Kiss Imréné Mikes Éva
Csabai Wagner József képi emlékezete
Az a művész, akire most a Magyar Festészet Napján emlékezünk, már 50 éve nincs közöttünk. Ez a félszázados évforduló az apropója Csabai Wagner József munkáságára való emlékezésünknek. Hogy miért éppen én állok itt felidézni életútját, annak az az oka, hogy Csabai Wagner József életének második felében Mezőtúrhoz kötődött. Mezőtúron élt, Mezőtúron tanított, nevelt, ott festett, ott munkálkodott és ott is halt meg. Én jól ismertem őt. Naponta láthattam az utcánkon, ha ment a mezőgazdasági technikumba a rajzóráit megtartani, vagy amikor a Kultúrotthon képzőművész körébe tartott, aminek ő volt 1950-ben a megalapítója. Közelebbről én is ott ismertem meg őt.
Csabai Wagner József Mezőberényben született, de Békéscsabán nőtt fel, itt hatott rá városának alakuló fejlődő polgári kultúrája, és édesapjának építészi munkássága. Édesapja Wagner József ugyanis magas kvalitású építészmérnök volt, aki nemcsak Csabán, hanem a környék számos jelentős építészi munkáit elnyerte pályázataival. Mezőtúron is jól ismerték. Egyetlen fia, az ifjú Wagner József is építésznek készült, és középiskolái után elvégezte a budapesti műszaki egyetem építészmérnöki karát.
Sikeres mérnöki feladatai mellett egyre többet rajzolt és festett. Békéscsaba művészeti tárlataira gyakran küldte képeit, és 1920-ban elnyerte a város díját. Mivel Békéscsaba művészeti élete ekkor volt fellendülőben, a művészeti élet szervező munkájában ő is részt vállalt, mint az Auróra kör képzőművészeti szakosztályának elnöke. Közben megjárta a háború poklait, a szerb és orosz harctereket.
Az 1920-as évek elején beiratkozott a képzőművészeti főiskolára, az akadémiára, ahol Balló Ede tanítványa lett. Balló az akadémikus stílus mestere volt. De szerencsére Wagner József festészetében az akadémiai irányzat nem hagyott nyomot. A laza, oldott képi fogalmazás, a könnyed festői kifejezések birtokában volt a kezdetektől fogva. A főiskola után Berlinben, egy agyagipari laboratóriumba fejlesztette plasztikai tudását is. Rövidesen sikeres lett, és sokat utazott. Bejárta Európa múzeumait feleségével, a mezőtúri Dobos Rozáliával, akivel 1913 márciusában házasodtak össze. Ezek az utazások formálták világlátását. Megismerte a nyugati kultúra új irányait, a modern festészet izmusait, az avantgárdot, de egyiknek sem lett követője, egyedi látásmódja vezette, és haladt a maga útján. Legerősebb kifejező eszköze szinte a kezdetektől a pasztell lett.
Sokáig Pesten élt, ahol keresett arcképfestő és rajzoló volt. A Kárpát-medence szinte minden táját festette, rajzolta, de mindezek mellet Csabai Wagner József alapvetően az Alföld festője maradt. Erről tanúskodnak kiállításra küldött művei, melyek elbűvölték nemcsak a közönséget, hanem a műbírálóit is. Bárhol jelent meg, mindenütt méltatták fölényes rajztudását és biztos komponáló készségét. A hazai elismeréseken kívül Hollandiában, Olaszországban, Angliában, Kínában és az Egyesült Államokban kapott díjakat. 1936-ban elnyerte a Velencei Biennále aranyérmét, 1943-ban meghívták Berlinbe önálló kiállításra, ahol több festői díj mellett megkapta a pasztell nagydíjat. Ekkor öt jelentős német lap méltatta elragadtatott szavakkal. Egyik mezőtúri kiállítása után rajongva írta az irodalomtörténész tanár képeiről, hogy „26 kép csupa poézis” és megjegyezte: „bizony bekerültek a Pityefok, a Bürhíd, a Szalma és Rigó utcák a Berettyó-gát a halhatatlanságba”.
Pestre egyébként a húszas évek végén költözött. Ez időtől kezdve használta a Csabai előnevet. Már ekkor állandó kiállítója volt a Műcsarnoknak, a Nemzeti Szalonnak, az Ernst Múzeumnak, a művészek Fészek klubjának. Részt vett a Corvin tárlatokon is. Sikeres művésznek számított. 1928-ban a Nemzeti Szalon tárlatán a hetvennyolc résztvevő közül ő két díjat is elnyert. A pesti sajtó ekkor a tárlat legmarkánsabb egyéniségének nevezte. 1939-ben a varsói kiállítás reprezentatív anyagába két képét válogatta be a lengyel kultuszminiszter. Kiállításain itthon is, külföldön is, képei szinte mind elkeltek, nagypolgárok, diplomaták, gazdag mágnások vásárolták meg (pl. Palugyai pezsgőgyáros, gróf Cebriánné, 1943-ban pedig herceg Esterházy Pál vásárolta meg a Téli vásár című képét). E sikereiről az akkori mezőtúri sajtó mindig beszámolt.
Budapesthez érzelmileg nem kötődött. Felesége ez időben az Alföldi Művészbarátok Körének ügyvezető elnökeként tevékenykedett. A háborúban azonban őt is csapás érte. Pesti műtermes lakása elpusztult. Ettől kezdve Mezőtúron élt, ahol feleségének szülőháza már régóta otthont adott nekik.
Mezőtúron legelőször 1926 áprilisában rendezett tárlatot. Az elegáns Úri Kaszinóban állított ki harminchat képet. A Mezőtúr és Vidéke szakavatott méltatója ekkor a modern piktúra jeles képviselőjének nevezte Wagner Józsefet, akinek festészete a gondolathoz és az érzelemhez is megtalálja az utat. Ettől kezdve gyakran megfordult Mezőtúron. Megszerette a várost, az embereket. Túron 1929-ben, 1938-ban, 1941–43 között rendezett tárlatokat meghívott népművészekkel együtt, több ízben saját műtermében. Voltak kiállításai Debrecenben, Szegeden, Gyulán, Balassagyarmaton is.
A háború után nagy nehézségek közepette éltek, – mint akkor nagyon sokan. A festészetre nem volt igény, nem volt pénz. A jelentős kiállító termekben akkor a szocreál művészeti irány lett a meghatározó az elfogadott, a kötelező stílus, a szocialista hősi pátosz. Az ő pasztelljei, finom akvarelljei, szóba sem jöhettek. Átütő sikerei ez időben nem lehettek. A mezőgazdasági technikum meghívta rajztanárnak. Majd az 1950-ben megalakult Kultúrotthon képzőművész körének lett alapító vezetője. E kört haláláig vezette nagy közszeretetben. Kedves, közvetlen vonzó személyisége, finom humora biztosította e művészkör létét, sikereit. Tudása és műveltsége példa lett fiatalnak, idősnek. Egykori tanítványai ma is, idős fejjel, nagy tisztelettel és szeretettel emlegetik. Mindezek mellett az evangélikus gyülekezetben presbiterként szolgálta egyházát.
Az ínséges időszakban, amikor nem volt pénze olajfestékre, festővászonra drága eszközökre, képkeretekre, talált rá a monotípia technikára, mellyel számtalan képet rajzolt, és festett.
A szolnoki kiállításokon 1954-től szerepelt. A tokaji művésztelepen is megfordult, de Békéscsabától sohasem szakadt el. 1965 októberében – az általa tervezett Munkácsy Mihály Múzeumban – önálló kiállítást rendezett. Ez volt életében az utolsó önálló tárlata. 1967 tavaszán megbetegedett és kórházba került. Június 4-én, 79 évesen meghalt. Örök nyugalomra a békéscsabai evangélikus vasúti temetőben helyezték.
A Munkácsy Mihály Múzeum és Békés Megyei Könyvtár közös szervezésében megvalósult kiállítás megnyitóján, 2017. október 18-án elhangzott kiállításmegnyitó szöveg szerkesztett változata.
