Maros András
Max Weber és a lábujjak
Zöld fénynyaláb cikázik a félhomályos szuterénben. Péntek van, green night. Sokak szerint az orange night izgalmasabb, akkor jobb a zene, szebbek a nők (és kevesebb rajtuk a ruha). De a green night sem akármi, ma is hatalmas a tömeg, a pultot csak úgy lehet megközelíteni, ha az ember maga előtt tolja Növényi Norbertet. Parfümillat és a testszag egyvelege lövell a tánctérbe, adagonként, mintha az egyik sarokból pumpálnák géppel.
Boldizsár öt barátjával érkezik, de az álló tömegbe fúrva magukat szinte azonnal szem elől vesztik egymást.
Egy kordbársony zakóban szökdelő kopasz férfi hirtelen félmeztelenre vetkőzik, zakóját a feje fölött pörgeti, ettől végre megmozdul a levegő. A pultot támasztó biztonsági osztag elnéző mosollyal szemléli a propellertáncost, ma nincs szigor, ma green night van.
Boldizsár újra belegázol a sűrűjébe, hátha mégis rálel a barátaira, legalább az egyikre, de nem jut messzire, flippergolyóként csapódik vállról vállra, majd ugyanott köt ki, ahonnan kilőtte magát. Áll és figyel. Pillantása egy fehér köpenyes, hatvan év körüli kontyos nőre téved, ő a személyzet, üres söröskorsókat és boros poharakat gyűjtöget. Jelenleg pihenőt tart, de az izmait képtelen ellazítani, a háta egyenes, a térde nyújtva, szeme összeszűkülve, hegyes állkapcsa előretolva. Tekintetével halálpontos üzenetet küld a térbe: „Öt percen belül takarodjon innen mindenki!" Lábán kék színű bokszcipő, a munkaruházati boltok slágerterméke, eleje, hátulja gyárilag lenyesve, szellőzős. Nem hord se zoknit, se harisnyát. Boldizsár tekintete megállapodik a cipőből kitüremlő koszos lábujjakon. A kislábujját sebtapasz fedi, de elengedett a ragasztó, egy elhamarkodott mozdulat, egy vehemens lábfejkörzés, és leválik a bőrről a tapasz, rálépnek, elrugdossák az emberek, odalesz, elnyeli a green night. „Nahát, a második lábujja hosszabb, mint az első!" - e felfedezés nyomán megfékezhetetlen gondolatfolyam indul el Boldizsárban: a nagyapja jut hirtelen az eszébe, a bozontos szemöldökű, foghíjas öreg, aki esténként a lábujjakról értekezett a mesét követelő kisunokájának, a lábujjakról, amelyek formája és hossza mindent elárul tulajdonosának intelligenciájáról. „Akinek a második lábujja a hosszabb: az csak okos ember lehet" - erre a megállapításra hegyezte ki krónikáit, és örömmel töltötte el, hogy unokájának lábán is a második áll nyerésre; ha nem nyúlik meg hirtelen a nagylábujj, nagy valószínűséggel felnőttkorában is a második lesz hosszabb, vagyis Boldizsárból okos férfi lesz. A nagyapa elárulta, hogy kétféle lábtípus létezik: az egyiptomi (a nagylábujj a leghosszabb - a föld lakosságának 3/4-e sorolható e csoportba) és a görög (a második a leghosszabb - a lakosság 1/6-a). A maradéknak úgynevezett „négyzetlába" van, azaz egyforma hosszú az első kettő.
Boldizsár mellett egy kedves arcú, hullámos hajú lány támasztja a falat, és ugyanolyan megbabonázva nézi a bokszcipős lábát, mint a fiú. A lány két barátnője a neokantianizmusról és a tudásszociológia atyjáról, Max Weberről társalog a dübörgő zene alatt, üvöltenek, a hétfői szóbeli vizsga egyik tételével kapcsolatban merült fel bennük valami azonnali tisztáznivaló. Boldizsár úgy érzi, át kell adnia a benne szunnyadó tudást a hullámos hajú lánynak, ha másért nem, a nagyapja tiszteletére. Megszólítja. A lány Lillaként mutatkozik be. A kerülőutakat kihagyva Boldizsár a közepébe vág, felvázolja a háromféle alap lábtípust, majd közérthetőbbé téve az elméletet, tényekkel támasztja alá:
- Az egyiptomi festményeken általában profilból ábrázolják a lábakat - mondja Boldizsár -, itt mindig jól kivehető a nagylábujj dominanciája. A görög szobrokon pedig, figyeld meg, mindig a második lábujj a nyerő. Van otthon görög szobrod?
Lilla érdeklődve hallgatja a fiút, és észrevételeket tesz, gazdagítja a beszélgetést. Meglátásainak nagy részével Boldizsár egyetért, de olykor akad egy-egy ellenvetése is; ilyen esetekben átszellemülnek, és tüzes vitát folytatnak.
- A második nagylábujjal rendelkezők gyorsan futnak - jelenti ki Lilla.
- Igen?
- Igen.
- Hát ezt így nem tudom. Ennek utána kell néznem.
Lilla szerint a lábujjak hosszából arra is lehet következtetni, van-e az emberben farkasember-hajlam. Egyre meglepőbb tudományos eredményekkel rukkolnak elő. Vérmes reményeket fűznek egy a témába vágó közös kutatáshoz, elhatározzák, mostantól figyelni fogják az ösztöndíjpályázatokat, mert érdeklődésük és tudásuk elmélyítéséhez pénzügyi támogatásra van szükségük. Tombol a zene, rázkódnak az izzadt testek, a DJ a tömegbe hajítja panamakalapját. Minderről azonban Boldizsár és Lilla nem vesz tudomást. Hogyan is venne, amikor éppen A második lábujj hosszának fokozott fontossága az Európai Uniós csatlakozás tükrében című dolgozatuk előszavát fogalmazzák, mondatonként adva át egymásnak a szót. Egyforma gyorsan jár az agyuk, nincs üresjárat. Kreatív energiájuk jó egy óra múlva kezd csak lankadni, ám az indíttatás, hogy a beszélgetés fennmaradjon, tovább él bennük. Egyre hosszabbak a hozzászólások közti szünetek. Ami pedig elhangzik, szellemességében elmarad a korábbiakhoz képest. A zenét hangosabbnak hallják. Tudják, hogy be kéne fejezniük.
- Az a leghosszabb lábujj, amelyik a legtovább ér - mondja Boldizsár, és már amint kimondja, érzi, hogy tautologikus mondata egyszersmind zárszava is a diskurzusnak.
Lilla búcsút int, és csatlakozik a Max Weber szemináriumcsoporthoz. Boldizsár pedig a mosdóba kullog, hogy megtekintse saját, régen vizsgált lábfejét. Megállapítja, hogy a nagylábujj valamelyest felzárkózott a másodikhoz, veszélybe került a „görög". Úgy dönt, hogy mostantól fél számmal nagyobb cipőt hord.
