Helyszíni tudósítások

 

versunnep fentre

 

A Versünnep Fesztiválról

 

Szász Anna Tünde az esemény sajtótájékoztatóján járt

 

A Versünnep Alapítvány és a Bánffy György Kulturális Szalon 2014-ben újra megrendezi a Versünnep 2014 vers- és prózamondó fesztivált. A tervekről, a rendezvény céljáról január 29-én délelőtt tartottak sajtótájékoztatót a Nemzeti Színházban. Vidnyánszky Attila nyitott meg a sajtótájékoztatót, melyben kiemelte, nagyon örül, hogy a Nemzeti Színház adhat helyet a rendezvény döntőjének.

A Versünnep Alapítvány kuratóriumi elnöke, Kolti Helga beszélt a Versünnep történetéről, elmondta, hogy 2014-ben újult erővel, a Bánffy György Kulturális Szalonnal karöltve rendezik meg immár ötödik alkalommal a programot, melynek fő tematikái ebben az évben a „2014 a Család Európai Éve” és az I. világháború kitörésének 100. évfordulója. A vers- és prózamondó fesztivált kér kategóriában hirdették meg: színművészek és előadóművészek, illetve színművészeti egyetemek és szakirányú felsőoktatási intézmények hallgatói részére. A tematikába illő két művön kívül a több mint ötven jelentkezőnek (kiknek közel egyharmada határon túli) egy kortárs magyar szerző prózai vagy verses művét is elő kell adniuk.

 Elődöntők lesznek: március 10-én Békéscsabán, a Jókai Színházban, március 24-én Veszprémben, a Petőfi Színházban, illetve március 31-én Szabadkán, a Népkörben. A döntő április 11-én lesz, s ugyancsak a költészet napján a Napkút Kiadó jelentkezik majd egy speciális, erre az alkalomra tervezett kiadvánnyal.

Rubold Ödön színművész ismertette a zsűri tagjait: a zsűri elnöke Császár Angela, tagjai pedig Blaskó Péter, Hűvösvölgyi Ildikó, Mezey Katalin, Vidnyánszky Attila, Rubold Ödön, Oberfrank Pál, Oláh János, Dráfi Mátyás és Kovács Frigyes. A verseny fődíja az első kategóriában 1 millió forint, valamint Muharos Lajos Munkácsy-díjas ötvösművész Szent György zománcozott bronz kisplasztikája, a 2. kategóriában 500 ezer forint lesz.

A fesztivál fővédnöke Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, a szakmai fővédnök Csoóri Sándor. Védnökök a Magyar Művészeti Akadémia – Fekete György elnök, a Magyar Írószövetség – Szentmártoni János elnök, a Nemzeti Színház – Vidnyánszky Attila vezérigazgató.

 

koltihelga

 Molnár Adrienn

 

Molnár Adrienn, a Bánffy György Kulturális Szalon vezetője elmondta, a szalon célja kultúrmissziók teljesítése, s a Versünnep keretei közé igyekeznek általános- és középiskolákat, civil szervezeteket is bevonni. Több mint harminc intézmény jelentkezett is már, s több helyen decemberben el is indultak a vers- és prózamondó versenyek. A Versünnep Alapítvány és a Bánffy György Kulturális Szalon biztosítja egy szakember delegálását az adott intézmény zsűrijébe, erről beszámolt Elek Szilva, zongoraművész, költő, aki a dunaújvárosi Széchenyi István Gimnáziumban volt zsűritag. Azok a tanulók, akik megnyerik a helyi versenyeket, április 5-én Budapesten is megmérettethetik majd magukat egy seregszemlén, a Játékszínben. A zsűri tagjai lesznek: Császár Angela, Cseke Péter, Elek Szilvia, Falusi Márton, Huzella Péter, Hűvösvölgyi Ildikó, Juhász Róza, Kolti Helga, Körtvélyessy Zsolt, Mezey Katalin, Nemcsák Károly, Oláh János, Rubold Ödön, Sumonyi Papp Zoltán, Szélyes Imre, Sződy Szilárd, Takács Bence Ervin. A fővédnök Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár.

Halász János, kultúráért felelős államtitkár hangsúlyozta, a kulturális élet akkor tud jól működni, ha a színházak, kulturális szervezetek képesek együtt gondolkodni. A politikus szerint fontos támogatni a kultúrát, irodalmat, költészetet, s kiemelte, ezt a kezdeményezést érdemes lenne mozgalommá formálni.

A program keretében igyekeznek a szervezők rendhagyó irodalmi órákat is tartani az iskolákban, erről Hűvösvölgyi Ildikó színművész beszélt. Elmondta, ő saját verses programjaival már évek óta járja az országot, bár eddig főként felnőtt közönségnek szánta ezeket az előadásokat, a budapesti Móricz Zsigmond Gimnáziumban már tartott rendhagyó irodalomórát is.

 

huvosvolgyi versunnep

Hűvösvölgyi Ildikó

 

A sajtótájékoztatót Takács Bence Ervin előadóművész zárta két vers előadásával.

Az esemény fő támogatói az MTVA, a Katolikus Rádió, a Bárkaonline, Hitel folyóirat, Kultúra.hu, és a Képmás.

 


 

Főoldal

 

2014. február 01.
Szakács István Péter tárcáiZsille Gábor tárcáiMagyary Ágnes tárcáiKollár Árpád tárcái
Fiumei forgószínpadTörténetek az elveszettek földjéről – Egy bánáti német lány memoárja
Herbert Fruzsina: FőpróbaOcsenás Péter Bence: Forgók
Vörös István verseiMolnár Krisztina Rita verseiJenei Gyula: LátleletKarácsonyi Zsolt versei
Nagy Koppány Zsolt: A masszázsszékMagyary Ágnes: NésopolisSzakács István Péter: Az örökségBecsy András novellái
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

        Jókai Színház Békéscsabanka-logo_v4.pngpku_logo.pngMMAlogoC_1_ketsoros__1_.jpg