Elek Tibor
Felejtés és emlékezés dinamikájában
Debreceni Irodalmi Napok
2012. november 7-9.
Jó lenne nosztalgiázni kicsit, visszaemlékezni a régi, például a nyolcvanas évek első felének (egyetemista koromnak) Debreceni Irodalmi Napjaira, összehasonlítani azokat a maiakkal, értekezni az eltérések okairól stb., csakhogy annyi minden történt idén is, hogy minderre az online helyszíni tudósítás műfaja nem alkalmas.
Az immár a debreceni Főnix Rendezvényszervező Nonprofit Kft. által rendezett háromnapos programsorozat középpontjában ezúttal a november 8-ai Elfeledett írók, irányzatok, stílusok című konferencia állt. Emellett, ahogy a rendezvénysorozat kurátora, Aczél Géza, az Alföld főszerkesztője elmondta, az idei Alföld-díjasokat köszöntő est előtt, igyekeztek megemlékezni a „százévesekről” is, ezért került sor előző este Mácsai Pál „Azt meséld el Pista!” című Örkény-estjére és a konferenciát megelőzően Kiss Tamás emléktáblájának felavatására egykori lakóházánál. Miközben e sorokat írom Szilágyi Ákos és Szirák Péter rendhagyó irodalomórákat is tartanak Örkényről debreceni középiskolákban. Délután pedig az immár hagyománnyá váló folyóirat-bemutatások keretében a Bárka és a Forrás folyóiratok szerkesztőivel beszélget majd Fodor Péter, az Alföld szerkesztője, de ez nemcsak az illő szerénység miatt marad ki ebből a tudósításból, hanem azért, mert épp ott akarjuk ezzel a beszámolóval is prezentálni azt, hogy mire is jó, többek között, a Bárkaonline.
Maradok tehát a konferenciánál, ami Aczél Géza elmondása szerint a politikát távol tartva akart (ez is egy érdekes különbség, régen a politikával való szembefeszülés éppen hogy az egyik jellemzője volt a tanácskozásoknak) hozzászólni aktuális, a közéletben is hullámokat keltő kérdésekhez. A politika teljes kikerülése természetesen nem sikerülhetett ezúttal sem, az előadók többsége nyílt vagy rejtettebb utalásokkal küldözgette a maga nyilait a politika felé, de kétségtelen, hogy igyekeztek a szaktudomány keretei között maradni, s épp azt demonstrálta a tanácskozás, hogy mennyire másak a tudomány és a politika szempontjai, közelítésmódjai. Szerencsére nem szükséges itt nekem kivonatolni az előadásokat, mivel a régi hagyományt megtartva az Alföld jövő évi 2. számában nyomtatásban is olvashatjuk majd azok szövegeit. Azért néhány kiemeléssel igyekszem kedvet csinálni mégis hozzájuk.
Szegedy-Maszák Mihály Felejtés és kisajátítás az irodalomban című nyitóelőadásában hangsúlyozta, hogy a másod-, harmadvonalbeli alkotások is az irodalom elidegeníthetetlen részei, az ún. kisebb mesterek is nélkülözhetetlenek az irodalom egészéből, miközben állandóan az a veszély fenyeget, hogy elfelejtik őket. Szerinte (is) eltérő kánonok és hagyományok sokaságával kell számolnunk, és a különböző szemléletek párbeszéde lenne a szerencsés. Hosszan sorolta a jeles irodalomtudós azokat a jórészt huszadik századi kismestereket, akiket ő nem hagyna ki a maga által írott irodalomtörténetből, ha meggondolatlanul ilyen egyszemélyes vállalkozásra adná a fejét. Majd Sziráki Judit, Kádár Erzsébet rövidebb elbeszélései és Tormay Cécile regényei (kiemelve az Emberek a kövek között címűt) kapcsán igyekezett bizonyítani, hogy a felejtés az irodalomban sokszor a különböző előjelű kisajátítási törekvések eredménye, mint ahogy a művészileg értékesebb alkotások háttérbe szorulása is egy-egy életművön belül.
Szegedy-Maszák Mihály
Simon Attila a Kr. u. 2. században élt szofista, Lukianos Eikones (Képmások) című szövegét elemezte és értelmezte újra, arra fókuszálva, hogy miképpen jelenik meg a műben a szónak és a látványnak az egymáshoz való viszonya. Közben arra is választ keresve, hogy miért is kezdett el az utóbbi évtizedekben hangsúlyosabban „beszélni velünk” az ókori szerző. A bevezetőjében pedig ő is, miként az előadók mindegyike, érintette az aktuális kánonkérdéseket is. Például egy olyan állítással, hogy a kánon alakítására irányuló külső törekvések mind naivak, nem számolnak azzal a ténnyel, hogy a kánont az olvasás történetileg változó rendje alakítja.
Szilágyi Márton is a tradíció működésének alapkérdéseit feszegette Vannak változások című előadásában, hangsúlyozva, hogy nincs rögzített értékrend, az irodalomtörténeteknél pedig felesleges a hiánylisták sorolása, mert azok nem törekedhetnek teljességre, a megírás koncepciójának nézőpontjából tűnnek fel a jelentősnek bizonyuló művek. Szilágyi szerint le kell számolni az egyetlen nemzeti kánon ideájával, egymás mellett akár többféle nemzeti kánon is létezhet. Viszont azt is hangsúlyozta, hogy az alternatív kánonjavaslatoknál, a kánonba beemelni kívánt szerzők műveinél szükségesek az irodalomtörténeti feltáró munkák, a filológusi vizsgálódások, a kritikai kiadások stb.
Dérczy Péter Az irodalom emlékezete és az emlékezet kiesése című előadásában egy Lovik Károlyról szól nagyobb munka bevezető szövegét adta elő, egyetértve Szegedy-Maszák Mihállyal abban, hogy a csúcsok alatt a másod, harmad vonal is alakítja az irodalmat. Lovik Egy elkésett lovag című műve, annak műfaji, szerkezeti, formai kérdései kapcsán olyan kérdésekre keresett választ az előadó, hogy miért marad meg valami az irodalom emlékezetében és miért esik ki onnan, s hogyan, milyen formában térhet mégis vissza az, ami valamikor kiesett.
Kappanyos András az avantgárd olyan elfeledett értékeire próbálta felhívni a figyelmet (hátha sikerülne a nemzeti kánon peremére őket is beemelni!), mint Szélpál Árpád, Kudlák Lajos, Kristóf Károly munkássága, leginkább azért, mert a magyar avantgárd poétikai arculatához ők is hozzájárultak, s ma is inspirációul szolgálhatnának az efféle irányokba tájékozódó művészek számára.
Angyalosi Gergely és Kappanyos András
Kulin Ferenc A népi irodalom konzervatív értékei címmel tartott előadást az egykori népi írók szellemi/művészi teljesítményéről, hangsúlyozva, hogy a mai politikai állapotaink tartják napjainkban is a viták előterében azt. De ennek az is oka, hogy a népiek mozgalma maga is szolgált politikai célokat, így nem lehetett mentes a táborrá szerveződéstől, s annak következményeitől, például a rossz szövetségesek és partnerek megválasztásától, védhetetlen frontvonalak nyitásától, attól a hibától, hogy hol a demokrácia, hol a szuverenitás szempontjait részesítették előnyben. Mindenesetre Kulin javasolta, hogy ne a közéleti tevékenységük alapján minősítsük a műveiket, hanem ellenkezőleg, a műveik segítségével próbáljuk megérteni a közéleti szerepvállalásaikat, a népiek legmaradandóbb örökségének pedig a harmadik utasságukat nevezte.
Kulin Ferenc
Szilágyi Ákos záróelőadása Se rendek, se trendek: totális felejtés a posztkánoni korban címmel gyakorlatilag zárójelbe tette a konferenciának azon kérdésköreit, amelyek „A kánon, a szükségszerű rossz.” (Szegedy-Maszák Mihály) problematikát járták körül, arról az általános és strukturális felejtési folyamatról szólva, amelynek következtében anakronisztikussá válik minden a kánonnal, főként a nemzeti kánonnal kapcsolatos felvetés. A totális médiumváltás korában (az internet uralma idején) nem érdekes már, hogy mi hullott ki az emlékezetből, mi vált elfeledetté, mi hozható újra elő stb., hogy mi kerül be a NAT-ba, s mi marad ki. Ma már az irodalomtörténetírás sem tudja meghatározni ezeket a folyamatokat, mivel a szöveg elvesztette korábbi jelentőségét és mivel minden, ami az interneten van az uralhatatlan. Minden, ami tárgyiasult, dokumentálhatóvá vált, az feledhetetlen. Minden adat hozzáférhető, csak a tudás nem, amivel felhasználható lenne, az ment át totális feledésbe. „A tudás örömét a klikkelés váltotta fel”, a kép pedig felfalja a szöveget, ami eljelentéktelenedik, a szöveg válik a kép illusztrációjává.
(Zárásként igazán tetszetősen hangzott mindez, de mi van, ha mégis megpróbálunk valamiféle középutat találni, lásd például ezt a tudósítást!)
Szilágyi Ákos
A MODEM-ben rendezett konferenciát követően került sor az esti órákban a Bakelit Bárban az idei Alföld-díjak átadására. Fried István, Markó Béla és Tandori Dezső munkásságát az Alföld főszerkesztője, Aczél Géza méltatta, felolvasta Tandori Dezső válaszlevelét, a Csokonai Színház színművészei (Csíkos Sándor, Mészáros Tibor, Szalma Noémi) felolvastak a díjazottak és Kiss Tamás, illetve Gvadányi József műveiből), Szirák Péter szerkesztő pedig elbeszélgetett a jelenlévő Fried Istvánnal és Markó Bélával.
Lapis József, Szirák Péter, Aczél Géza, Angyalosi Gergely, Fodor Péter, az Alföld szerkesztői
A díjazottak: Markó Béla és Fried István
Fried István, Szirák Péter, Markó Béla
És mégis egy pillanatkép a Forrás és a Bárka bemutatkozásából
