Fodor György
Színek és évek
Mezey Katalin és Oláh János estje Békéscsabán
Igen ritka, hogy a Körös Irodalmi Társaság és a Bárka műhely szerzőpárost fogadjon otthonában, a Békéscsabai Jókai Színház Jókai Szalonjában. Kiemelten fontos szerzőinknek jelen esetben valóban pódiumot emeltek. A január 26-ai est elején Elek Tibor röviden felvázolta, amit vendégeinkről előzetesen tudni érdemes. Mezey Katalin és Oláh János elismert költők és prózaírók, a hatvanas évek közepén indultak a legendás hírű Kilencek költőcsoport tagjaiként. Megszólaltatásuk aktualitását az is adta, hogy nemcsak az elmúlt évtizedek nagy időinek fontos tanúi, de mindmáig aktív alakítói szellemi, irodalmi életünknek. Mezey Katalin jelenleg is a Széphalom Könyvműhely és a Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozata vezetőjeként, Oláh János pedig a Magyar Napló folyóirat és kiadó főszerkesztőjeként dolgozik. Legutóbbi köteteik (Mezey Katalin: Ismernek téged – elbeszélések, kisregények, 2013); Oláh János: Közel – regények, 2013; Belső tükör – összegyűjtött versek, 2014) adtak alkalmat a gazdag, szerteágazó alkotói pálya felidézésére, a szerzők portréjának körvonalazására.
Mezey Katalin felolvas legújabb könyvéből
A rendkívül színes évek kezdeteire Farkas Wellmann Éva kérdezett rá, különös hangsúlyt fektetve a generációk közötti irodalomértési különbségek problematikájára. Oláh János rövid irodalomtörténeti áttekintéséből kiderült, hogy a Kilencek annak az egykori kilenc fiatalnak, jobbára Eötvös, majd Ráday Kollégiumban nevelkedett bölcsészhallgatóból álló költőcsoportnak a közkeletű elnevezése, akik a „Nagy Generáció” korában, az 1960-as évek végén összeálltak, és ragaszkodtak ahhoz, hogy együttesen, közösen megszólalva hallathassák hangjukat a modern népiesség jegyében. Ők voltak: Győri László, Kiss Benedek, Konczek József, Kovács István, Mezey Katalin, Oláh János, Péntek Imre, Rózsa Endre, Utassy József. A tervezett antológia szerkesztője egy évfolyamtársuk, Angyal János volt. A kötethez Juhász Ferenc (aki Oláh János verséből a kötetcímet is kölcsönözte), Kormos István, Nagy László és Váci Mihály írtak ajánlást, megjelenését ennek ellenére az akkori kultúrpolitika minden erejével igyekezett megakadályozni. Különösen akkor, amikor megjelentek az egyetemi diáklapok (Mozdulók, Napok, Tiszta szívvel), amelyeket egy-két szám után betiltásra ítéltek, de ezek tették igazán pezsgővé az irodalmi- és színházi életet. Végül sok-sok informális közbenjárás, 3 év kilincselés után, az egyetemi staniclik, vázlatpapírok eredményeképpen az Elérhetetlen föld című antológia 1969.11.25-én, Katalin napon mégis napvilágot látott az Ifjúsági Lapkiadó Vállalat gondozásában, Darvas József segítségével (ő volt az Írószövetség akkori elnöke), Nagy László előszavával. Az ötezer példányban megjelent kötet bombaként robbant az akkori irodalmi életben, és pillanatokon belül elfogyott. A lassú és keserves indulást gyors és hirtelen siker követte, amely Mezey Katalin szerint – aki részben kívülállóként figyelte az antológia megformálódását – nagy öngól volt. Szerzői hosszú időre diszkvalifikálták magukat a „támogatott” irodalomból, évtizedekig küzdeniük kellett a további elismertetésükért. 1982-ben azonban kiadták az Elérhetetlen föld II.-t, majd, egy bő évtized múltán megjelent az Elérhetetlen föld 1994. Ez utóbbihoz az utószót Vasy Géza írta. A negyvenedik évforduló alkalmából, 2009-ben napvilágot látott Az idő balján. Elérhetetlen föld – negyven év című kötet. Az irodalomtörténeti áttekintést a kort hitelesítő, szövegélményt adó felolvasások zárták: Oláh János: Elérhetetlen föld; Mezey Katalin: Negyven év múlva.
Oláh János és Mezey Katalin
Az indulás időszaka is rendkívül színes, de az életművek még inkább, hiszen íróink számos műfajt, műnemet, műformát vonultatnak fel. Oláh János kezdettől (Fordulópont, 1972) mindmáig végigkísérték a versek, írt elbeszéléseket (Az Örvényes partján, 1988), drámát (Kenyérpusztítók, 1994 – valójában Lázár Ervin is drámaírásra buzdította a kortárs drámairodalom helyzetén élcelődve), novellát (Vérszerződés, 2001). A Bárka 2015/1. számában Bertha Zoltántól olvashatunk kritikát legutóbb megjelent, Belső tükör című gyűjteményes verseskötetéről. Mezey Katalin szintén járatos mindhárom műnemben: versesköteteket (Bolygópályák. Új versek, 2010) és prózaköteteket (A kidöntött kerítés. Gyerekkori történetek, 2003) és drámákat (A két egyforma királyfi. Drámák, 1994) is alkotott. Bevallásuk szerint az utóbbi időben inkább verseket írnak, mert arra van idő, és a versek kellően rövidek, hogy fejben is elférjenek, amíg az ember papírhoz jut. Nem tartják magukat profi írónak, mindig civilként is dolgoztak az irodalmi értékteremtés mellett, ezért általában olyan formában szólaltak meg, amely az ötletekből és időből kitelt. Talán ennek köszönhetőek Oláh János Közel című korai nagyregényének (!) nézőpont-váltásai, ugyanígy Mezey Katalin Ismernek téged kötetének mozaikszerűsége. Mindketten visszagombolyítják az időt, retrospektívek, a történeteik polifonikus párhuzamokban, szuggesztív asszociációk mentén, mozaikkockákból épülnek fel, amelyek nem nélkülözik olykor a prousti emlékezéstechnikát, a szubjektív szituációteremtő erőt. Tudatregények, énregények, vallomások születtek, amelyek vezérmotívumai a gyermekkortól, az 1956-os események feldolgozásán keresztül, az egyetemi éveken át a pályakezdés életszakaszáig nyúlnak. A gyermeki emlékek sem öncélúak, inkább kollektív, közösségi tudatban jöttek felszínre, olyan tények, helyzetek, amelyekre mindenki emlékszik, de mindenki másképpen. Az 1960-as évek szintén izgalmas, egyedi és megrendítő szociokulturális hátteret biztosított az emlékezésnek. Mezey Katalin mindezt A kidöntött kerítés című elbeszélés felolvasásával igazolja. Oláh János ugyanígy emlékezik, nála a föld gyakran jelentkező motívum – rá is kérdez Elek Tibor – általános metafora, összekötő elem. Az 56 év verseinek címeiben, soraiban ismétlődően megjelenő motívumra a magyarázat: mindannyian a föld rabjai vagyunk, porból lettünk, porrá leszünk, nem tudunk elszakadni. A dilemma madáchi marad.
Oláh János felolvasása
Az emberi gondolkodás rációja a halandóság mellett kardoskodik. Ebben a földi létben a túlélésben óriási szerepe van a családnak. Vendégeink három tehetséges gyermeket neveltek fel. Kíváncsian is vártam, mikor hullik le a lepel a családtörténetről, hiszen sokszor kerülik az összefüggések, kötődések nyilvánosságát, hiszen nem akarják, hogy gyermekeiket belőlük indulva ítélje meg a magyar művészi, kulturális közélet vagy a magát elitnek tartó kánoni hatalom. Pedig nincsen mit elhallgatni, sikeres, az elismerésért megküzdő kortárs művészeket adtak a magyaroknak, akik örökölték a szenvedélyt és összegezték a képességeket, belenőttek a múzeumok és könyvtárak világába. Mezey Katalin szerint férje (első meglepetés a hallgatóságnak: 1971 óta házastársak!) a Varga Domokos-i mintát követte (ő hét gyermek édesapja volt), amikor egyedüli gyermekként több utódot is kívánt magának. Lackfi (eredetileg: Oláh) János ismert és elismert kortárs író, költő, műfordító, aki éppen a szülői „teher” elkerülése végett változtatott nevet – nem mellesleg maga is öt szép gyermek édesapja. Testvérei: Oláh Katalin és Oláh Mátyás László, díjazott képzőművészek. A gyermekekben még megvan az a tekintélyelvűség és erkölcsi tartás, amelyet szüleiktől örököltek, akik Füst Milántól, Illyés Gyulától, Weöres Sándortól, Veres Pétertől, Nagy Lászlótól, Kassák Lajostól kapták azt. Bennük megvan a jogfolytonosság, amely eredményeképpen elkerülik a kortárs irodalmi kánonképzés visszásságait.
Sokan voltak kíváncsiak a szerzőkre
A zárszóban mindkét szerző véleményezte a generációs és történelmi-kulturális-szociális különbségekből fakadó, elburjánzó irodalmi tudathasadást. Szerintük ma sokkal többen beszélnek indifferens módon, a hatalmi kánonképzés és valódi, pozitív tekintélyelvűség mellett vagy helyett elkezdett működni egy kapitalista kánonképzés is, amely rossz irányt jelöl ki a befutni vágyó fiataloknak. A szerencse az, hogy a régi nagyok közül is még sokan élnek, elmondhatják véleményüket, irányt mutathatnak és segíthetik a feltörekvő nemzedéket, akiknek a felelősségénél csak a döntéskényszerük nagyobb. Ha jó helyen és időben döntenek, és még tehetségük is van, akkor az irodalmi liberalizmus jegyében indulhatnak, amely elődeiknek nem adatott meg. Ennek ellenére nekik induló éveik varázslatosan színesek voltak.
A fotókat Rácz Katalin készítette.
