Oláh András
Hol volt, hol nem volt…
(Beszámoló az 51. Tokaji Írótábor eseményeiről)
Mint a mesében… Akivel összefutottam az utolsó hetekben, mind azt kérdezték: „Ugye jössz Tokajba?”. S máris kezdődött a nosztalgiázás, a régi emlékek idézése, amikor még a kollégium udvarán felállított sátor alatt váltottuk a világot, gyűjtöttük az emlékeket, az anekdotákat és a barátságokat. Persze ez már a múlt. A tábor helyszíne sem ugyanaz. A csapat is cserélődik. Ám a hangulat megmaradt… Miként a korábbi években már megtapasztalt forróság is…
A Rákóczi-pince hűvöse nyújtotta az ideiglenes megváltást, ahol – a hagyományoknak megfelelően – az írótábor hivatalos megnyitója zajlott. Hosszú évek óta most történt meg velem először, hogy ülőhely sem jutott számomra. Persze így jár, aki késve érkezik… De nem ez volt az egyetlen meglepetés. Egy ismerősöm rákérdezett, láttam-e már a „programfüzet” hátoldalát. Az elejét sem láttam még, mert ki sem bontottam a borítékot. Bedugtam a táskámba, miután átvettem a regisztrációnál. Nos, kiderült, hogy az ott elhelyezett képen a tavalyi összeszokott csapatunk látható. Egy derűs koccintás pillanatát örökítette meg a szemfüles fotográfus. (Sajnos ez a történet is megismételhetetlen, hiszen Barna Márta már nincs közöttünk.)
Megnyitó a Rákóczi-pincében (L. Simon László)
A megnyitón – amit L. Simon László, az írótábor elnöke moderált, s amit megtisztelt Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkár asszony és Posta György polgármester úr is – a szokásos köszöntőbeszédek mellett elhangzott az is, hogy a szervezők miként igyekeztek frissíteni, élvezetesebbé tenni a tábori programok lebonyolítását egyebek közt azzal, hogy a hagyományos előadások helyett a kerekasztal-beszélgetéseket helyezték előtérbe.
Máris leszögezhetem, hogy az ötlet tényleg hasznosnak bizonyult, hiszen ezek az eszmecserék valóban képesek voltak fenntartani a figyelmet, mert a szereplők úgy lettek összeválogatva, hogy eleve garantálták az eltérő véleményeket s az ebből fakadó izgalmas vitákat. Nem volt tehát meglepő, hogy szinte mindig teltházas volt a Rákóczi-pince terasza, ahol ezek a diskurzusok folytak.
A helyszín – bár a hőmérséklet szinte végig 30 fok fölötti volt – már csak azért is kiválónak bizonyult, mert programok közötti szünetek alkalmat adtak baráti társalgásra, csevegésre, ismerkedésre, kávézásra, borozásra is.
Persze nem kizárólag itt zajlottak az események, hiszen már az első este ellátogattunk a Paulay Ede Színházba is, ahol – s ezt túlzás nélkül állíthatom –, egy fantasztikus előadás tanúi lehettünk a Székesfehérvári Balett Színház táncosainak köszönhetően, akik Örkény István és L. Simon László alkotásait jelenítették meg Egerházi Attila koreográfiája alapján. Emellett Kukorelly Endre által szervezett felolvasóestre és fogadásra is sor került, ami végül asztaltársaságok kialakulásához vezetett, és hosszas társalgásokba, beszélgetésekbe torkollott.
Kelemen Erzsikével és Pósa Zolival gyalog indultunk vissza a szálláshelyünkre. A főtér közelében Sáray Lászlóba botlottunk, aki az alapítástól kezdve évtizedekig volt a tábor szervezője és titkára. Mindent tud a táborról. A történetekkel most sem maradt adós. Legendás pillanatokat idézett fel.
A szállások egyébként ezúttal a közeli panziókban voltak. (Pontosabban a többség a közeli panziókban kapott helyet, ám olyan nagymértékű volt az érdeklődés, hogy akadtak, akiknek csak a külső városrészben tudtak elhelyezést biztosítani a szervezők. Így néhányan jelentősebb távolságot voltak kénytelenek leküzdeni.
Szobatársaim már lefekvéshez készültek, amikor betoppantam. De a tapasztalatokat, a friss élményeket még meg kellett vitatni, így aztán az alvás némiképp elhúzódott.
Fura véletlen egyébként, hogy mindkét szobatársamnak (Gáspár Ferencnek és Diószegi Szabó Pálnak) régi kötődése van a most épp általam szerkesztett Partium folyóirathoz – aminek az alapjait egyébként a Ratkó József által irányított társaság éppen Tokajban vetette meg.
Az elnyújtott éjszakai beszélgetések nem hatottak negatívan a másnapi rendezvényekre. Telt ház előtt kezdődött – Stifner Gábor moderálása mellett – az írószervezetek képviselőivel folytatott beszélgetés. Czinki Ferenc, Erős Kinga, Pataki Viktor és Szentmártoni János állta a sarat. S ha nem is értettek egyet minden ponton, végre azt tapasztalhattuk, hogy valamennyien az együttműködésre helyezték a hangsúlyt.
Kerekasztal-beszélgetés (Stifner Gábor, Pataki Viktor, Czinki Ferenc,
Szentmártoni János, Erős Kinga)
A következő téma – Irodalom a közoktatásban – már kiélezettebb hangulatot teremtett. Az új Nemzeti Alaptanterv nem váltott ki osztatlan lelkesedést a beszélgetésben résztvevők körében. Fábián László, Takaró Mihály és Varga Betti vitázott, és L. Simon László próbálta mederben tartani a diskurzust, amelyhez bőven akadtak hozzászólások is. (Bár ezek – s ilyesmi előfordult a későbbi programokon is – nem minden esetben a konkrét témához kapcsolódtak.) Ám nem ez volt a nap egyetlen izgalmat tartogató eseménye, hiszen Serfőző Simon és Sáray László szócsatája is tartogatott meglepetést, amikor szembesítették emlékeiket a tábor első 50 évének történetét megörökítő, készülőben lévő kiadvány kapcsán.
Irodalom az oktatásban (L. Simon László, Takaró Mihály,
Fábián László, Varga Betti)
Az előbbiekhez képest lényegesen békésebben csordogált az „Irodalom a médiában” címet viselő program, amelyben Lutter Imre, Siklósi Beatrix és Toót-Holló Tamást fogalmazta meg véleményét Falusi Márton értő irányításával.
(Irodalom a médiában: Falusi Márton, Lutter Imre,
Toót-Holló Tamás, Siklósi Beatrix)
Közben Dupka Gyurival a nap folyamán több körben is igyekeztünk megalapozni a hangulatot a beharangozott esti rendezvényhez. (Addigra a Gyurival alkotott alapcsapatunkhoz Kelemen Erzsébet, Pósa Zoltán és Gáspár Ferenc is csatlakozott.) A nap zárásaként ugyanis a Demetervin Borászat mutatkozott be. Turi Bálint színművész közreműködése mellett hétféle bort kóstolhattak az érdeklődők. Demeter Ervin – az egykori „titokminiszter” – pedig nem titkolta, milyen különlegességeket termelnek a borgazdaságában, így hamar jó hangulat teremtődött a Rákóczi-pince fölötti teraszon, amely immár a Petőfi-terasz elnevezést viseli.
Szerdán kissé elhúzódott a reggelink a Huli Panzióban, így az utolsó pillanatban csöppentünk be a XX. századi történelmi regényekről szóló beszélgetésbe. A téma azért is érdekelt, mert kölyökként faltam az ifjúságnak szóló ilyen támájú könyveket. Mi több: 12 évesen magam is efféle dolgot próbáltam elkövetni… Négy olyan alkotó (Bán János, Bánki Éva, Gál Vilmos és Gáspár Ferenc) vett részt a Soltész Márton által vezényelt diskurzusban, akik ennek a műfajnak jeles kortárs alkotói.
Nem volt vitától mentes a folyóiratkiadásról – illetve a támogatási rendszerről – folytatott eszmecsere sem. Valóban jónéhány lap került vészhelyzetbe ebben az évben a pályázati rendszer változásai és a forráshiány miatt. Papp Endre, Kollár Árpád és Vincze Ferenc járták körül a témát Erős Kinga irányításával. A programfüzetben beharangozott Demeter Szilárd csak később érkezett meg, így őt „beugróként” L. Simon László helyettesítette. Bár a felek nem mindenben értettek egyet, abban sem, hogy a papíralapú kiadványnak van-e még jövője, ám azt leszögezték, hogy jelenleg kétségkívül megkerülhetetlen a nyomtatott változat.
Folyóiratok és a támogatási rendszer
(L. Simon László, Erős Kinga, Papp Endre, Kollár Árpád)
A délután folyamán a szolnoki Eső folyóirat bemutatására került sor, amit a főszerkesztő, Jenei Gyula moderált. Szerkesztőtársai (Molnár H. Magor és Vidéki Péter) mellett Jánoki-Kiss Viktória vett még részt a társalgásban. Innen pedig a sportpályára indult a társaság, ahol a Kukorelly Endre által vezényelt tábori írócsapat a Posta György polgármester úr által irányított tokaji öregfiúkkal küzdött meg. Sajnos a sportfelszerelést otthon felejtettem, így nem tudtam megmenteni a kudarctól a fiúkat. Labdabirtoklásban jók voltunk (a dedikált meccslabdáról külön fotó is készült), a Szepesi György modorában folytatott hangos közvetítés is fergetegesre sikeredett, de ettől többet nem sikerült felmutatni. Ráadásul alig egy perces játék után kulcsjátékosunk, Turczi István is megsérült.
Az Eső folyóirat bemutatkozása
(Jánoki-Kiss Viktória, Molnár H. Magor, Vidéki Péter, Jenei Gyula)
A történeti hitelességhez hozzátartozik, hogy közben Dupka Gyurival tettünk egy kis kirándulást Bodrogkeresztúrra a Hudácskó-pincészetbe. De ennek részleteit most nem tárom az olvasók elé.
Az esti záróprogram szoboravatással és faültetéssel kezdődött. A felújított Millenniumi Irodalmi Emlékparkban előbb Béres János szobrászművész Petőfi-Madách 200 című domborművét adták át a közönségnek. Az avatóbeszédet Demeter Szilárd mondta. Ezt követően pedig Kovács István ajánlotta a közösség figyelmébe Oláh Katalin szobrászművész édesapjának, Oláh Jánosnak emléket állító művét. Végezetül emlékfát ültettünk a tavaly elhunyt kiváló irodalomtörténész, Kabdebó Lóránt tiszteletére.
Petőfi-Madách 200
A gimnázium aulájában került sor a zárófogadásra és a tábori díjak kiosztására. A Tokaji Írótábor díját idén Smid Róbert kritikus, irodalomtörténész, egyetemi oktató, a kortárs magyar irodalom szakértője kapta. Nagyhordó-díjban részesült Kovács István Széchenyi- és József Attila-díjas költő, műfordító, történész, diplomata, a legendás Kilencek költőcsoport tagja, a lengyel–magyar kapcsolatok kutatója. Hordó-díjjal Lajtos Nóra költőt és Végh Dudás Máriát, az Írótábor hűséges könyvelőjét, gazdasági munkatársát, valamint Makai Gergelyt, a Tokaj-Hétszőlő Zrt. birtokigazgatóját tüntette ki az elnökség. (Makai Gergely a díjat a nyitónapon vette át.) A kitüntetéseket Bánné dr. Gál Boglárka, Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegye Közgyűlésének elnöke és Posta György, Tokaj város polgármestere adták át a díjazottaknak, akiknek munkásságát Mezey Katalin, Erős Kinga, L. Simon László és Soltész Márton méltatták.
A Nagyhordó-díj átadása Kovács Istvánnak
De a program még nem ért véget. Az esti csöndet a táborakók zenés utcabállal törték meg. A gimnáziumtól a Rákóczi-pincéig vonult a társaság. A zenés együttlét a pince teraszán is folytatódott, miként a baráti diskurzusok is, amelyek bőven éjfél utánig elhúzódtak. A sűrű éjszakában a szállásunkra tartva módomban állt volna két bájos hölgyet hazakísérni (ők távolabb laktak), de iszonyú fáradtnak éreztem magam, s lovagiatlanul nem éltem a lehetőséggel. Szerencsére Pósa Zoli megmentette a helyzetet.
Összességében jó hangulatú, izgalmas témafelvetéseket felszínre hozó, remek társrendezvényeket tartalmazó programot nyújtott az 51. Tokaji Írótábor, amelyen az idén közel kétszázan vettek részt.
Talán csak egyetlen momentum töltött el szomorúsággal: Fecske Csaba – akivel sok-sok éven keresztül alkottunk asztaltársaságot – ezúttal csupán egyetlen napra tudott eljönni, s bizony azt az alkalmat sem tudtuk igazán kihasználni egy alaposabb diskurzusra. Kégl Ildikó fuvarozta – aki ily módon szintén nem maradhatott köztünk, de ő szerencsére mindennap felbukkant. Hasonlóképpen ingázóként vett részt a rendezvényen a társaságunkhoz tartozó Finta Éva is. Velük legalább hosszabb-rövidebb időt sikerült együtt tölteni. Összefuthattam Serfőző Simonnal is, aki kaján mosollyal dorgált a Parnasszusban róla közölt írásom miatt. Beszélgettem a Kárpátaljáról átköltözött Lőrincz P. Gabriellával és Lengyel Jánossal is. Egyszóval jól éreztem magam, rég látott ismerősökkel találkozhattam, s a hivatalos program is remek volt. Ezt állapítottuk meg hazafelé tartva a kocsimban ülő útitársakkal is. (Cselenyák Imrét és feleségét, Cservenka Ritát a nyíregyházi pályaudvarra fuvaroztam, Petrusák Jánost pedig háztól házig szállítottam).
Mivel a kocsim kijelzője üzemanyaghiányra hívta fel a figyelmem, így Nyíregyházán betértem egy benzinkútra is. Szomorúan láttam, hogy amig kivontam magam pár napra a világ zajából, az üzemanyag ára ismét emelkedett. De a lényeg mégsem ez. Hanem az, hogy volt egy írótábor, ahol ismét mesés dolgok történtek…
