Egy lócsiszár... SZÍN-TÉR-en
(képriport)
A Hanti Krisztina vezette SZÍN-TÉR című programsorozatban szerzők, rendezők, színészek és kritikusok ülnek le közös asztalhoz a Magyar Írószövetségben, hogy egy (vagy több) adott kortárs színdarab(ok)ról, illetve annak (/azoknak) színpadra állításáról beszélgessenek. Különböző művészeti ágak képviselői keresik közösen a jelentésadás, az értelmezés lehetőségeit. A SZÍN-TÉR ilyen módon a szintézis tere. És valami több is: szórakoztató produkció másfél órában. November 3-án Sütő András Egy lócsiszár virágvasárnapja című drámáját, valamint a darab (idei őszi) győri bemutatóját beszélték körbe a moderátor vezetésével Elek Tibor irodalomtörténész, Ács János rendező, Csankó Zoltán és Botos Éva színművészek. Elek Tibor bemutatta Heinrich von Kleist Kolhaas Mihály című (a XIX. század első étvizedében írt) elbeszélését (ez volt a Lócsiszár indkuciószövege), Sütő drámájának keletkezéstörténetét, a drámairodalomban betöltött szerepét, vázolta a dráma fő problematikáját, illetve beszélt a győri bemutató sajátos rendezői koncepciójáról (Ács János Kleist prózájából vett részletekkel egészítette ki Sütő András szövegét). Ezután Hanti Krisztina és Elek Tibor közösen beszélgettek a Győri Nemzeti Színház művészeivel a darab színpadi megvalósításáról. Ács János elmondta, hogy ő még azelőtt olvasta Kleist elbeszélését, hogy Sütő megírta volna belőle a drámát, meghatározó élményt jelentett számára, ezért is vállalkozott most a Lócsiszár megrendezésére, és ezért ilyen módon. Ács szerint a darab rendkívül aktuális, a bornírt hatalom önkényének kitett, megalázott ember sorstragédiáját meséli el, naponta találkozhatunk ma is hasonló történetekkel, csak (jó esetben) nincs belőle vérengzés. Csankó Zoltán a szerep nyújtotta lehetőségekről mesélt, arról, hogy mennyire összetett feladat Kolhaas Mihály személyiségének fokozatos lebomlását ábrázolni, a megtörést, azt a folyamatot, ahogyan a hétköznapi polgárember önbíráskodó ámokfutóvá válik (a színművész a Bosszúvágy című amerikai sikerfilmet emlegeti, hogy itt is valami hasonló történik). Botos Éva szerint hálás művészi feladat Lisbeth (Kolhaas Mihály felesége) megformálása, mert a szereplő nem vesz részt a férj igazságért folytatott harcában, ő a család melegét, az élhető életet próbálja csak védeni, a férfiak hatalmi játszámáit emberi szempontokkal, személyességgel ellenpontozza. Az esten Csankó Zoltán és Botos Éva két rövid jelenetet is előadott a darabból.
Ács János elgondolkodva
Elek Tibor Kleist prózájáról, Sütő törekvéseiről beszél
Hanti Krisztina
Bele a lencsébe (Ács János)
Diszkrét félrepillantás (Hanti Krisztina)
Ács János a rendezői koncepcióról
Kolhaas Mihály és Lisbeth páros jelenete
Szerelmes házaspár
Hanti Krisztina félig takarásban
Botos Éva érzelmi hatás alatt
Az Egy lócsiszár virágvasárnapja színlapja
A fellépők együtt