Hírek

 

 domonkos_istvan.jpg

 

Elhunyt Domonkos István

József Attila-díjas költő

 

Elhunyt Domonkos István József Attila-díjas vajdasági magyar író, költő – közölték ismerősei a közösségi médiában kedden, és a hírt kiadója, a Forum Könyvkiadó is megerősítette.

 

Mezei Szilárd zeneszerző, hegedűművész a Facebookon azt írta, „most érkezett a szomorú hír, hogy 2024. november 7-én elhunyt Domonkos István – Domi". A hírt később a Forum Könyvkiadó is megerősítette. Ennél a kiadónál jelent meg a költő utolsó kötete 2015-ben Allegro bajbajó címmel.

A Vajdaság Ma internetes hírportál beszámolója szerint a kortárs magyar irodalom kiemelkedő alakja 84 éves korában hunyt el.

Domonkos István a vajdasági Ókéren született 1940. augusztus 7-én. Iskoláit Verbászon és Szabadkán végezte, majd az Újvidéki Egyetemen magyar nyelv és irodalom szakra járt, de tanulmányait félbehagyta. 1960-ban Tolnai Ottóval és másokkal együtt az Új Symposion nevű irodalmi műhelyhez csatlakozott. 1979 óta Svédországban élt, ahová svéd felesége miatt költözött.

Domonkos István Kormányeltörésben című versét a huszadik századi magyar költészet egyik legfontosabb darabjának tartják. A vers a hazájukat elhagyók perspektívájából mutatja be a költészeti lehetőségeket.

 

(MTI)


Főoldal

2024. november 13.
Kopriva Nikolett tárcáiKontra Ferenc tárcáiHáy János tárcáiElek Tibor tárcái
Fiumei forgószínpadTörténetek az elveszettek földjéről – Egy bánáti német lány memoárja
Herbert Fruzsina: FőpróbaOcsenás Péter Bence: Forgók
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Farkas Wellmann Éva: Szanatóriumi emlékvázlatokCsillag Tamás: Hazáig követnekDebreczeny György verseiBorsodi L. László versei
Banner Zoltán: Önarckép MunkácsyvalBalássy Fanni: KészülődésKiss László: EltűnőkSzil Ágnes: Poros út
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabanka-logo_v4.pngpku_logo.png