Bálvány

Baji Miklós Zoltán

Ritka, mint a holó Hóbel![1]

Kedves jelenlévők, a szójáték eredetijére bizonyára sokan asszociáltak, ami így hangzik: „Ritka, mint a fehér holló.” Ez a mondás az 1942-ben született (régen volt!) békéscsabai holó Hóbel László festőművészre többszörösen igaz. Önéletrajzi felsorolás helyett kedvenc magyar art-aktivistámtól, Kassák Lajostól idézek néhány gondolatot, az első így hangzik: „Saját magam áldozata vagyok. Megölöm és újjászülöm önmagam.” Így igaz, Laci sok mindenen keresztülment, sok mindent megtapasztalt, de szerencsénkre itt van, alkot Békéscsabán, szinte egyedül képviselve a megalkuvás nélküli, több róla szóló publikációban lírai absztrakciónak nevezett irányzatot. Amire szerintem inkább a minimal-art, majd időskori újra-kivirágzásakor, a gesztusfestészeten belül a brut-art a megfelelő skatulya, ha már minden áron be szeretnénk szuszakolni valamelyik huszadik századi művészeti fiókba. Miért ritka „madár” Ő itt, a szellemi hurrikánoktól, kicsapongásoktól gondolati béklyókkal védett „Viharsarokban”, Békés vármegyében? Több dolog miatt. Mint általában (Szentendrét, Pécset kivéve), minden vidéki város mentesül a Budapesten és a világban zajló szellemi, művészeti hullámzásoktól, késve vagy teljesen lecsendesülve, amplitúdó nélkül jutnak el hozzánk, becsurdogálva a melegen, otthonos csabai tyeplába. Természetesen holó mellett több, a realisztikus, „keresztény-szoc” és ismét „szoc-keresztény,” realisztikus, „természethű” és az „alföldi hagyománytól” eltérő képalkotási módot felvállaló alkotó is élt itt, egy ideig még párhuzamosan is. Az első, akit meg kell említsek, az 1933-ban Makón született és 1998-ban Kétegyházán elhunyt kiváló festőzseni, a látvány utáni absztrakció, gesztus-jel tömörítő mestere: Eyas-Kovács József festőművész. Igen fontos szellemi reaktor volt a békéscsabai pre-vizuál-pedagógus legenda, e sorok írójának is egyik mestere, Vágréti János (1925– 2004) festőművész, akinek beérett-kori alkotásaira, megtáltosodására jó meghatározás a posztlírai expresszionizmus kifejezés. Jani bácsi húsz éve nincs közöttünk, most, februárban volt halálának huszadik évfordulója. Nem hagyhatjuk ki a kortárs magyar emlékezetben leginkább fennmaradt nevű közös barátunkat, szitázásban mesteremet, aki a Fajó-Deim konstruktív iskola után, élete második szakaszában szintén a gesztusjellegű absztrakció irányába ment el: Gubis Mihály (1948–2006) grafikus, festő, installátor és performanszművészt, aki szemléletmódjával, műveivel nagy hatást gyakorolt jelen kiállítónkra, holó Hóbel Lászlóra és rám is.

Műteremben

Akkor most ismét aktivista példaképemtől, Kassák Lajos (1887–1967) képzőművész, író, költő, műfordítótól idéznék: „A művész nem szolgálatot teljesít, hanem ajándékot oszt, hogy megszabaduljon fölös vagyonától.” A felsorolt Békés vármegyei, békéscsabai alkotók olyan szellemi és alkotói minőséget képviseltek, és képvisel Laci is, hogy más társadalmi, szoció-kulturális háttérben élve a kortárs gyűjtők és galériák versengenének alkotásaikért, de ők itt maradtak, alkottak, s alkot a mi fehér madarunk, holónk is. Ami nagyszerű. Szemléltetésképpen egy felfedezett amerikai utcaművészt, Jean-Michel Basquiat (1960–1988), a rendkívül tehetséges, fekete bőrű, 28 éves korában, kábítószer-túladagolásban elhunyt, világhírűvé vált grafitiművészt hoznék fel példaként, akinek vagyonokat adnak posztmodern, neoexpresszionista műveiért. Miért pont őt? Mert műveinek brutális nyersesége, alkotási módszere rokonítható holó Hóbel László műveivel. Nincs szépelgés, a gesztus, a figura, a pillanatnyi lét vagy nemlét nyoma levakarhatatlanul „beleég” a hordozóba. Egyúttal a retinánkba. Látásérzékelésünk nyomán az elménk biokémiája által transzformálva és tudatunk archaikus mélyrétegét felébresztve, isteni közepünket felforrósítva vagy jéggé dermesztve, kiránt bennünket a valós világnak hitt káprázat mulandóságából. Ezt kapjuk tőlük, holó műveitől, a teremtők, istenek és démonok örökös küzdelmének kivetülését. A másik ok, amiért ide citáltam az Andy Warhol által felfedezett, befuttatott és alkotótársként jegyzett, a fehérek uralta művészvilágba betörő, szeretett fekete fiút, pont Andy Warhol. Úgy érzem, alkalmas pillanat ez arra, hogy megemlékezzek a múzeum egykori igazgatójáról, Ando György (1966–2021) igazgató úrról, akinek kitartó menedzselése révén, 2019-ben Békéscsabára, a Munkácsy Mihály Múzeumba is eljutottak Andy Warhol, a pop-art úttörőjének, Basquiat pártfogójának művei. Vágréti János-idézettel indítanám utolsó gondolatlavinámat: „Tudod, Miklóskám, aki a képen az almát keresi, az nem látja a képet!” (Ha jól emlékszem, Ő ezt idézte valakitől, de ebben a formában csak Tőle hallottam.) Ezért arra kérem a tisztelt jelenlévőket és a teremőrök által instruálható leendő látogatókat, hogy ne keressék az „almát”, a virágcsendéletet, a lovat, a széplányt a farostokon, vásznakon! Hanem a matt tempera és hordozófelület olykor meztelenül hagyott képtestén születésben és elhalásban, örök körforgásban előttünk táncoló, szeretkező, kozmikus, el-elillanó jónikat kutató és vágyakozva kiteljesedő és összeroskadó lingammok üstököstáncának bűvöletében sejtszinten hallják meg a Teremtett Világ pulzáló szimfóniáját! Miről beszéltem most? Nagy tanítónkat, Hamvas Bélát (1897–1968) hívom segítségül. Következzék egy részlet, a Művészeti írások I. Öt meg nem tartott előadás a művészetről című előadásából (MEDIO Kiadó Kft. 2014. 180. p.): „A »nonfiguratív« kép csak olyan néző számára marad értelmetlen, aki nem fogja fel, hogy az olyan mű, mint az őskori és keleti jantra, túlnő a reális ábrázoláson; az ősi problémák elé került modern ember számára készült, azzal az oly kevés tudatos céllal, hogy új spirituális koncentráció ösztönzője, megindítója, középpontja, alanya, tárgya legyen.” Köszönöm figyelmüket, jó tapasztalást kívánok, holó Hóbel László barátom önmagukon jócskán túlmutató képei között. Végezetül, Laci barátomnak Kassák-idézetekkel szeretném megölelni gyászmunkába roskadt lelkét: „Beléd kapaszkodnék, de nem vagy már sehol. Egyedül állok itt s a nagy korong forog, forog.” „Várok rád de tudom nem jössz vissza soha. Nehéz föld alatt ágyaztak neked. Alszol mozdulatlan. Hiába zümmög a szél. Hiába fütyülnek a rigók. Hiába csalogat a napfény.”