Zentán vendégeskedett a Bárka folyóirat

A békéscsabai lap a zEtna Beszélgetések a Vulkán alatt című rendezvénysorozatának részeként mutatta be legújabb, jórészt délvidéki kötődésű alkotók műveit tartalmazó lapszámát a Tisza-parti városban, a Zentai Alkotóházban, szeptember 26-án.

Beszédes István, a zEtna Kiadó és internetes irodalmi folyóirat vezetője bevezetőjében arról szólt, hogy az 1993-ban indult Bárka egyik legfontosabb sajátossága a nyitottság. A lap a kezdetektől fogva az egyetemes magyar irodalomban gondolkodott, nem tett különbséget a határon túli és az anyaországi alkotók között, így a határon túli művekből is gyakran közölt válogatást.

Beszédes István elmondta azt is, a vajdasági alkotóknak különösen fontos ez a figyelem, ami nagyrészt annak köszönhető, hogy Elek Tibor szerkesztőként, irodalomtörténészként és kritikusként is nyomon követi az erdélyi, a felvidéki és a délvidéki magyar irodalom meghatározó szerzőit, illetve megjelent műveiket. A vajdasági, valamint a határokon túli szerzők korábban, főként a rendszerváltozást megelőzően – sokszor politikai megfontolásból – hátrányokkal küzdöttek e téren, hiszen nem tudtak bekerülni a magyar irodalom „fősodrába”. A rendszerváltás után sok minden megváltozott, a határok nemcsak fizikailag, hanem a szellemi térben is átjárhatóbbakká váltak, így egyszerűbb lett a szerzőknek bekerülniük az irodalmi folyóiratokba, illetve a különböző régiók irodalmi közösségei is szorosabbra fűzhették a kapcsolataikat.

A Bárka Vajdaságban fontos szerepet vállalt fel ebben a közeledésben, amit az is bizonyít, hogy a folyóirat szerkesztői többször vendégeskedtek a zEtna irodalmi fesztiválján, a vajdasági alkotók pedig rendszeresen publikáltak a lapban. A mostani lapszám is jó példa erre, hiszen döntően vajdasági alkotók műveit, illetve a művekhez kapcsolódó recenziókat, tanulmányokat tartalmaz.

Az esten Elek Tibor főszerkesztő először arról beszélt, a lap több mint harmincéves történetében nem szokatlanok a hasonló tematikus számok, tavaly például erdélyi válogatást jelentettek meg. Bár a 2026/4-es lapszám nem kizárólag vajdasági írásokat tartalmaz, azért a gerincét mégis a délvidéki szerzők alkotják. A lap rögtön a zentai Verebes Ernő verseivel indít, de Beszédes István, Orcsik Roland, Kollár Árpád, Csík Mónika is verseket közölt a számban, Sándor Zoltán novellával jelentkezett. Tanulmány készült Fenyvesi Ottó Halott vajdaságiakat olvasva, valamint Sándor Zoltán Apátlanok című kötetéről. Az eseményen a lapszámban szereplők közül Beszédes István, Csík Mónika és Verebes Ernő, és Sándor Zoltán is részt vett, akik az estet felolvasással is színesítették.

Beszédes István és Verebes Ernő

A beszélgetés legizgalmasabb része volt, hogy az eseményen résztvevő írók-költők és irodalmárok megvitatták, vajon lehet-e önálló vajdasági (erdélyi, felvidéki stb.) irodalomról beszélni, vagy ezt mind az egyetemes magyar irodalom részének kell tekinteni, s akként kezelni. Elek Tibor, a Bárka szerkesztőjeként felidézte, hogy nemrég Gyergyószárhegyen járt egy hasonló rendezvényen, ahol arról vitáztak az erdélyi irodalmi élet képviselői, érdemes-e, kell-e önálló erdélyi irodalomtörténetet írni. Elek Tibor szerint az „erdélyiség”, ahogy a „vajdaságiság” kérdése is történelmi produktum, hiszen a trianoni határok hozták létre azt a speciális geopolitikai helyzetet, amely szétszabdalta a magyar irodalmat. Enélkül viszont nem lenne értelme erről beszélni. Az irodalmár úgy vélte, egységként lehet szemlélni a magyar irodalom egészét, annál is inkább, mivel a rendszerváltás óta eltelt idő alatt a határok átjárhatósága megváltozott, és ma már nincsenek azok a fizikai korlátok sem, amelyek elválasztanák a különböző földrajzi területeken működő alkotókat.

Sándor Zoltán ugyanakkor felvetette, hogy maguk is nehezen tudják behatárolni, ki számít vajdasági szerzőnek. Elmesélte, hogy az elmúlt évben egy zsűrizés kapcsán szembesült ő maga is a problémával, vajon a jogi státusz, a kötetmegjelenés, a személyes kötődés vagy a származás, a szülőhely határozza-e meg egy alkotó vajdasági identitását. A jelenlévők számos különleges életút-példát dobtak fel, a már Magyarországon élő Kollár Árpádot, a Svédországba emigrált Domonkos Istvánt, a vajdasági származású, de német nyelven író Nagy Abonyi Melinda svájci íróig. Volt, aki úgy vélte, őket is éppúgy a vajdasági irodalom részeként kell értelmezni, mint azokat, akik jelenleg is itt élnek, még ha ők ma már nem is tartoznak ehhez a tájhoz.

Azt is megfogalmazták a hozzászólók, hogy miközben valóban létezik az egyetemes magyar irodalom, és ma már az átjárás is megvan a különböző régiók között, mégiscsak kitapintható valamiféle specifikum ezeknek a vidékeknek az irodalmi hagyományában. Farkas Wellmann Éva költő, a Bárka szerkesztője az említett erdélyi irodalomtörténethez kapcsolódva azt fejtegette, hogy a helyi vagy regionális kötődésű, és nem feltétlenül az irodalom főáramlatába tartozó írók is fontos értéket képviselnek, ezért jelentős vállalkozás lehet egy regionális irodalomtörténeti összegzés. Beszédes István arról elmélkedett, milyen sok rétege van az identitásoknak, amelyek nem biztos, hogy egy-egy nemzethez köthetők, hiszen közös történeteik vannak például az egykori Osztrák-Magyar Monarchia népeinek, de általában Közép-Kelet-Európát is összeköti egyfajta közös történelmi üldözöttség.

Verebes Ernő pedig azt fogalmazta meg, hogy bár az irodalomnak valóban nincsenek határai, a vajdasági írókra mégis jellemző szerinte egy bizonyos életérzés, ami közös nevezőre hozza az alkotókat, s ez „nem a gondolkodás szintjén, hanem a nyelv sajátos ízében nyilvánul meg”. A költő-drámaíró szerint ennek a meglétét viselni kell. Tolnai Ottót idézte, akitől egyszer megkérdezték, miben más egy jugoszláviai magyar író, mint a magyarországi, erre az ikonikus vajdasági költő azt felelte: „abban, hogy van tengere.” Tenger ugyan már nincs – tette hozzá Verebes Ernő, de mégis vannak jól érzékelhető jellegzetességei a vajdasági szerzőknek. A beszélgetés végére a hozzászólók abban egyetértettek, hogy a származástól, nyelvhasználattól, elszakadástól, jogi helyzettől függetlenül leginkább az önvallomásokra lehetne támaszkodni, hová is érdemes besorolni egy-egy szerzőt, vagyis: vajdasági az, aki annak vallja magát.

Jó hangulatú, gondolatébresztő és további beszélgetéseket generáló kiindulási alapnak bizonyult a Bárka folyóirat zentai estje, mindamellett, hogy a felolvasások révén ízelítőt kaphatott a közönség a lapban megjelent szerzők munkáiból is.

Két nappal később a Bárka – kiegészülve Beszédes Istvánnal – a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnáziumban is bemutatkozott: