akárhogy: / a búcsú szavát már tudom: / Azt rendelem: túlélj / és minden lépésed legyen áldott / s bűnt is bűntudatlan ítélj.”– hangzik Illyés intelme. Kodolányi Január-ja (Január, 1991) ugyanígy Illyés Újévi ablak című költeményével analóg. Megjelenik még Szabó Lőrinc költői mivolta is. Valami örök című versét Kodolányi 1956 című költeményén keresztül eleveníti fel. A filozofáló, létértelmező és létlényeget kereső Kodolányi utalásaiban Hamvas Béla, Plótinosz vagy Tu Fu személye is előtérbe kerül. A versek így kis életinterpretációkká válnak, gondolattöredékekké, versbe szedett pársoros esszékké, amelyek egységes, nagyobb világgá kovácsolódnak a kötet egészében. Napjaink irodalmi személyiségei közül Nagy Gáspár, Ottlik Géza, Csoóri Sándor vagy Tolnai Ottó kapnak egy-egy verset.
A másik nagy egységet Noah Webster élete és viszontagságai képezik. Kodolányi a korábbi években, az 1971 és körülbelül 1985 közötti időszakban ír ebben a szarkasztikus, ironizáló stílusban, melyhez csatlakozik az abszurd, és a szürrealisztikus hangnem is (Boróka, A káposztaföldek): „Ekkoriban kezdtem gyanakodni a káposztafejekre… Micsoda gazdagság, mennyi rejtelem… Arra bíztattak a káposztafejek, hogy legyek nyílt és magabiztos, mint ők… a káposztafejekkel kezdődött boldog életem.”. A szélhez hasonlóan személyesíti meg a tárgyat ezekben az írásokban. Ennek a világnak a lényege, a Noah Webstert megjelenítő ciklusok egységben áll. A retek, vagy A Deák Ferencz a Kis-Dunán című szövegek, az Adatok vagy a Noah Webster búcsújának főhőse az a figura, akit egyes szám harmadik személyben kezel a szerző. A megkreált főhős, a Kodolányi által megjelenített alak, akinek Naplója (Szótára) amolyan sülve-főve kellék, szerves része a szerző álom-valóság világának. A szerző sokszor ezeket a megjelenített alakokat önmagából kilépve tekinti és jellemzi, mint amikor saját magát kívülről látja az ember álmában. A Világsátor vagy a Tenger és a Létezésgyakorlat című versekre is jellemző a szürrealisztikus hangvétel. Az első kettő az elképzelt és elképzelhető, megvalósuló lehetetlen akarásának példája (a gondolatban bármi megtörténhet elméletének megfelelően), míg az utóbbiban Kodolányi a banalitással és az evidenciával szinte terápia-jelleggel foglalkozik, és ad szürrealista gondolkodásmódra jellemző instrukciókat: „Végy egy fej salátát... / mintha / ujj volnál magad is, légy ujj magad is. / ...Mosd le őket gondosan... / Míg a levelek száradnak, / a torzsát elrágcsálhatod: / ...légy vidáman őrlő fog.” (Létezésgyakorlat)
Többek között a bolondos Noah Webster hangján megszólaló Kodolányi szürrealizmusa tehát a kézenfekvő dolgok felmagasztalásában (is) rejlik. Ilyen jelenség például a retek és a káposzta. A szürrealista hangvétel és az álom világa szervesen együtt járó két dolog. Kodolányinál ez a két világ azonban eleven részét képezi a megélt valóságnak. A művész bohémságának és életének, valamint a világjáró Kodolányi életének elemei. Erre utalhatnak azok a versek, melyekben a szerző tapasztalt vagy képzeletben megélt magyar-amerikai kapcsolatait örökíti meg. Virginia állam, vagy Kanada mellett Európa is helyet kap a megemlítésben, A tenger és John Smith, a Vadnyugati jegyzetek vagy a Két európai Oslóban című versek az utazásnak, helyelhagyásnak a megéneklései.
A válogatás által az egész köteten végighaladva vegyes hangvételű (tartalmi és stílusbeli eltéréseket vázoló) költeményekkel találkozni. A Létezés-szakmában című ciklusban szerepel haiku, avantgárd vers és prózavers egyaránt. A két teljesen eltérő megnyilvánulást tükröző költeményegységben a következő módon különülnek el a versek: Az egyik kategóriában (Hónapok múltán, Adj jelet, aranyvirág) belső gondolatvilág, álombéli világ és csendesség jelenik meg, míg például a másikban egy önbeszélő-emlékező, de vádaskodó, negatív ömlengés kerekedik ki (Költői vigasz). A szépséget is hordozó versekkel itt is teljes ellentétet képez az irónia és a kissé őrült lírai én megjelenése, ismét Noah Webster alakja tűnik fel, és a haiku műfaja (az „őszi” és a „magyar” haiku). A Létezésgyakorlat, A káposztaföldekhez vagy A retekhez hasonló szürrealista vonásokkal rendelkező költemény. Az avantgárd vers három példája, a Vers lassan bukó hangra, a Mondóka és a Bűvölő. Ehhez a nyelvi játékban gazdagon megjelenő csoporthoz tartozik a Traktátus a rímről című prózavers, melyben a költő a „csütörtökön sütőtök”s a „sütörtökön csütőtök” kettősségén morfondíroz el... Magyarázatképpen a szerző a következőket teszi hozzá: „Tehát a módszer, La Méthode, hasznavehetetlen. Rímfoltozók: üstkovácsok?” (Traktátus a rímről).
A válogatott és új versek műfajában (igen sokszínű) élményvilágot képző Kodolányi kötetében széles skálán jelenik meg a filozofikusságnak és az irodalomnak a kettőssége, a megélt és megírt, megénekelt tartalmak egysége. A legszebben hangzó és legmélyebbre ható lelki rezdülések mellé helyeződik a szarkazmus kategóriája, amely mintegy tűz és víz ellentéteként kavarog a könyvben. Egyik a másik mellé lép, és így alkotnak kodolányis teljességet.
Megjelent a 2012/4-es Bárkában.
