Hírek
Bárka-díjasok



 A 2006. év Bárka-díjjal kitüntetett alkotói


Balogh TamásBalogh Tamás 1975-ben született Gyomán. Két prózakötete jelent meg (Egy füzet magánélete, 1993 és Nemlétező dolgok, 2004), valamint sajtó alá rendezte Kosztolányi Dezső Aranysárkányának az ifjúság számára átdolgozott kiadását (2004), Schöpflin Aladár levelezését (2004) és Nemes Nagy Ágnes Az öt fenyő című regényét (2005). Jelenleg a Szegedi Tudományegyetem Modern Magyar Irodalomtörténeti Tanszékének doktorandusz hallgatója.
Álmodozók irkafirkája című esszékötete 2006 Karácsonyára jelent meg az Ikerhold Kiadó és a PONT Kiadó közös gondozásában.



Balogh Tamás: Koszolányi Dezső Békés megyei kapcsolatai és 33




Magyari BarnaMagyari Barna 1965-ben született Nagyszalontán. Arany János, Sinka István, Zilahy Lajos, Arany László, Földi János szülőföldjének sajátos miliője, valamint a versfaragó nagyapjától örökölt adottság ösztönözte arra, hogy fiatalon tollat ragadjon. Gimnazistaként már rendszeresen látogatta a Csonkatorony tövében ülésező Arany János Irodalmi Kört, mely akkoriban a helyi tollforgatók irodalmi műhelyeként tevékenykedett. Verseket 1985 óta publikál hazai és határon túli magyar folyóiratokban. A Magyar Írószövetség tagja.



Magyari Barna: Az értelem dekoltázsa



A Bárka-díjak átadása

2007. január 31.
Kollár Árpád tárcáiSzakács István Péter tárcáiMagyary Ágnes tárcáiZsille Gábor tárcái
Fiumei forgószínpadTörténetek az elveszettek földjéről – Egy bánáti német lány memoárja
Farkas Noémi: Osztrák étteremMerkószki Csilla: Innen folytatjuk
Borsik Miklós: Ritkán gondolok Ady EndréreTőzsér Árpád versei Mesterházy Balázs: Kenón (6-11.)Géczi János: Terzinák, csónakkal és kölcsönvett sorral
Háy János: Hogyan születik egy novella Kötter Tamás: Még egy pohárralBíró Szabolcs: Égi menedzser – Ozzy Osbourne emlékéreAknai Péter: Ruhatáram
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

        Jókai Színház Bekescsaba.jpgnka-logo_v4.pngmka_logo_mk_logo.pngpk__-logo_hun-01.pngMMAlogoC_1_ketsoros__1_.jpg