Tóth Enikő
Szerelem, mese, nyúlfeldolgozás
Idén tavasszal Visegrádról Siófokra költözött az Ir(T)áS (Irodalmi Tábor Satöbbi) és, következésképp, tucatnyi, írással próbálkozó fiatal.
A Délinél hatan találkozunk, péntek délután vonatozni mindig élmény, csak a legelső kocsiban találunk elég szabad helyet. Az újak bennünket, többszöri táborozókat kérdeznek, hogy hogyan is szokott zajlani egy-egy ilyen hét vagy hétvége. Daráljuk az eddigi vendégek neveit (Esterházy Péter, Háy János, Varró Dani, Tóth Krisztina, Babiczky Tibor, Garaczi László – és még nagyon sokan); már-már zavaróan sokszor hagyja el a szánkat a „szövegcincálás” szó; és kizárólag közösségépítő célból megosztjuk egymással sztorijainkat és információinkat a régebbi táborokról, táborozókról – Nyáry Krisztián is megirigyelné. A másfél órás vonatút után az állomáson találkozunk új és régi irtásosokkal, valamint állandó mentorainkkal, Csapody Kingával és Szabó Tibor Benjáminnal, és a fővendéggel, Csapody-Szabó Noellel.
Szabó Tibor Benjámin és Csapody Kinga
A szálláson a kulcsok és a tévé távirányítója mellé megkapjuk a feladatot a hétvégére: írni a szerelemről. De hogy más nehézség is legyen a feladatban, szerepelniük kell a szövegben például az ütvefúró, a rotációs kapa, a vaku és a vesszőfutás szavaknak, és a szokásos szavak (mint mondjuk a lélek, a szív, a szép, az édes, a bizsergés) most tabuk.
A szerelem mellett a másik témát már sejtettük előre, hiszen Lovász Andrea, Kiss Ottó és kislányuk, Kiss Anna Boróka voltak a vendégeink. Az első közös vacsora után Kiss Ottót SzTB kérdezte. Ő elmondta, hogy 15 évig küzdött, hogy megjelenjen a Szövetek című kisregénye, de még ekkor is tájékozatlan és tapasztalatlan volt. Bevallotta, hogy egy kicsit hiúságból kezdett el komolyabban foglalkozni a gyermekirodalommal, amikor az 2001 körül megindult itthon. De ami meg is tartotta a témánál, az a játékosság, és az, hogy itt sokkal nagyobb tér van a kísérletezéshez: míg egy fölnőtteknek szóló regény, mondjuk, négy évig készül, egy gyerekkönyvet akár pár hónap munkával meg lehet írni jól. Ekkor az étterem teraszán lekapcsolják a villanyt, de maradunk – Ottó még mesél az illusztrátorok felelősségéről, és arról, hogy meg akarja hagyni magának az írás örömét, ezért sem működik igazán a kora hajnali felkelés pár bekezdésért vagy versért cserébe.
Kiss Ottó, tűnődve
A beszélgetés után picit még foglalkozunk néhány hozott szöveggel, gyakorolnunk kell a kritikafogadást és -mondást is. Kinga közben az NKA-pályázatot írja, hogy nyáron megint találkozhassunk. Amúgy visszafogottak vagyunk, és arra az információra sincs szükségünk, hogy melyik asztalok bírják jobban a rajtuk való táncolást. Talán csak nem akarjuk lekésni másnap a reggelit a cukrászdában – ami tényleg olyan elragadóan porcukros, mint ahogyan hangzik.
Pillanatkép a táborból
Reggeli után a két szemináriumi csoport szétválik, Tibiék mennek, Kinga a teraszon tart minket, és hogy még véletlenül se feledkezzünk meg róla, emlékeztet a hétvégére kiszabott feladatra a délelőtti gyakorlattal is: írjunk dialógust, ahogy a megadott típusú fiú (például a focista vagy a haját vonalzóval elválasztó kitűnő tanuló vívó) megpróbálja felszedni a lányt. Büszkén kinevetünk – csak lányok vagyunk a csoportban. De amikor le kell írnunk a legszerelmesebb mondatokat, amiket hallani szeretnénk attól a sráctól, akibe, akit, akivel, mégiscsak elgondolkozunk. Hogy még jobban tudjunk a célra (a férfiakra) koncentrálni, a nemek közti szerepcserékről beszélgetünk. Újabb feladat: írjuk le, mit csinálnánk, ha ellenkező neműek lennénk.
Délután néhányan elkezdjük a szerelmes rotációs kapás feladatot, azután pedig közösen irtjuk a szövegekből a páros szervekhez járuló többesjeleket, a felesleges magyarázásokat, a semmitmondó jelzőket, az érthetetlen szókapcsolatokat. Felolvasószínházat is tartunk az első dramatizált műből az Ir(T)áS eddigi két éve alatt, SzTB és Attila végül eldönti, melyikük legyen a Férfi. Később Lovász Andrea kérdez bennünket az előfeladatként kiadott olvasmányokról, két mesét kaptunk kötelezőnek, először a cukormázasról beszélgetünk. Rájövünk, hogy a „mesének jó” kifejezés nem érvényes, a mesének nem szabad didaktikusnak lennie. És hiába tűnik vonzó lehetőségnek, hogy a főhősnek aranyszőke haja és búzakék szeme legyen, ha az nem több klisénél.
Vacsorára Dorkának már eldőlt, mi a kedvenc menüje, a dínófasírt hasábburgonyával és ketchuppal. Az esti szemináriumon felolvasok, a kezemben lévő papír zörgését, remélem, csak én hallom. Már álmosak vagyunk mindannyian, fázunk, de nem hangzik el olyan kritika, ami ne lenne jogos. Hogy nem nyár van, azon is látszik, hogy a pálinkába áztatott eper és alma megmarad, és éjfélkor már a szobánk felé vezető lépcsőket másszuk.
Vasárnap reggel a két csoport egyesül, mert ketten már hazamentek, és többen mégiscsak több jó és rossz megoldást veszünk észre. Ági novellája az érzéketlen Nedeljkovics Miklósról legtöbbünknek tetszik, Attila a nyúlhús feldolgozásáról olvas fel. Előkerülnek a feladatok megoldásai is. Orsi metaforájában a mindent felforgató rotációs kapa a fiú, Zsüliet elbeszélésében a szerelem olyan, mint a kinti pottyantós vécé.
Ezután csak a további teendőkről beszélünk: írunk tudósítást, küldünk egymásnak szövegeket, a kapottakról mindig írunk kritikát – hogy nyárig is legyen valami.
A fotókat Csapody Máté készítette.
