Több mint 40 előadó vett részt a programokban
Bondár Zsolt
Hajnali részegség Szerbiában
Nem mindennapi látvány Szabadka belvárosában: diákok és felnőttek egyaránt irodalomról beszélgetnek, fél füllel hallható, hogy egy társaság kedvenc versekről vitatkozik. Egyre többen gyülekeznek a helyszínen, sokan padokra állva figyelik, mi is fog történni. Aztán rövid készülődés és a déli harangszó után végre elkezdődik: Jordán Tamás segítségével 600 magyar diákkal kórusban elmondjuk Kosztolányi Dezső Hajnali részegségének részleteit - az összesereglett járókelők legnagyobb örömére, akik közül többen becsatlakoznak a nagy versmondásba. Ők csak utólag tudják meg, hogy mindez nem egyszeri kezdeményezés, sőt, akár már megszokottnak is mondható: a 12 legszebb magyar vers konferenciasorozat hatodik állomásának megnyitója, aminek keretében többnapos konferencia és programsorozat kísérli meg újranyitni egy-egy ismert magyar vers értelmezését. Maga a versmondás sem szokatlan: az Esti kérdés-konferencián Esztergomban például több mint ezer diák szavalta Babits Mihály költeményét.
Jordán Tamás segédkezik a versmondásban
A kezdeményezés 2007-ben indult útjára, mikor is Fűzfa Balázs irodalomtörténész kiválasztott 12 ismert és a kánonban stabilan rögzült magyar verset, melyek köré azóta félévente konferenciát rendeznek, mégpedig az adott vershez kapcsolódó, különböző helyszíneken, ezúttal Szabadkán és Újvidéken. A szándék egyszerű: „A rendezvény- és könyvsorozat célja, hogy kísérletet tegyen a magyar irodalmi kánon 12 remekművének újraértésére és újraértelmezésére. A versek közismert és kedvelt költemények, az egyetemi képzés és a középiskolai tananyag fontos darabjai, melyek nemegyszer a tudományos gondolkodást is megtermékenyítették az elmúlt évtizedekben.". A kivitelezés persze már közel sem az. Rendhagyó módon ugyanis nem csak egy kiválasztott mű aprólékos és egyoldalú megközelítésével találkozhatunk, nem csupán hasonló módszerek kutatói képviseltetik magukat: ezúttal éppen ennek ellenkezője a cél. A legkülönbözőbb hozzáállások találkoznak, nincs „kiemelt" és „átlagos" értelmezés - az ismert és kevésbé ismert iskolák, illetve ismert és kevésbé ismert előadók egyenrangú félként beszélgetnek, jelenítik meg véleményüket. Tankönyvírók, irodalomtudósok, pályakezdők egyaránt vitát indítanak előadásaikkal, amibe pedig bárki bekapcsolódhat, akár közben csatlakozott érdeklődők is kifejthetik véleményüket, közvetlen hangulatban. Így történhet meg, hogy a munkák igazi sorozattá, igazi értelmezéssé állnak össze, egymást is finomítva, továbbgondolva: a hátsó sorból látni lehet, hogy az addig elhangzott viták fényében többen folyamatosan módosítgatnak előadásukon, figyelembe véve az érdeklődést, és a kialakult „gócpontokat".
Április 23-án Szegedy-Maszák Mihály tartotta a nyitó előadást Újvidéken
Fontos szerephez jut az élményközpontú irodalomértés is: emlékhelyek felkeresése, helyi történetek, legendák, kultusztárgyak megismerése biztosítja, hogy a mű megélése ne csak tudományos szövegek és adatok halmaza maradjon, hanem valóban művészet, és valóban élmény is - ami a Hajnali részegség gondolatvilága miatt ezúttal főleg aktuális. Egyúttal ötletet is ad ahhoz, miként lehet lépést tartani az elvárásokkal, és miként lehet taníthatóvá, de legfőképp szerethetővé tenni a verseket minél több ember számára. Folytatás ősszel, következő vers a Ki viszi át a szerelmet.