A Szépírók Társaságának közgyűléséről
2010. december 16-án délutánra hívta össze tagjait a Szépírók Társasága szokásos, év végi közgyűlésére. A szervezet szabályai szerint (a tartózkodók és nemmel szavazók száma nem haladhatja meg az igennel voksolókét) megtartott szavazás után kilenc új taggal, Ayhan Gökhannal, Benedek István Gáborral, Doboss Gyulával, Gervai Andrással, Győri Lászlóval, Marék Veronikával, Szabó Tibor Benjáminnal, Szilágyi Júliával és Szöllősi Mátyással gyarapodott a Társaság.
A Szépírók Díja kuratóriumának három tagja közül Radics Viktória megbízatása még nem, Báthori Csabáé és Tarján Tamásé azonban lejárt, ezért erről is szavazni kellett. Bár mindkét korábbi kurátor a jövőben is vállalta a felkérést, a többség Tarján Tamás mellett a (Forgács Zsuzsa Bruria által) újonnan ajánlott Selyem Zsuzsának szavazott bizalmat.
Gács Anna beszélt a Márai programról és az NKA helyzetéről, majd szó esett az elmaradt őszi fesztivál helyett megrendezésre kerülő tavaszi fesztivál tematikájáról is.
Tarján Tamás
Spiró György
Györe Balázs
A kép előterében Földényi F. László
Kiss Noémi
Szijj Ferenc
Mészáros Sándor
Gyukics Gábor
Závada Pál
Margócsy István
Gerevich András alelnök, Csaplár Vilmos elnök
Józsa Márta
Nádas Péter
Majdnem egyhangú
Balogh Robert, Bárdos Deák Ágnes
Vámos Miklós, Garaczi László
Forgách András
Figyelő írók
Károlyi Csaba
Kéri Piroska
Tábor Ádám
Csaplár Vilmos
Podmaniczky Szilárd
A kép előterében Szilágyi Zsófia
Kőrösi P. József
Márton László
Gerevich András
Térey János
Kukorelly Endre
Gács Anna
[Fotó: Csapody Kinga]
Kapcsolódó anyag:
Írószövetségi arcélek (Csapody Kinga és Szabó Tibor Benjámin képösszeállítása a Magyar Írószövetség közgyűléséről)