Bárka-körkérdés
Válaszol: Tőzsér Árpád
Mi volt számodra a 2011-es év legnagyobb irodalmi (és/vagy kulturális) élménye?
Inkább csak megérzés, mintsem dokumentálható empíria: a Goethe-értelmezésű világirodalom (Weltliteratur) az utóbbi néhány évtizedben szétesett, nem léteznek olyan tudatos, mégis természetes képződmények, mint amilyenek a korábbi világirodalmi kánonok voltak, amelyek világformáló mítoszokként is működtek. (Természetesen nem úgy határozták meg az irodamat, hogy az író e kánonok szerint írt, az alkotónak mégis az lehetett az érzése, hogy van, akinek a tekintete előtt él, dolgozik, hogy létezik valami irodalmi transzcendencia.) Ma az irodalomban is megrendültek az értékek, nincsen tétje az írásnak, minden megjelenhet (és meg is jelenik), és minden belefullad a szürke unalomba. A 2011-es esztendőben ez különösen így volt: „minden megjelent" és miden beleveszett a ködbe, mint az a bizonyos szürke szamár. Én legalábbis a most elmúlt évben nem érzékeltem nagybetűs Irodalmi Eseményt. Pedig mindenolvasó vagyok, még Michel Houellebecq A térkép és táját is elolvastam, a magyar Houellebecq-ekről nem is szólva. - A korrektség a politikában is unalmas, az irodalomban pedi méginkább az: olvasom az irodalmi portálokon és lapokban az év irodalmának a szemléit: a felsorolt írók és műveik szinte egytől egyig irodalmi „polkorrektségben" szenvednek, sterilek, kilúgozottak. Néhány nyugati irodalomban (a franciában leginkább) a neoavantgárd és intertextuális szövegkalandok után az írók most éppen visszahátrálóban vannak saját magukhoz, újra a szubjektum, az önéletrajzi műfajok hódítanak, Jacques Roubaud-tól Alain Robbe-Grillet-ig és Derridától Philippe Sollers-ig mindenki naplót, önéletrajzot és emlékiratot ír, attól várva a megújulást, de a magyar irodalomban még mindig a hetvenes évek végén és nyolcvanas években kidolgozott posztmodern „korrektség" a kánon. Éppen ezért a 2011-es év üdítő kivétele számomra a cseppet sem polkorrekt Kertész Imre Mentés másként című naplókönyve volt, amely ugyan könyörtelen igazságkeresésével gyakran maga is igazságtalan, de a szerző indulatai, félelmei, gyűlöletei annyira elemi erejűek, és irodalmilag, bölcseletileg annyira hitelesek, hogy a hatásuktól lehetetlen szabadulni. - Apropó, a 2011-es év legnagyobb irodalmi (és/vagy kulturális) élménye! Elképzelhető, hogy az Élet és Irodalomban a Radnóti Sándor és Bán Zoltán András kezdeményezte eszmecsere a „magyar politikai költészetről" nálunk is a szubjektum reneszánszának előhírnöke. Én legalábbis így fordítom le magamnak a dolgot. (A „politikai költészet" kifejezésnek ugyanis még mindig nagyon rossz a csengése.)
Mit olvastál az idei Bárka-számokban a legszívesebben, mire emlékszel vissza leginkább?
Rokonszenves a lap elfogulatlansága, egyetemes „akciórádiusza", az, ahogyan szerkesztési elveiben és gyakorlatában semmilyen „korrektségről" (itt főleg a szekértáborokat s a témákat illető „korrektségekre" gondolok) nem hajlandó tudomást venni.
A saját pályád, művészeted szempontjából mi(k) volt(ak) az elmúlt év legfontosabb eseménye(i), történése(i)? Szakmai szempontból hogyan tudsz visszatekinteni, hogyan zárod az évet?
Szerénytelennek hathat, ha ezek után elmondom, hogy 2011-ben nekem is megjelent egy naplókönyvem, pontosabban a 2009-es Szent Antal disznaja című „naplók naplójának" a második kötete, de hát így igaz: megjelent! A könyv kritikai visszhangja nem volt ugyan olyan hangos, mint az első köteté, de azért elégedett lehetek: az Élet és Irodalomtól a Vigiliáig jó néhány irodalmi fórum, s Szilágyi Zsófiától Gerold Lászlóig számos jó tollú kritikus reagált rá.
Mit vársz a 2012-es évtől általában és a személyes életed, pályád alakulása szempontjából különösen. (Például lesz-e új köteted?)
A 2012-es évtől azt várom, hogy... Trójában ne legyen háború. Egy elmélet szerint ugyanis a világtörténelem hatvan-hetven évenként átrendeződik (rendszerint háborúk, forradalmak formájában), s most, ha jól számolom, a második világháborútól számítva éppen a kritikus években járunk. Az elkövetkező esztendőben egyébként, ha minden jól megy, új verskönyvem jelenik meg a Kalligramnál, s tisztázom-írom a naplóim harmadik kötetét is. A meglévő naplófeljegyzéseim sajtó alá rendezésében 2010-ig kívánok elmenni, amely, ha elgondolom, hogy az Érzékek csőcseléke (ez a címe második naplókönyvemnek) a 2000-dik évvel zárult, s egy-egy kötet cca három évet ölelhet föl s ugyanolyan időközökben jelenhet meg, én meg, sajnos, immár hetvenhat éves vagyok, elég optimistán, sőt nagyképűen hangzik.
